Kórház

Éppen elkezdtem délután egy panaszkodós posztot, mert úgy éreztem, talán a végére járunk a hullámvölgynek, és most már lezárhatom. Aztán ahogy írtam, rájöttem, hogy nem is, ez még mindig nagyon gyötör, és azt gondoltam, belemászok jó mélyen, és meghagyom piszkozatnak. Aztán most már úgy gondolom, hogy ez az egész nem is fontos, nem fontos az autó, hogy lesz-e több szobánk, nem fontosak a munkahelyi gondok, nem fontos az sem, hogy Gergőnek vissza kellene mennie dolgozóba dolgozni, még az sem, hogy bizonytalan, hogy az utóbbi kéthavi fizetését megkapja-e.

Merthogy ma reggelre a fiúk hőemelkedéssel keltek. Nándi dőlögetett ide-oda, de nagyon akart kimenni egy kicsit havazni. Más tünete egyiknek sem, így lázcsillapítóval lenyomtam a lázukat, kiengedtem őket, gondolva, ha nem jó nekik, úgyis bejönnek.  Bent folytatták a tombolást, tök jól elvoltak, játszottak. 11 felé benyomtak némi nutellás kenyeret, aztán meséltem, aztán bekapcsoltam egy mesét nekik. Na, és abból Nándi már nem kelt fel. Mese után mondta, hogy ő alszik. És amikor felébredt, sem kelt fel, csak feküdt, és nem csinált semmit. Ez hozzám elég lassan jutott el, merthogy Gergő volt fenn, dolgozott, én lenn tanultam Rékával. Aztán egy idő után megnéztem, mi van a Nándival, és akkor láttam, hogy nem mesét néz, meg könyvet, meg nem is játszik, csak fekszik, mint egy darab fa. És nagyon rosszul néz ki. Megfogtam, lázas, az nem baj, öli a vírust. Fáj a feje? Az meg a láztól van. De azért csak zavart.  Főztem, tanultuk, és közben gondolkoztam, mi lehet. Torka nem fáj, nem köhög, nem taknyos, füle nem fáj. Aztán beugrott, hogy hiszen panaszkodott, hogy fáj a feje. Máskor, hogy szédül. Aztán hányingere is volt már délután. És nagyon elhagyja magát. Basszus. Ha ezeket képzeletben beírom a google-ba, azonnal az agyhártyagyulladást fogja kidobni, csak a tarkómerevség hiányzik. Lefektettem egyenesbe Nándit, a válla együtt mozog a fejével, de nem egyértelmű. Ideges lettem. Mellé Misit, mozgatom a fejét, hasonlítom, csak nem ugyanúgy mozog. Basszus. Nem lehet agyhártyagyulladása. Felhívtam a doktornénit, elmondtam, hogy már megint cyberhonder vagyok, de ez van. Mondta, hogy nem gondolja, hogy az, lehet vírustól is, meg a fejfájástól is, de jobb, ha kizárjuk, mert ha mégis, akkor hamar van baj. Menjünk be az ügyeletre. Nándit felöltöztettem, levitte Gergő, lent magától talpra állt, aminek örültem, egészen addig, amíg neki nem ment az ajtófélfának, akkor megint jó ideges lettem.

Aztán Gergő elvitte, a Madarászban mondták, hogy nem agyhártya, viszont ki van száradva, attól vannak az ijesztő tünetei. Igaziból nem is értettem, merthogy ivott rendesen, mint máskor, pisilt is, nem hányt, nem volt hasmenése. De oké, legyen, a lényeg, hogy nincs baj. Benntartották, infúzió, megfigyelés, vérvétel. Gergő van vele éjszakára, reggel cserélünk. Ha jól lesz, délután elhozom saját felelősségre. Addig is jó neki, hányt egy nagyot - benne még a délelőtti nutellás kenyér, így már érthető a kiszáradás, a délutáni ivás nem jutott ki a gyomrából - lement a láza a lázcsillapítótól, szédíti a nővéreket, már alig fáj a feje, és nagyon tetszenek neki a szerkezetek, amik a kórházban vannak. Izgalmas a dolog. Réka pedig meg van ijedve, reggel még sírt, hogy nem igazság, hogy a fiúk már megint itthon maradhatnak, most pedig inkább megy felmérőket írni, csak ne legyen kórház. És még a Nándit is szereti. Nagyon.

Szóval baj nincs. De az az egy óra azért elég volt, hogy újra átértékeljem a valóban fontos dolgokat. Mert mondtam a számmal, hogy nincs baj, és győzködtem magam, de mégis gyötört. Pedig semmi nem fontos, az egészet, autót, házat, munkát, mindent odaadtam volna abban az egy óra bizonytalanságban azért, hogy Nándi rendben legyen. És rendben van, és ezek is a helyükre kerültek. Minden úgy lesz a legjobb, ahogy lesz. Odafönt úgyis jobban tudják, mi nekünk a legjobb. Amit megtehetünk, megtesszük, a többiről meg felesleges gondolkozni, csak oda kell adni.