Beiskolázós 2. fejezet

Mivel nincs elég dolog, amivel foglalkozzak, Nándi iskolakérdése is most tetőzik. A napokban el kell döntenünk, hogy menjen-e iskolába, vagy ne. Nagyon nehéz kérdés. Minden anyukának van elképzelése róla, hogy a gyerek 6 vagy 7 évesen menjen-e, ebben senkit nem akarok megingatni, egyszerűen csak agyalok, hogy nekünk ebben a helyzetben, ebben az évben, ezzel a mi gyerekünkkel, ezekkel a lehetőségekkel mi a legjobb döntés.

Nekem alapvetően az a véleményem, hogy a gyerekek 6 évesen menjenek iskolába. Van ugyanis egy személyes élményem, amikor kimondták, hogy jobb lesz nekem még, ha egy év múlva megyek, pedig mindent jól csináltam, az összes feladatot, és szörnyen vágytam már iskolába. De még nem voltam 6 éves, novemberben töltöttem volna, már elsősen. Irreális volt, hogy mehessek. Ma, 30 évvel később is emlékszem erre az érzésre, röviden: rossz volt.
De hajlandó vagyok ettől eltérni, sőt, hajlandó lennék bizonyára beismerni a hibát is, ha tévedek. Rékán is rengeteget gondolkoztam az elmúlt két évben, hogy jól tettük-e. Merthogy nem színötös, nem megy a helyesírás, nem szeret olvasni - ami számomra tragédiaszámba megy :) bár a szövegértése mindig ötös -, a külalak se valami szép, és úgy egyáltalán nehezére esik tanulni, sokkal jobb mással foglalkozni. Helyesírás kivételével 4-5-ösei vannak csak, szóval azért nem vészes, és ez egy erős iskola. De ha belegondolok alaposabban, és tudnám, hogy így lesz, azt hiszem, akkor is újra és újra így döntenék. Mert szociálisan már semmi keresnivalója nem lett volna az oviban, halálra unta magát. És szeret, nagyon szeret iskolába járni. És sokkal valószínűbb, hogy az, hogy nehezére esik a tanulás vagy csúnyán ír, genetika, vagy nevelési probléma inkább, mint éretlenség. Erre azért elég sok, iskolán kívüli jel is utal.

És akkor itt van Nándi, akinél hajlandó lennék feladni az elképzeléseimet, és azt mondani, hogy Nándi, szükség van még rád egy évig az oviban, hogy terelgesd a kicsiket, mert akkora segítség vagy. De senki, aki ért hozzá, vagy kicsit is ismeri Nándit, nem mondja azt, hogy jót teszünk vele, hogy ez a helyes döntés. Mindenki azt mondja, hogy egyik nap semmi keresnivalója az oviban, másnap pedig hogy még jót tenne neki egy kis játék. Ebben egyetértenek az óvónők, a gyógypedagógus, a pszichológus, a logopédus. És én is. Ahogy abban is, hogy nagyon jó eszű gyerek, 20-as számkörben összead, még ha nem is villámgyorsan. Most tanul autodidakta módon olvasni. Hihetetlenül érdeklődő, rengeteget kérdez, mindent tudni akar. Nagyon szeret feladatokat megoldani, órákat el tud ülni a foglalkoztatók mellett - amik Rékáról maradtak, mert ő meg magas ívben tojt rájuk. Nézegeti Réka tankönyveit, és azt kéri tőlem, hogy tanítsak meg neki mindent, ami kell ahhoz, hogy iskolás legyen. Mondtam neki, hogy tud ő már mindent, még többet is. Egyet nem, megülni a fenekén olyankor is, amikor nincs kedve. Amikor Réka ment iskolába, őt bátorítottuk, hogy ez is jó, meg az is. Most Nándinak a nehézségeket mondom inkább, hogy akkor is kell tanulni, mikor nincs kedve, és a többi. Rettenthetetlen. Akar menni.
Az a jó, hogy az állást foglalók egyik fele abban látja a nagyobb veszélyt, ha marad, a másik meg abban, ha megy... Itt a szubjektivitás dönt: ki mit vall, a saját gyerekével mit tenne. Még az sincs, hogy az óvónénik szeretnének szabadulni tőle, mert még ők is ellentétesen álláspontot képviselnek, ha a saját véleményüket mondják, de itt nem Nándiról, hanem tulajdonképpen az egész kérdéshez való hozzáállásukról van szó. Egyébként az ovibantartós álláspontú óvónéni konkrétan azt mondta, hogy kéne egy keresztfélév az ilyen Nándi-féle gyerekeknek, akik januárban kezdenék az iskolát...

Gergő nem ért egyet ezzel a kettősséggel, amit én és a szakértőgárda képviselünk. Ő azt mondja, hogy menjen csak Nándi, tök mindegy, vele mindig lesznek problémák. És tulajdonképpen egyet kell értenem, valószínűleg így van. Mindenki szeretni fogja, mert egy bűbájos kölyök, akire nem lehet haragudni, szuperjó humorérzékkel, de jópárszor kihúzza a gyufát a legtürelmesebbeknél is.

Egyébként azt hiszem, a szívem mélyén már döntöttem: jobban féltem Nándit attól, hogy úgy érzi, nem felel meg, hogy nem elég okos, mint attól, hogy nem lesz mindenben sikerélménye. Ezen kívül fél év nagyon sok idő változni, érni. Hogy a motorikus és hasonló problémákat kizárjuk, még egy helyre elviszem Nándit pénteken. Ha ott a vizsgálati eredménnyel nemet mondanak, az egyértelmű döntés.
De alapvetően, amikor felsorolják, hogy miért is kétesélyes ez az iskola-kérdés, olyan kifogások merülnek fel, amiket úgy érzem, hogy nem igazán érintenek minket. Kislétszámú lesz az osztály, nagyon Nándinak való az egyik tanító néni, aki úgy tanít, hogy minden mindennel összefügg, és nem a jegy a lényeg, hanem a tudás. Rékát nem íratnám szerintem hozzá, de Nándinak ideális. Ráadásul ez a tanító néni híres arról, hogy szereti a vagány kisfiúkat... A közösség szeretetteli, nem rekeszti ki a "csodabogarakat" sem, inkább segíti. Sok ismerős gyerek lesz, akikkel már jóban van. És főleg, gyerekek lesznek ott, nem teljesítménykényszeres minifelnőttek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Norcsi írta...

Szia :)
Nem szeretném én megmondani a tutit, csak azt szeretném leírni, hogy te most gyakorlatilag az iskolába menés mellett érveltél ebben az írásodban, bár gondolom ez nem volt teljesen szándékos :). Szóval ez alapján inkább úgy tűnik, hogy inkább vinnéd, mint nem iskolába. És ha Te is, Gergő is és Nándi is így gondoljátok, akkor lehet, hogy nem kéne rajta tovább gondolkodni. Amúgy szerintem a döntő kérdés a tanítónéni kiléte. Ha most van jó, és jövőre ez nem 100%, az szintén nyomós érv. Meg az ismerős jó társaság is. Szerintem ha még egy párszor elolvasod amit te magad írtál, lassan meg leszel győzve :)
Nóri

Névtelen írta...

Kedves Kikocs!

Nem ismerlek, nem is olvastam mindent, és még gyerekem sincs --- tehát igen sok alapom van véleményt mondani:)) Azért megteszem, ha nem haragszol.
Egyetértek Nórival, nekem az a benyomásom, hogy valahol belül megvan a döntés, inkább csak megerősítést szeretnél. Két dolog jutott eszembe:
1. ha Nándi gyakorlatilag úgy áll hozzá, hogy iskolába megy (már csak azért is, mert megszokta, hogy a nővére után két évvel ő jön, ezt látja sok mindenben), akkor tényleg elég nagy csalódásként érheti meg, ha nem mehet. (Nyilván ha lesz rá konkrét ok, akkor ez storno.) Emlékszem egy-két csalódásra gyerekkoromból, sokkal kisebbekre, de azok is elég fájók...
2. én abban hiszek, hogy a tanáron nagyon sok múlik. Sokáig nem értettem, hogy mi ez az "új" mánia a tanítóválasztással, de aztán rájöttem, hogy iskolás éveim során végig úgy voltam vele, hogy a kedvelt tanárok óráit szerettem. Akkor is, ha a tantárgyat alapból nem. Sőt, az egyetemen volt olyan tanár, aki olyan lelkesedéssel és érdekesen tartott órát korábban (többször) utált dolgokról, hogy elhittem, hogy érdekes... Miért lenne ez másként egy kisgyereknél?

Többet nem is írnék, mert csak az emlékeimről tudnék, annak sok értelme nincs. Mindenesetre én még most is alig bírom végigülni az nem kedvelt tanár unalmas előadását:))

Biztosan jól fogtok dönteni!

Eszter

kikocs írta...

Hát, igen, év elején úgy mentünk neki az évnek, hogy Nándinak mondogattam, hogy ő még valószínűleg nem megy iskolába, csak jövőre. Ő is azt mondogatta, hogy jó az ovi, meg minden. Olyan sok dolog változott szeptember óta. Igen sokat rágódunk rajta, napi szinten beszélek az óvónőkkel a témáról, elvittük jópár szakemberhez, mint írtam is, és ha átgondolom, ez lesz, amit leírtam. Az írás ebben segít. A végére rájöttem én is, hogy tulajdonképpen már döntöttem. Az az eredeti nemiskolábamegyünk még azért erősen bennem van, és ezért van egy bizonytalansági faktor, de mivel mindenképpen döntést kell hoznunk, muszáj hajlanom valamerre. Szóval msot úgy vagyok vele, hogy remélem, hogy pénteken az a valaki bólint. Igaziból azt gondolom, hogy bólintani fog. Ha meg mégsem, akkor marad a még egy év ovi. Ha meg ő is azt mondja, hogy nem tudja, ahogy eddig mindenki, akkor meg belevágunk.

Orbis írta...

Bizonytalansági faktor mindig van szerintem tavaszi-téli gyerekeknél. Legalábbis nagyon kevesen biztosak 100%-osan azok közül, akiket érdekel, mi lesz a gyerekükkel.
De én is azt gondolom nagyjából, amit Gergő. Szerintem Nándi egy év múlva is Nándi lesz :)
Nem lesz kevesebb energiája, nem lesz kevesebb ötlete, nem lesz az a hátratett kézzel ülős fajta gyerek. Neki nagyon jó lenne Boró sport tagozatos osztálya, de szerintem így sem lesz gond. Kell egy megértő és kedves tanítónéni és minden menni fog.
Boró is teljesen kiborult volna, ha nem viszem suliba, és egyre jobban úgy tűnik, hogy Zselyke is. És ez egy fontos dolog ám iskolaérettségnél, mert azért ők érzik ám :)

Timi írta...

Ha ilyen a tanító néni, az ideális lesz Nándinak, pont ezt akartam kérdezni olvasás közben, de a végén megválaszoltad :) Ha jól látom a vonalzót, Nándi februári, mindjárt hat, bő hat és fél évesen kezdene szeptemberben. Ha meg visszamarad, akkor hét és fél. Szerintem az nagyon nagy különbség, más azért, mintha májusi lenne. Szóval én is vinném. Sokat érik is még őszig.
És ami végképp meggyőző: hogy ő akarja. Szerintem a gyerekek nagy önismerettel, pontosan tudják, hogy mit bírnak :) Hajrá!
(Marci március eleji, hat és fél évesen ment iskolába. Már olvasott, tanulásilag szárnyalt, nagyon okos volt, viszont a konfliktusokat nehezen kezelte, a mozgáshiányt rosszul tűrte, verekedős lett. Nevtanba küldtek, hogy érett-e. Az volt. Csak hát nem tudnak mindenkire egyénileg figyelni, és kevés iskolában szokás, hogy ne kelljen elsőben 45 percet ülni egy helyben egy eleven kisfiúnak. Meg kislánynak se. Egy nehéz félévünk, egy kicsit nehéz évünk volt ilyen szempontból, de szárnyaló tanulással, fejlődéssel, szeretett iskolával, másodikra pedig eltűnt a probléma.)

Timi írta...

U.I. Rékához még. Hát nem kötelező mindenkinek szépen írni, helyesen írni másodikban, meg pláne színötösnek lenni :) Mindenki jó valamiben, ő másban kiemelkedő, és azért gondolom ezekben sem kifejezetten rossz :)

Idakerámia írta...

A szakemberek véleménye tényleg fontos, mert az emlékeink a mi emlékeink, és a gyerekünk nem biztos, hogy olyan, mint mi voltunk, és más az, ami sérülést okoz neki.
Én sokszor hallottam már olyat, hogy a szülők a saját sérelmeiket szeretnék gyógyítani azzal, hogy a gyereküknek azt adják, aminek ők örültek volna.
Szerintem eléggé jól ismered a gyerekeidet, és a szakemberek is sok jó tanáccsal szolgálnak, ami azért jó, mert ők sok évtized tapasztalatát tanulták az iskolában, és a sajátjaik is hozzáadódnak, plusz az ő gyerekeiken is gyakorolnak, úgyhogy asszem jó rájuk hallgatni.

Megjegyzés küldése