Úgyis szülés lesz a vége

Az elmúlt fél évben nagyon igyekeztem ezt szőnyeg alá söpörni. Az egész negyedik gyerek témában a legnagyobb félelmet, kérdést, gátló tényezőt, akármit az jelentette mindenkinek, hogy a végén ki fog kerülni a pocakból ez a csemete.

Nyilván vannak, akik nem parázzák túl a helyzetet, ha sok császáron esnek át, már csak természetemből fakadóan sem tartozom ezek közé az emberek közé. A megélt dolgok viszont határozottan visszavetik minden félvállrólvételi törekvésemet. Vagyis a hitem nagyon sokat segít ebben, igyekszem nem aggódni, odaadni ezt is, hogy legyen meg a te akaratod. Hiszek benne, hogy ha az volt az akarat, hogy legyen, akkor lesz is, és nem lesz semmi baj, minden rendben lesz, pont úgy, ahogy lennie kell. Valamikor áprilisban biztosan itt fog nyöszörögni egy kis tejszagú csomag, miközben boldog és fáradt posztokat fogok gépelni lábadozás közben.
Ahányszor eszembe jutott az, hogy a pocakban rugdosóból egy hangos gombóc lesz, villámgyorsan elhessegettem a dolgot, "Ne félj, csak higgy!", jó lesz majd, és nem foglalkoztam vele, ráérek még átgondolni milesz, kórházi csomagot összeállítani, megbeszélni, hogy is lesz, mikor kell befeküdni és a többi. Nem vagyok hajlandó aggódni, van a napnak annyi baja, elég az. Még sok is.

Aztán tegnap voltam dokinál, és nyitva találta a külső méhszájat. Ami alapesetben tudjuk, hogy nem gond, van, akinek 18. héttől nyitva van, aztán a végén még túl is hord. Én is találkoztam egy csomó ilyennel. Ami miatt taccsra tett a dolog, az egyrészt az, hogy nekem még vajúdás közben sem nyílik a méhszájam. Szóval több órányi ötperces után is tökéletesen zárt voltam, és hazaküldtek. Ahogy Nándinál a többször, órákon át tartó ígéretes jóslófájások után is végül 3000-es méhszájjal toltak műtőbe a 42. héten.
Másrészt az, hogy pihenjek. És úgy érzem, hogy egyszerűen így sem csinálok semmit. Szalad a lakás, a gyerekekkel fekve meg ülve játszom csak, nem emelgetem őket, nem főzök, csak ha muszáj, akkor is többet, hogy meglegyen több napra, nem sütök, pedig olyan jó lenne sokszor, gyakran a mosás is ellep. Elfogadtam, hogy nem mehetek már vagy két hónapja gyalog, mert az fáj, hiányzik a kert, az udvar, a friss levegő, a séta, a sok hóból egy pici sem jutott, csak az autós csúszkálás meg a gyereköltöztetés.  Leadtam az egyesületes munkát, ott sem csinálok már semmit. Két hete elkezdődött az iskola, ott is csak ülök,  heti két napot feltett lábbal és élvezem. És még ez is sok. Annyira sok, hogy a 10 emelet 5-ször egymás után megmászásánál és nonstop gyerekután rohangálásnál is többet ér méhszájügyileg. Oké, hogy negyedik gyerek, de most nagyon nem szabad kitalálni a kölyöknek, hogy ő mondja meg, mikor szülessen. Mert az veszélyes.
Annyira sok a bizonytalan dolog körülöttem mostanában, hogy nem vagyok képes tolerálni mégegyet...

És mivan, ha nem is a pihenéssel van a baj? Hanem egyszerűen a stresszel? Azt hogy tegyem le? Alapvetően az a fajta valaki vagyok, aki ha gond van, oké, hogy agyalok rajta sokat, hogy mi a legjobb megoldás, de ezzel egyidőben megfogom szépen a talicska nyelét, és tolom. És most nem tudom megfogni. Olyanok a mindennapi problémáink, amikért csak a pálya széléről tudok drukkolni, mert semmilyen hatásom nincs az eseményekre. Ha megszakadok, akkor sem. A döntések nem az én kezemben vannak, nem látok bele annyira a történésekbe, hogy egyáltalán tudjak segíteni együtt gondolkozni. Nem vagyok képes sodródni. Van olyan, hogy megy, de most nem. Annak ellenére, hogy valószínűleg a legjobb megoldás most a sodródás. Annyira szeretnék a szélén maradni a folyónak, és kétségbeejt, hogy megyünk a közepe felé, pedig nem látok vízesést, csak egyszerűen nem akarok ott lenni kormány meg vitorla meg minden nélkül. Biztos megoldjuk azt is, ha ott leszünk, csak nem akarom megoldadni, nem akarok drukkolni, hogy valaki mások megoldják helyettem, inkább maradnék a szélén. És erről nem tehetek, nem tudom mindig legyőzni magam.


Najó, csak siránkozás lett a vége. Pedig azt akartam csak leírni, hogy pofán lettem csapva, hogy nem úszom majd meg a kórházat, a császárt, sőt, most még aggódhatok azon is, hogy nem hessegethetem el, hogy pont elég lesz 46 nap múlva ezzel foglalkozni, mert addig elég a napnak a maga baja. Hanem akár számítanom kell egy vészforgatókönyvre is. Nem akartam.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

17 megjegyzés:

Mónika Kövérné Kalmár írta...

Nekem is császárral született mind a négy, sosem paráztam, csak a negyediknél...:) Nem volt semmi gond, pedig, amikor a műtőbe toltak, nagyon komolyan küzdöttem a félelemmel, hogy meghalok.
Sosem indult meg nekem normálisan szülés, csak a negyediknél, teljesen spontán, a 37. héten, előtte mind a három vagy pont időre, vagy kissé túlhordva született.
Szóval, megértem, hogy aggódsz, de küzdj ellene...:)Ha megszületik a baba, úgyis félretol mindent, aztán szépen beáll az élet az új kerékvágásba. Menni fog, mert mennie kell.

Viki írta...

Szerintem meg ne aggódj! Ha meg mégis előbb jönne, akkor úgyis jó lesz.
Amúgy meg hiába aggódsz rajta, ez egy tök kiszámíthatatlan dolog. Most jöhetnék ezer sztorival, egyik épp aktuális is: játszótéri ismeretség, jövő hét csütörtökre van kiírva, 3 hete 2 ujjnyira nyitott méhszájjal (nem a külső!, 3 hete távozott a nyákdugó is) , elmeszesedőben lévő méhlepénnyel, időnként már 4 perces fájásokkal, amik ha lepihen mindig elmúlnak, a baba pedig tök jól ellubickol közben odabent. Szóval vidáman tengeti napjait itthon, együtt szaladunk a bicikliző gyerekeink után és erősen reméli, hogy azért túlhordani már nem fogja ;) (Az első terhességénél 2 ujjnyira nyitott állapotból másfél óra múlva kezében volt a gyereke)
De igazából ezt is csak a poén kedvéért írtam ide, mert valójában, tök mindegy kinek milyen volt a hányadik terhessége, minden terhesség más! Szerintem ne vészforgatókönyvként fogd fel, hanem esetleges lehetőségnek arra nézve, hogy talán előbb túleshetsz az amúgy is elkerülhetetlenen. És a gyaloglást akadályozó derékfájás is hamarabb kezdhet gyógyulásba! ;)

Timi írta...

Előszöris: ne aggódj, minden úgy lesz jó, ahogy lesz!

Amúgy: én nem vagyok otthon sokcsászáros témában, de ilyenkor nem igaz az, hogy sokadik babánál a 31. héten nem gond ez a kis nyílás, főleg ha csak a külső nyílik? Oké, hogy a többi szülésnél nem nyílt akkor se, amikor kellett volna, de ez egy másik terhesség, másik baba :)
Egyáltalán nem szabad spontán beindulnia a megfelelő időben sem? És akkor bementek és megműtenek?

Egyetértek a többiekkel, ne vészforgatókönyvnek fogd fel - bár az mindig kell, akkor is, ha nem ijesztettek be semmi ilyesmivel. Még öt hetet kell kibírni :) És még egy: engem is beijesztettek, hogy 35 hetesen meg fog születni Csongor, aztán negyven lett belőle :)

Névtelen írta...

Kedves Kiskocs!

Most már hónapok óta olvasom a blogodat és minden nagyon tetszik benne, de főként annak örültem nagyon, amikor kiderült, hogy egy idős kismamák vagyunk. Igaz én az elsőt várom. Szeretek olvasni arról, hogy te a negyediknél, hogy éled ezt meg :)
És az is jó, hogy nem csak én aggódok, nem csak nekem vannak aggodalmaim, és nem csak az elsőnél. :)
Köszönöm mégegyszer!
Szeretettel: Noémi

kikocs írta...

Azt írtam, kell egy vészforgatókönyv is. Pl. megőrzés a gyerekeknek, ha menni kell. Mert ha menni kell, akkor azonnal indulni kell. És nem lesz elég egy nappal előbb összerakni a kórházi csomagot, mint ahogy megbeszéltük a dokival a gyerek horoszkópját.
Illetve nem azért programcsászár így negyedikre, mert úgyis császár lesz, hanem azért, mert életveszélyes mindkettőnknek, ha beindul a szülés. Szóval jobb, ha ilyesmi nem történik. Nem csak a 32. héten, hanem a 36.-on sem.

Móni, nagyon jól jött, amit írtál. És küzdök én, csak vannak napok, amikor sokkal nehezebb, mint máskor.

Viki írta...

jó, de ha így nézzük, akkor egy "vészforgatókönyvre" mindig szükség lehet, hiszen épp a terhességek kiszámíthatatlan voltából adódóan, benne lehet a pakliban egy "idő előtt" magától beinduló szülés, még nyitott méhszáj nélkül is.... Erre is tudnék aktuális példát mesélni, amikor a pici beelőzte a programcsászárt, de inkább nem teszem. Én például ezért utálom rettenetesen a "mikorra vagy kiírva" kérdést. Mi a dokimmal ilyet még nem is számoltunk ki. Azt szoktam rá válaszolni, hogy május közepéig bezárólag majd megszületik valamikor. És ha úgy tetszik, akkor jó, nekem is van vészforgatókönyvem, bár én nem annak hívom: ha hirtelen történne valami, akkor majd 10 perc alatt összedobok egy alap kórházi csomagot, (a szüléshez és után közvetlen szükséges betétet, pelenkát-ruhát a gyerekre, stb úgyis adnak a SOTÉ-n, a többi később szükségeset majd apa beszerzi később), mialatt vagy ideérnek a nagyszülők, vagy Feri átviszi a csöppöket az egyik közeli barátainkhoz.;)

Marianna írta...

Bátorság,Kikocs,minden rendben lesz!:)

Névtelen írta...

Ne izgulj, időben odamegyek és amíg kell, ott leszek! Csók: anyósod

Timi írta...

Kedves Anyós, ismeretlenül is megmelengette a szívemet ez a rövid, tömör, szeretetteljes és biztató mondat :)

Kikocs, hogy van ez, én tényleg nem tudom, a vajúdás legeleje, néhány fájás, mondjuk negyedóra beindulás is életveszélyes? Vagy ha elmegy a magzatvíz? Azonnal megrepedhet a heg?

kikocs írta...

Noémi, örülök neked! :) Hajrá, és kitartást!
Viki, különbözőek vagyunk, de így kerek a világ :)
Marianna, köszi!

Mama, köszönöm, köszönöm, sokat gondolok a nyugalmadra! :)

Timi, talán jó nekem is, ha leírom, bár nem szeretek szembesülni ezekkel, de itt az ideje. Szóval az van, hogy maga a méh tulajdonképpen bármikor szétrepedhet, ha éppen nem bírja. Minden műtét után kivágják belőle az előző heget, így mindig gyengül, nagyobb terhelés jut rá a heg környékén. Vicceltünk is vele, hogy a hátrahajló méhem a végén még szépen kiegyenesedik, ahogy elöl fogy majd a mennyiség :) Jelenleg a terhelése is úgy néz ki, nagyobb az én esetemben, mivel a baba két héttel nagyobb a koránál két egymástól független, különböző gépen, különböző orvossal készített uh vizsgálat alapján. És ez átlag, a feje konkrétan 36 hetesnek felel meg, mert az én gyerekeim nagyfejűek :) (de valójában nem lehet idősebb, a korábbi uh-ok stimmelnek korban, a fején kívül :) és persze még tévedés is lehet ) A méhösszehúzódások során - tehát már a sima keményedésekkor is - a heg nem olyan rugalmasan dolgozik, mint a a többi szövet, jobban feszül. Minél erősebbek ezek az összehúzódások, annál nagyobb esélye van, hogy egyszerűen elszakad valahol a méh, ahogy a zokni sarka a varrás mellett. Az igazán komoly veszélyt nem az jelenti, hogy elreped a méh, és esetleg a baba ott úszkál a hasüregben, méhen kívül. Oké, fertőzésveszély, ilyesmi, de főleg, ha a magzatburok ép, itt még nincs baj. Baj akkor van, ha a repedés folytán egy nagyobb ér elszakad, és az anya (nem én) kivérzik a hasüregbe. Rossz esetben akár rövid idő alatt. A fenti kockázatokat növeli, hogy míg első császárnál 2-3 perc alatt kiemelhető a baba, de nekem már 15 perc volt, amíg hozzáfértek Misihez, így egy sürgősségi beavatkozást nagyon el kellene kerülni, már akkor is mondták, hogy komoly baj lett volna, ha akkor gyorsan kell bármit tenni. Ehhez kell hozzátenni azt az időt, amíg kórházba kerülök... Szóval akárhonnan nézzük, az a tuti, ha nem indul meg semmilyen szülés semmikor, sőt, minél kevesebb a jóslófájás is, hanem befekszem szépen a kórházba, megkapom a szükséges infúzióimat, kis érzéstelenítésemet, és akkor szedik ki a gyereket, amikor az meg van beszélve. Szépen ki vagyok tanítva, hogy mikor kell azonnal indulni, és az azonnalt jelent. Van olyan doki, aki annyira biztosra megy, hogy ilyenkor befekteti az anyukát, a biztonság kedvéért. Remélem, azért eddig nem jutunk el, a dokim alapos, de nem parázza túl a helyzeteket.
Valójában biztos vagyok benne, hogy nem lesz baj, ahogy eddig sem volt. Alapvetően erős a szervezetem is, meg a szöveteimmel sem voltak sose gondok. Csak szörnyen rosszul viselem most a kiszámíthatatlanságot. Olyan megnyugtató volt a menetrend biztossága. És most nagyon rossz az, hogy itt kell feküdni, és van időm gondolkozni, meg figyelni magamra, a keményedésekre, fájdalmakra, amik eddig csak természetes velejárói voltak a mindennapoknak, tudva, hogy úgysem jelentenek semmit... A doki alapos, odafigyel, most kiírt a 35. héttől már ctg-re, és gyakrabban kell menni ellenőrzésre, hogy változik-e a méhszáj. Szóval ha azt csinálom, amit mond, akkor visszanyerem majd a biztonságérzetem, mert ha én odateszek mindent, ami tőlem telik, akkor a Jóisten is odateszi majd a többit. Na, ezt írhattam volna akár egy külön posztba is :D

Viki írta...

Bocsi, hogy Kikocs helyett válaszolok, anélkül, hogy el akarnám bagatelizálni a dolgot, (mert hát tényleg nem kifejezetten megnyugtató, ha közlik, hogy innentől fekvést, mert különben hajaj), de mégis azt gondolom: ha annyira életveszélyes lenne a helyzet, hogy 15-30 perc késlekedés is veszélyes lehet, akkor szerintem a doki nem is engedte volna haza a vizsgálatról, hanem küldi egyenesen be a kórházba. Legalábbis ezt szokták ilyenkor tenni, az orvosok nem szeretnek kockáztatni. Engem például az enyém már ennél jóval kevesebb miatt is küldött kórházba, "akkor vagyok nyugodt" felkiálltással...

Viki írta...

upsz, közben válaszoltál: Igen, különbözőek vagyunk. Tudom, én idegesítően földhözragadt módon tudok gondolkodni, és nagyon nem szeretek aggódni ;) kicsit ebből a nézőpontból próbáltam neked rávilágítani, hogy mindennek van egy pozitiv oldala is, csak meg kell próbálni meglátni, még ha nehéz is! Éretm én hogy nehéz, főleg, hogy sok időd van ezen gondolkodni, épp a fekvés miatt! Én erre a Te helyzetedre a helyedben most így tekintenék: Ha még nem fektetett be a kórházba egy ilyen alapos doki, akkor nincs is akkora nagyon nagy baj! Nekem különben tök ugyanezeket elmondták az első császár után, sőt még a méh elvesztését is vázolták, mint az egyik rossz forgatókönyv, és ezért akart a dokim a második szülés kb várható időpontja körüli utolsó héten már befektetni a kórházba, amitől én úgy beszartam, hogy gyorsan megszültem Ferkót a bevonulás előtti napon ;) Amúgy múlt héten bevallotta, hogy még mindig szokott álmodni a szülésemről. És nem bóknak szánta, szerintem már előre fosik kicsit a követközetőtől ;)

Timi írta...

Köszi, Kikocs, tényleg nem hangzik jól. Gondolom, van azért egy százalékos esély nagyjából, hogy mégis mennyi a valószínűsége, hogy ez bekövetkezik, mert hát ha annyira nagy lenne az esélye, akkor nem is engednének három császár után még egy terhességet. Véletlenül sem akarom én sem elbagatellizálni, nagyon figyelj és vigyázz magadra! de a világlátásom alapvetően olyan, mint Vikié :)

Hajni írta...

Sziasztok!
Mivel én még új vagyok ebben a "blog világban", (ami egyébként nagyon tetszik), egyenlőre csak keresem az olvasni valókat, így találtam meg a te blogodat is kikocs! :) ,és remélem nem baj, hogy írok ide, de nagyon megfogott a téma!
Nem tudok még sajnos a szüléseimről írni, mert még nem volt benne részem, és több okból mostanában még úgy néz ki nem is lesz! Gondolom most jön a kérdés, hogy akkor tényleg minek szólok bele?!
Nos arról tudok írni, hogy milyen 4. gyerekként megszületni, mert én is az vagyok, ráadásul, egy elég későn érkezett 4. gyerek, 11, 13, 15 év van köztem és testvéreim között. Anyu elmeséléseiből tudom, ezt a pár dolgot a születésemről: ő 38 éves volt akkor, és még ez a fejlett orvostudomány sem volt, hirtelen jöttek a szülési fájdalmai, be a mentőbe, irány a kórház, látta az orvosokon, hogy valami nincs rendben, de neki nem mondtak semmit, csak közölték vele, hogy muszáj a kezeit és a lábait lekötözni, mert ha én csak egyszer is megmozdulok, abból nagy baj lehet, ahogy anyu mondta: azt hitte fiú leszek, mert akkor is rugdostam mikor már nem kellett volna :). Utána szépen ment minden, csupán annyi örök emléket hagytam neki, hogy az előző három szülésre rásegítve, én véglegesen kitágítottam a hasfalát! A szülés másnapján annyit árulták el neki, hogy szülés előtt nagyon féltették, mert nagyon magas volt a vérnyomása, a pontos értéket jobb ha még most sem tudja!
De persze mindez már csak emlék és sose bánta meg, hogy ennyi idősen még bevállalt engem is!
Nos remélem nem haragszol, hogy mindezt leírtam, nem akartalak vele elijeszteni, szorítok nektek, hogy minden rendben legyen, akkor és ott amikor kell!

kikocs írta...

Viki, a toxoplazmózisos esteteteken meg én nem aggódtam, és votlam benne biztos, hogy minden oké nálatok a kezdetektől :) És te is erre jutottál, de azért ott volt az a pár internet előtt töltött óra meg agyalás neked is. kell egy kis idő. Annyira remélem egyébként, hogy most nem fogok annyira kiborulni a műtét előtt, mint Misinél, végülis ennél a dokinál minden simán ment.

Viki írta...

ez az, ez a helyes hozzáállás! :)
Amúgy, ha emlékszel, a toxoplazmozis gyanúmnál az volt a legnagyobb bajom, hogy én TUDTAM, hogy fogantatás előtt lezajlott, de hogyan győzzem meg erről a dokikat is? ;))) És nem a toxoplazmozison aggódtam igazán, hanem azon, hogy mi marad az immunrendszeremből, ha tényleg végig szednem kell az antibiotikumot. Mert már a második hét után hasmenésem volt tőle és hüvelygombám, hogy az állandó gyomorémelygést, amit a gyógyszer okozott már ne is említsem ugye ;) De szerencsére a 13 héten összehozott a jósors egy szakival, aki kimondta hivatalosan is, amit én kezdettől állítottam és újra helyreállt a világ rendje! ;)

Gulácsi Orsi írta...

Nagyon nagyon sok erőt kívánok neked a végére!
Nekem mindig ez volt a legnehezebb legsírósabb megőrülök időszak!
És ne kerteljünk a lábadozás is rossz!
De lesz erőd mert akik az Úrban bíznak erejük megújul szárnyra kelnek mint a sasok,futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
TEDD LE A TERHEDET ÉS EL FOGOD BÍRNI!:)

Megjegyzés küldése