Nagycsaládban élni jó :)

Misi múlt éjjel átaludta az éjszakát.
Nem csak úgy nagyjából, hanem este kb háromnegyed 9től egészen másnap reggel fél7ig aludt. És amikor felébredt, utána már nem aludt vissza. Egyfolytában aludt, felsírás nélkül. Ilyen még nem volt, mióta megszületett. Ami meg a hab a tortán, ő ugye nem szívesen aludt el a kiságyában. Az utóbbi két hónapban úgy fektettem, hogy melléfeküdtem, és megvártam, amíg elaludt, és többnyire a testvéreivel aludt. Két napja pedig délben és este is beteszem a kiságyába, és alszik. Vagyis egy darabig fetreng, majd elalszik. Nem is nagyon kell hozzá bemenni. Szóval elképesztő. Mondtam is a tesómnak, hogy lehet, hogy nem kapják meg mégsem a kiságyat, egy hónap múlva kéne odaadni nekik. Meglátjuk, mennyire tartós a tendencia, és működik-e majd esetleg a nagyos ágyban is. Szeretném odaadni nekik, mert utána meg mit csinálok vele, és tartozik hozzá pelenkázó is... Szóval meglátjuk.

Természetesen az alvás egyszeri alkalom volt, hiszen jön a negyedik szemfoga, és szerintem a szemfognál szemetebb fog nincsen. Ez három gyerekes személyes tapasztalat. A rágók sem. De most már kint lesz a negyedik, és több csak nem nő. Remélem pihenünk egy kicsit, és utána jönnek majd a hátsó rágók, és akkor teljes lesz a bébifogsor, és befejezzük, vagy egy életre, vagy egy hosszabb időre a fognövesztést. Eddig a leghosszabb szünet fél év volt, Réka utolsó foga Nándi születésekor tört át, és olyan fél évesen kezdte növeszteni a fogait Nándi, az egy másik dolog, hogy vagy 9 hónapos volt, mire ki is nőtt az első :) Misi első és Nándi utolsó foga nagyjából egyidőben kínozott minket.

Természetesen én nem tudok továbbra sem aludni. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mégis van valamilyen szellemünk, bár nem hiszek benne, de elég ijesztő dolgok, amik miatt felriadok, mikor éppen elaludnék, persze, lehet, hogy csak álom. Igaziból nem tudom leírni, elmondani sem. Az az ijesztő, hogy minden éjjel nagyjából ugyanakkor, és ugyanazt az ijedelmet váltja ki. Ma kezdtem gondolkozni megint a szellemen. Ja, és csak itthon. Most egy hetet anyukáméknál voltunk, és nem volt. Igaz, későn feküdtem le, meg nehezen aludtam el,  de ez a felriadás kimaradt.

Bár ez sem jó szó. Nem tudom, mi lenne a megfelelő szó arra, amit ma este átéltem. És gyanítom, Gergő is.

Ugyanis Nándi ma elveszett. Kb. 10-15 perc lehetett, amíg nem találtuk, de én soha többé ezt az érzést nem akarom. Még a felét sem, a harmadát sem, semmit sem belőle. Azt hittem, aggódtam már gyerekemért, de nem. Leírhatatlan, nem is próbálkozom.

Végülis, mint kiderült, Móniékkal ment el sétálni,  aki úgy tudta, Nándi megkérdezte, jöhet-e. Lehet, hogy meg is kérdezte valahonnan messziről, de biztos, hogy nem válaszolt neki senki. Mind azt hittük, Marciéknál játszik ő is a többi gyerekkel. Szilvi meg látta, hogy eljött hazafelé, kint volt, azt hitte,  haza is ért. Hittük.

Először azt gondoltam, hazajött, elaludt valahol, vagy csak elbújt, üvöltöttem végig a lakást, felforgattam mindent, nem volt, akkor már a többiek is komolyan vették, mindenki szétszaladt, előre hátra, aztán biciklivel elindultam, hátha Bálintékhoz indult egy hülye pillanatában, oda odatalál.  És jöttek szembe. Megismertem, ahogy szaladt. Nagyon-nagyon el akartam verni, de annyira örültem, hogy megvan, hogy nem voltam rá képes.  Gergő sem. De nagyon bőgtem, valamennyit talán megértett belőle. Nem tudom.

Gondoltam, írok egyet Misiről. Eléggé kiborít, de azért nem annyira, hogy ne tudjak róla áradozni. A rosszasága is lenyűgöző egyébként. Azt hiszem, leginkább azért, mert harmadik gyerek, és még mindig kisbabaként van kezelve, holott ő már 14 hónapos. Réka meg Nándi annyival többmindent csináltak ennyi idősen, Nándi mozgásban, Réka beszédben, nyilván azokat nem jegyeztem meg, amiben ők voltak elmaradva, és esetleg Misi sokkal jobb náluk. De ez nem is fontos, csak gyűjtök egy csokrot, hogy milyen most a Misi.

Huncut. Rosszaság. Vigyorgós. Gondolkozós. Utánozós. Hisztis és akaratos.
Semmit nem mond. Volt egy 5-6 szavas szókincse, amit lecsökkentett egyre. És jött hozzá egy. Elég rossz, dehát nem így fog érettségizni. Cserébe mindent megért mondjuk, de a visszalépések ugye mindig kiborítóak. Most mindketten aják vagyunk Gergővel pl. Az új szó pedig az Éékka, ami Réka, Nándi és Marci is. Marcit közel annyit látja, mint Rékát, nem csoda, hogy családtagnak tartja :) Sőt, pár hete Réka, Nándi és Marci a kerítésen állva üvöltöttek át Dorkának - Dooooorkaaaa! - És ezt is úgy hozta Misi, hogy szintén felmászott a kerítésre, mert ezt is tudja, és üvöltötte, hogy ééékkaaa!

Egyébként nagyon mászós. Nagyon nagyon. Ma délelőtt guggolva gyomláltam, és hátulról felmászott a nyakamba, fel is ült. Segítség nélkül. Egyedül beül a hintába és rugdossa magát. Feláll a hintaszarvasra, és elengedi a kapaszkodót. Meg ahova tud, felmászik.  Ahova nem tud, oda csak próbál. Múltkor kinyitotta a cipős lehajtható ajtaját, és felmászott rá, és rádőlt a szekrény. Szerencsére nem lett semmi baja. Nem szabad alacsonyabb bútorokat magasak közelébe tolni, mert mindjárt lépcsőnek használja. Nem tudom, mikor jön rá majd, hogy a konyhaszékekről a konyhaasztalra fel tud mászni... Nem várom.
Ja, és ha produkció van, büszkén kiabál, hogy nézzük meg. Aztán csodálkozik, ha nem dicsérjük meg, hanem szidás jön.

A másik kedvenc a pakolás. Nem csak a vécébe pakol, mindenhova. Be és ki. Sajnos a játékok kevésnek bizonyulnak, hiába van elég pakolós játékunk. A szemetest is szereti. Múltkor észrevettem szerencsére, hogy bedobta a cumisüvegét, levettem a tetejtét, és realizáltam, hogy a cumisüveg egy csomó bontatlan zacskó pudingporon, kakaón, sütőporon, mazsolán és hasonlókon pihenget. Még jó, hogy viszonylag üres és tiszta volt a zacskó, meg lehetett menteni a dolgokat.

Öltözni is szeret, mindenfélét rárak a fejére, ruhadarabokat cipel, akaszt a nyakába. Kendőket kifejezetten preferálja.

Amiben viszont a legjobb, az az utánozás. Hihetetlen a csávó. Egyébként pont ezzel nyűgöz le állandóan, mert egyszerűen nem veszi figyelembe, hogy ő még csak 14 hónapos, jó lassan 15 lesz, de olyan szinten muszáj neki mindent csinálni, amit a nagyok, hogy Rékának és Nándinak kell gyakran már biztonságos dolgokra nemet mondani, mert Misi kiszámíthatatlan.
Bármit lát, megáll, a bal ujját beledugja az első percig az orrába, és elmélyedve koncentrál, hogy mit is lát. Aztán csinálja. Ha nem megy, jön segítségért. Önálló ötlete nem nagyon van, de amit lát, azt azonnal. És semmiből nem maradhat ki. Rékára is szoktam mondani, hogy egy fingnak nem eshet mellé, de amit Misi művel, az übereli. Az asztalon nem lehet semmi, azon kívül, amit ő eszik, mert azt kéri akkor a továbbiakban. Nálunk Réka majonézzel eszi a virslit - meg mindent - Nándi meg ketchuppal. Nos, Misinek mind a kettőt tenni kell. De ha Gergő is ott van, akkor mustárt is, mert apjuk meg azzal szokta. Ha meglátja, hogy a te kajád bármiben különbözik, már le is söpörte az asztalról a sajátját, és mutogatja kümmögve, hogy az kell neki. Ha nem kapcsolsz, ordít. Ha BÁRMIT  csinálsz, és ő úgy látja, hogy az örömet okoz neked, akkor neki is kell azt. MINDENKÉPPEN! Neki is kell az öröm. De ha csak felkelti az érdeklődését, akkor is.
Az egyik nap üveggolyóztak, és megengedtem, hogy Misó is részt vegyen, mert már hónapok óta nem veszi a szájába a vackokat. Semmikor. De azzal nem számoltam, hogy a nagyok viszont igen. Mikor észrevettem, hogy mit művelnek, azonnal elkoboztam az összes golyót, és csak másnap a pelenkából derült ki, hogy tévesen hittem, hogy még csak a hülyeség bevizsgálásánál tart Misi. Addigra már kipróbálta. Csoda, hogy le tudta nyelni, meg hogy kijött...

Az előzőek kapcsán az akarat. Hát, igen. Erről nem is szeretnék túl sokat írni, mert eléggé kiborít, mert mindent azonnal és most, és nem lehet olyant, hogy nem. Leveti magát a földre, ordít, habzó szájjal szinte, és most már ilyen nagyos hülyeségei is vannak, tegnap pl. valamit láthatott a bal mellemen, mert nem fogadta el, megvizsgálta, majd ordított, csak a másikat fogadta el, de az is hosszas egzaminálás után.   Néha lehet rá hatni észérvekkel, de többnyire meg sem hallja. Én meg lassan az ordítást... Vannak konfliktusaink, azért elég komoly korlátai vannak még a szabadságnak egy ekkora csipisznél...

És persze ügyes is azért mozgásban. A babafutást már produkálja elég nagy stabilitással, most már ügyesen esik rövidnadrágban is, és pelenka nélkül fenékre is. Sokkal többet küzd az egyensúlyáért. Ezerrel motorozik, nagy sebességgel. Hátrafelé jár - ez nagyon aranyos, benézi, merre kell menni, aztán megy, és mindig várja, hog ynekiütközik a célnak, ha túl messze van, akkor meg is lesi, hogy messze van-e még. Métereken keresztül vezeti a labdát rugdosva, és persze elkapja, ha dobjuk neki.

Együtt játszik a nagyokkal. Persze babajátékokat, mint kukucs, meg fogócska, meg ilyenek, de kezdeményez, közreműködik, alkalmazkodik.

De ha a legalapvetőbb jellemzőjét kellene kiválasztanom, akkor megfigyel. Az összes próbálkozása, utánozása, játéka, minden azon alapul, hogy megy és néz és figyel, vizsgál, kipróbál, mi hogy működik. Nagyon tud koncentrálni a megfigyelésben is és a végrehajtásban is. És ha valami sikerül, nem elégszik meg vele, hogy sikerült, hanem újra és újra, amíg nem lesz tökéletes, és elégedett vele. És akkor szól, hogy bezsebelje  a dicséretet.

Ezek jutottak eszembe hirtelen a legkisebbről...

Csak telnek a napjaink. Mindig csinálunk valamit, találkozom emberekkel, illetve rendszeresen valamilyen orvoshoz megy valaki a családból, ma pl. az terhesség után megmaradt szemölcseimet szedettem le. Ideje volt.
Egyre rosszabb passzban vagyok, ezért sem szaporodnak a blogbejegyzések. Annyira, hogy most már nincs kedvem leírni sem. Pedig szokott segíteni, de akkor szembesülni kellene velük, és annyira nincs se tervem, sem ötletem, sem semmi arra, hogy megoldjam, vagy kikeveredjek belőle, hogy ijeszt az ötlet, hogy leírjam. Pedig sokaknak ezek biztos nem valódi problémák, és én is tudnék sok sok rosszabbat kitalálni magunknak is, amiért nagyon hálás vagyok, hogy nincsenek. Luxusproblémáim vannak.

Szóval most ez van. A gyerekek jól vannak, Réka utolsó napja van holnap az oviban, Nándinak nincs helye sehol szeptembertől, Misi életveszélyes. Mind nagyon okosak, nagyon akaratosak és hisztisek. És természetesen gyönyörűek. Ja, és koszosak. Nagyon koszosak.
Misi elkapja a neki dobott labdát, ami szerintem zseniális. 14 hónaposan.
Röviden ennyi. Nincs kedvem többhöz. Nem jönnek össze a kétnaponkénti bejegyzések, ez van. Majd bánni fogom, és szidom a hülye agyamat, mikor nézném vissza.

Tényleg nagyon kevés nem van nálunk. Igen szabadon vannak tartva a kölkek, nagyon sok mindent lehet nekik, néha úgy érzem, túl sok mindent is, de úgy tűnik, ez is kevés. Vagy nem tudom.

Azt hiszem, az, hogy nem engedem, hogy Misi a WC-ből igyon, nem olyan nagyon fura dolog. Az, hogy nem lehet pisis bilivel a fején rohangálni, a pisiben kezet mosni, megint érthetőnek és kézenfekvőnek tűnik számomra. Hogy a WC kefével nem mosunk fogat, nekem az egyértelmű kategóriába tartozik. És ezek mind olyanok, hogy nem, nem akarom elterelni, ezek NEM-ek, tanulja meg, és hagyja békén az ürítés szentélyét. Nehezíti a helyzetet, hogy nálunk ugye nincs ajtó a fürdőn. Lent van ugyan, de nagyon rossz a zárja, könnyű belökni egy határozott totyogónak.

De egyenlőre nem boldogulok. Egy-egy részeredményem van néha, de mindig van újabb sportág, amiben edzi magát.  Most például a dolgok vécébe dobálása a legújabb. Néhány tekercs papírral kezdtünk. Nem tudom, lehet, hogy látta, hogy kisebb darabokat dobunk bele, gondolta, minek ezzel vacakolni, ne, itt az egész. Rosszabb esetben kihorgászta utána, és a csöpögő zsákmányt büszkén hozta bemutatni. Ez most már vagy egy hete nem fordult elő, talán nyertem, de még nem vagyok benne biztos.

Lehet, hogy ha nem is dob be több papírt, akkor sem nyertem. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha marad a wc-papíroknál, legyen az akár egy egész tekercs. Ugyanis pár napja a játékait horgászom ki a klotyóból. Rettegek, hogy mikor lesz az, hogy lehúzunk egyet, mert nem vesszük észre, mert nem halljuk meg a loccsanást. Ahogy más gyerek az erkélyről dobálja le módszeresen a kacatjait, úgy hajigálja a mienk a csészébe az övéit. Egy bedob, megy a szobába a következőért. Ma sikáltam ki éppen domestossal, ott állt nem messze tőlem, kezében egy műanyag autó, magyarázom neki, hogy nem szabad, és eszébe se jusson, hogy most takarítom, ahogy felemeltem a kefét, a kis büdös villámgyorsan előreugrott, beledobta az autót, majd visszahúzódott, és leste, mi lesz. Kiszedtem, leszidtam. Aztán rájöttem a bátorság okára, volt már bent egy mekis fénykard is, amit nem vettem észre, mikor bedobta.
Kb 10 perc múlva nem találtam a telefonomat, tiszta idegbeteg lettem, de végül az ágyban találtam meg. Megúsztam. Egyenlőre...

Réka igazán segítőkész tud néha lenni.

- Anya! Majd én segítek neked lefogyni.
- De kedves vagy! És hogyan?
- Úgy, hogy majd én mindig megeszem Nándi maradékját, és akkor neked nem kell!
Tegnap pl. szinte ijedten utasította apját, hogy egye meg az ő és Nándi vacsora romjait is, hogy nehogy nekem kelljen, és megkövéredjek még jobban. Kár, hogy a kis őrangyal nincs mellettem mindig, biztos, hogy könnyebb lenne megtartani a mértéket :)