Ezzel foglalkozom most, kíváncsi vagyok a fejleményekre...

Tisztelt Asszonyom/Uram!

Sajnos nem először kell panaszt tennem a dunakeszi 1. sz posta miatt, és nem egyszer történt meg, hogy nem tettem panaszt, csak nyeltem egyet. De most megint sok pénzbe került nekem a hanyagságuk, nem csak időbe, így muszáj újra írnom.

Április 16-án adtak fel nekem Szigetváron egy csomagot, amit nem sikerült átvennem, mikor hétfőn, 19-én megkísérelték kézbesíteni, bár itthon voltam, mindegy. Értesítőt ezúttal legalább dobtak a postaládába, azonban azon semmi nem volt olvasható, mert teljesen elázott, akkor volt ez a három napos erős esőzés. (annyit tudok, hogy dél körül járt itt az autó, a szomszéd néni látta) Sajnos nem tudtam bemenni a csomagért egész héten, személyes okok miatt, amiket most nem részleteznék. Úgy gondoltam, 5 nap áll a rendelkezésemre az üzletszabályzatban olvasottak szerint. Telefonon sem lehet őket felhívni, nincs a napnak olyan időszaka, amikor felvennék a megadott telefonszámot.

Tegnap, azaz április 26-án késő délután - tehát a kézbesítési kísérletet követő 5. munkanapon - tudott bemenni a férjem a csomagért, ahol azt nem találták. Megjegyzem nem ez az első eset, hogy nem találták meg a küldeményt, többnyire negyed órát is szokták keresgélni, kivált a csomagokat. A férjem említette nekik többször, hogy múlt hét hétfőn volt a postás, nem küldték-e vissza. Erre hazaküldték, hogy vigye be az értesítőt, hiába nincs rajta semmi, ezt mi hiábavalónak gondoltuk. A feladót megkerestem, de sajnos ő is kidobta már az ő példányát, mikor visszajeleztem neki, az értesítő alapján, hogy itt van már, csak még nem vettem át. Már nagyon bánom...
Ma, 27-én akartam bemenni én, személyesen, hogy keressék meg, ott kell lennie, mivel a férjem viszonylag könnyen lerázható, nincsenek még tapasztalatai ezzel a postahivatallal. Hívott viszont a feladó, hogy most volt náluk az ő postásuk, és visszavitte a csomagot, és még ki kellett fizetnie újra a 990ft feladási díjat. Eszembe nem jutott, hogy ha a férjem említette a visszaküldést, nem nézik meg a visszaküldésre rendelt csomagok között, vagy ha megtalálták, miközben később rendezték, ne tegyék félre. Vagy legalább szóltak volna neki, hogy rendelkezzen írásban róla, hogy ne küldjék vissza, hiszen kereste!!!
Sajnos a csomag számát a szerencsétlen véletlenek együttállása miatt nem tudom elküldeni, sem a postai feladóvevény másolatát. A feladó, mikor visszakapta a csomagot, a harmadik példányt sem kapta meg, azt a postásuk elvitte, csak egy nyugtát, ami szerint kifizette a 990ft-ot. A második példány pedig ugye teljesen üres és szétázott.
Nem tudom, hogy mi lenne még, amivel esetleg be lehetne azonosítani a csomagot, vagy visszakeresni a számot, hogy a történetet ellenőrizni tudják.

Rendkívüli módon fel vagyok háborodva, mert jelen esetben nem csupán az időm és az idegeskedésem, amit veszítettem, hanem a kétszer 990ft postadíj, valamit a telefonálgatás díja is. És valójában minden alkalommal, mikor kapok valamit, vagy intézni kell valamit itt a postával, félek, hogy mi lesz a probléma. Ha nekünk valami küldeményünk van, már bevisszük Budapestre, akár csekkről, csomagról vagy levélről van szó. Laktam pár helyen már az országban, és mindig volt a Magyar Postával dolgom, de amit ez alatt a lassan három év alatt tapasztaltam az egyes postával, mióta itt lakunk, még úgy is, hogy a lehető legkevesebbszer megyünk oda, alulmúl mindent. Valójában sehol máshol nem tapasztaltam hasonlót sem. Egy kis sorbanállás, lassúság, félrekézbesített levelek, ezt máshol is elfogadom, az nem hibázik, aki nem dolgozik, belefér. De itt a hibák olyan sorozatosan fordulnak elő, amit máshol, más postáknál nem tapasztaltam. Vagy csak velünk van bajuk... Nem tudom.


Köszönöm, hogy elolvasta a levelem, és kérem írja meg, ha valamivel tudom segíteni a csomag azonosítását!

Üdvözlettel

blablabla...
____________________________________________________________________________________

Közben még előkerestem és elküldtem nekik a szétázott és megszáradt másolatomat makroval fényképezve, felnagyítva, amin a szám megvan. Az elég jól olvasható, csak a pecsétek, ilyenek mosódtak le teljesen, és látszik, ki volt a kézbesítő is. Arra csak a mi szavunk van, hogy ott volt Gergő hétfőn... Meglátjuk, mennyit ér...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
dharma írta...

Fúúú,hogy én ezen miért nem csodálkozom!!!! Na kíváncsi leszek a kimenetelére az ügynek! Katasztrófa a posta! Én is mindig rettegek egy-egy komolyabb csomagnál.

u.i.: én voltam a tistacsa,csak véletlen tesóm volt belépve :P

Megjegyzés küldése