Személyiségteszt

Csipkerózsikánál találtam ezt a tesztet, és hát úgy döntöttem, van rá időm, és megcsináltam. Jól esett, mostanában keresem kicsit magam. Önigazolnám magam, hogy alkalmas vagyok az életre, vagy az életben bármilyen feladatra. Igaz, a négyféle teszt kétféle eredményt hozott, de azért így is örültem az eredménynek. Azt hiszem, hangulat kérdése nálam, hogy melyik vagyok, néha kapaszkodok a szabályokba, máskor pedig tényleg utánam az özönvíz.  ENFJ (3 teszt szerint), illetve ESFJ típus vagyok. Az utóbbi szerintem több dologban eltér.

És csináljátok meg, érdemes, meg is lepődtem, hogy bizonyos dolgokat ilyen jól megfogalmazott, ami nekem még eszembe sem jutott magamról. Pedig sokat analizálom mostanában az életemet. :) És persze velem sem minden pontosan úgy van, ahogy leírják, de 80%-ban magamra ismertem az ENFJ-ben, és 60%-ban kb az ESFJ-ben. Határozottan igazolta azt a feltevésemet például, hogy valóban idealista vagyok, de valami olyan módon, amitől már nem is érzem úgy, hogy ez olyan borzasztó dolog lenne :)

A Gergő viszont életművész kategóriába esik, és végülis jogos, de meglepődtem :)

Szóval jól szórakoztam :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Csipkerózsika írta...

Örülök , hogy neked is tetszett..:) Én is meglepődtem mennyire jól megfogalmazott milyen is vagyok, néha saját magunkat tisztán látni a legnehezebb...:)

Lepkevár írta...

De jó, köszi az ötletet! :) ESFJ, de főleg INFJ vagyok. :) Rokon lélek? ;)

Bence,Bálint és Ági írta...

Megcsináltam:ESFJ:-)

Timi írta...

Ez nagyon jó, Kikocs, köszi! Illetve Csipkerózsika, Neked is :) Én ISFJ vagyok, és nagyon megdöbbentem, hogy mennyire találó, szinte hihetetlen.

Megjegyzés küldése