Telefonbetyárok

Ha telefonfülke mellett megyünk el, minden alkalommal komoly rábeszélőkészséget igényel, hogy tovább induljunk. Egyik az egyik fülkében, a másik a másikban, a harmadik pedig röhögve szaladgál egyiktől a másikig. Megbeszélik az élet dolgait, jó hangosan, néha beszélnek egy nénivel vagy bácsival is (automata).

Egyik nap fagyizni voltunk, családilag, egy olyan fagyizóban, ahol még mindig pontosan ugyanolyan a fagyi, mint az én gyerekkoromban. És hazafelé belebotlottunk megint egy fülkébe. Némi játék után visszarakattam velük a kagylót, hogy menjünk, és Gergő takarásból felhívta őket a fülke számán. Eléggé megszeppentek. Réka, aki a hangadó szokott lenni, kissé sápadtan mondta, hogy ő ugyan nem veszi fel. Nándi is hátratette a kezét. Maradt a legkisebb a nagy feladatra. Röhögcsélve, gondolkozás nélkül szólt bele:
- Szia! Kukiiii! - elég mélyen lehet belekódolva a telefonbetyárkodás...

Aztán persze rájött, hogy ez apa, és nagyon boldogok lettek mind, és Réka elmondta, hogy mennyire megijedt, hogy valami idegen telefonál nekik. :)

Egyébként tulajdonképpen minden rendben, az öcsém megnősült a hétvégén, és ez határozottan megérdemel majd egy külön posztot is, már csak azért is, mert olyan sok segítséget kaptam az olvasóktól sütiügyben. Meg mindenfélék vannak, de olyan fáradtság van rajtam, amilyenre csak az első harmadokból emlékszem. Csak a túlélésre hajtunk minden nap, az csak öröm, ha a tartalom is belefér. De így legalább nem vagyok elégedetlen :)