Szülői ágy: -1 fő

Próbálkozom vele, hogy felszámoljam a fáradtságomat. Egyrészt este már 9-kor fekszem, ha tudok. Nem mindig jön össze, de igyekszem. Másrészt elhatároztam, hogy kitelepítem a gyerekeket az ágyból.

Nehéz döntés volt. Igaziból szeretek velük aludni, jó hallgatni a szuszogásukat, meg jó melegek is, én meg mindig fázom... És tudom, hogy ezek az idők nem jönnek már vissza. De tény, hogy éjszakánként legalább olyan gyakran ébredek, mint amikor folyamatosan szoptatni kellett őket éjjel. Merthogy kétoldalról rugdosnak folyamatosan, ugyanis csak keresztben jó aludni. Igaz, hogy két és fél méter széles az ágyunk, de ha a 112 cm-t foglal egyik oldalról az egyik, 100-at a másik, még az apjuk is ott van, bár tény, hogy szegény megtanult függőlegesen aludni a falon, de még így is igénybe vesz vagy 30cm-t egyszerű matematikával is ki lehet számolni, hogy marad nekem kb. 8 cm. Ez, akárhogy is nézzük, messze nem fedi az én szélességemet, ami valljuk be becsülettel, veri az apjukét, ráadásul nekem nincs is falam, amire felfeküdhetnék. És a rúgások erejét semmivel nem csökkenti a takaró, merthogy kaptam anyukáméktól egy félpehely paplant, ami könnyű és meleg, mint a kályha, és az egyetlen oka, hogy még a magaménak nevezhetem, az az, hogy a két fiú kétoldalról mindig magának akarja, így nekem középen mindig jut. Ugyanemiatt az ágyban is akárhová költözöm, jönnek utánam...
Hétvégente pedig még van az a bizonyos negyed óra, amikor még kitartok, próbálok minél több meleget és puhaságot kicsikarni az ágyból,  és még nem adok, és nem kapcsolom be, és nem viszem ki, és nem keresem meg. Viszont akkor már Réka is ott van, mert neki nem fontos ez a negyed óra, és alul keresztben bedugja a lábait. Akármerre mozdulok, lábak mindenhol.  Pókmama vagyok minden ilyen reggelen.

És tényleg, nem az, hogy megelégeltem, hanem nem gondolom, hogy agydaganatom van, ha pedig nem az, és nem migrén, és nincs szervi oka, akkor számomra is esélyes, hogy a fáradtság miatt fáj a fejem folyton. Még ha vannak egyéb tippjeim is. És hát végső soron az utóbbi 7 évben azt hiszem, a kezem és a lábam ujjai elegendőek lennének megszámolni azokat az éjszakákat, amikor törvényen kívüli társaság nélkül ébredtem.

Lényeg a lényeg, miután együttérzést nem sikerült bennük ébreszteni irántam, gondoltam, megveszem kilóra a fiúkat.  Mivel Nándi rémálmai teljesen megszűntek, nyugodt szívvel vágtam bele. Beígértem egy kisautót, ha reggel a gyerekszobában ébred. Merthogy nálunk az a szabály, hogy mindenki a saját helyén alszik el, aztán ha kell, lehet jönni, mikor már mi is lefeküdtünk.

Jött.
És sírt. Hogy ő most nem fog kisautót kapni, nem sikerült, hogy ne jöjjön át. Hát, gondoltam, baromi rossz ötlet volt ez, sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, nem a rugdosástól nem alszom, hanem a sírástól, és még neki is rossz. Nagy nehezen elaludt, én már nem, még fáradtabb voltam, mint korábban. Viszont már nem volt visszaút. Este kérdezte Nándi, hogy ha a szivacson ébred, akkor ugye lesz kisautó. Lesz.
Éjjel viszont csak Misi jött, ami a felére csökkentette a rugdosást, és jelentősen megnövelte az alvással töltött idő mennyiségét. Nándi nagyon boldog volt az autótól is, meg hogy sikerült, és jól kikérdeztem, hogy ugye nem félt, ugye nem álmodott rosszat, ugye, ugye, ugye? Százszor elmondtam neki, hogy szeretek vele aludni, csak nagyon fáradt vagyok, és hogy már nagy fiú, és meg kell tanulni egyedül aludni, különben is, ott vannak a tesók. És ha rossz neki, jöjjön. Stb. De mondta, hogy nem, nagyon jót aludt, kicsit sem álmodott rosszat, és jó volt neki. És mikor kaphat újra autót a saját helyén alvásért. Megbeszéltük, hogy három alvás után, addig édesség jár érte. Minden este kérdezte, hogy mennyit kell még aludni, és egyszer sem volt sírás, nem volt rossz álom, rossz érzés, és nem jött egyszer sem. Misinek egyszer sikerült nem velünk aludni, pont, amikor Nándi jött első éjjel.
A második autó óta két nap telt el, még egyszer sem érdeklődött a következő iránt. Nem tudom, gondol-e rá, keveset beszél a fejében játszódó dolgokról - másról annál többet -, de szeretek arra gondolni, hogy azért, mert igaziból már megvolt a jutalom, és már nem autóért csinálja, hanem rájött, hogy nem kell félni.