Egy hét béke

Napok óta fogalmazgatom ezt a bejegyzést, amiben a múlt hetünket szeretném leírni. De nem igazán találom a szavakat. A barátnőm meghívott minket a nyaralójukba Mártélyra egy hétre, apák dolgoznak, anyák és gyerekek pedig töltik az időt, végre lesz időnk beszélgetni, meg minden. Hát, jóval többre sikerült ennél.

Mártély Hódmezővásárhely mellett van pár km-re, a nyaraló pedig csaknem a vízparton, a Tisza egy holtágának partján, csak egy keskeny erdősáv választja el. Betonoszlopokon álló ház, amibe csak aludni mentünk be. Hatalmas árnyat adó fák körbe, a 35 fokos meleget sem éreztük meg. És béke és nyugalom. Lelassult élet, minden jó úgy, ahogy van fíling.
Tulajdonképpen egy porfészek, ha azt vesszük, egy üdülőfalu egy kocsmával, pár kilométerre a faluban bolttal, mégis, ha még egy hetet maradunk, akkor sem éreztem volna úgy, hogy kimerítettük volna a lehetőségeket. Nem jártuk végig a tanösvényt, két napon strandoltunk csak, nem jártunk az erdei tornapályán, és még jópár helyen. A strand kb. egy km-re volt a nyaralótól, és ezt egyik nap sikerült három és fél óra alatt megtenni. Mentünk horgásztól horgászig, mindenhol üldögéltünk egy kicsit. Üldögéltünk. Mi. Én és a gyerekeim. Az a három, akikről itt szoktam írni. Ez volt számomra a legdöbbenetes egyébként ebben a hétben, hogy az én gyerekeim békésen üldögélnek, és nem csinálnak SEMMIT, egyszerűen csak szemlélődnek. Hosszasan. Néztük a gólyát, ami 3 méterre tőlünk szedegetett, ki is vívta a gyerekek ellenszevét, mert törpeharcsát evett... Szóva a gólya nálunk feketelistás jelenleg. Vagy az alvó kacsákat. Vagy a víz felett halászó bakcsót. Vagy a túlparton a kiszáradt fákat.

Talán azért is éreztem magam olyan jól, mert nem volt állandó kényszer arra, hogy vegyünk valamit, hogy csináljunk valamit, az emberek azért voltak ott, hogy pihenjenek, nem dolgoztak, interneteztek, tévéztek, nem gyűjtötték az élményt, nem pihentek kényszeresen, hanem tényleg csak töltötték az idejüket a 80-as években épült nyaralóikban, azok között a dolgok között, amik egy "rendes" lakásban már talán nem is állják meg a helyüket, és pihentek, és nem akartak mindent jobbá, szebbé, tökéletesebbé tenni, minden jó volt úgy, ahogy volt. Jó lecke volt előre is a jövő nyaralásaira.

Volt egy kalandparknak nevezett játszótér, aminek volt belépője, azt nagyon élvezték a gyerekek, oda mentünk többször. Én mondjuk nem annyira, mert inkább iskolásoknak való volt, és Misi elég életveszélyesen nyomta. Nándi meg kiborult, hogy nem tudott azonnal végigfüggeszkedni a tizenvalahány gyűrűn, csak a felén. Másnap aztán sikerült neki, onnantól mindig, mert meglett a technika, akkor megnyugodott. Aztán voltunk csónakázni is, de az nem volt menő, Nándi rövidesen kérte, hogy őt szállítsuk ki a partra. Emlékszem pedig, ezelőtt 17 évvel kajakkal mentünk be a susnyásba, és az valami fantasztikus élmény volt, amit némi csönd és mozdulatlanság után láttunk. Erre azért még várni kell az én gyerekeimmel. Nagyon szép volt a tanösvény és a holt erdő is, láttunk mocsári teknőst is, életemben először természetben. A strandon homokoztak, és megfogadták, hogy soha többet nem veszekszenek. Két napig bírták is, pedig én azt hittem fél óráig sem fog menni. Elképesztő volt, ahogy úrrá lett rajtuk a béke. És bicikliztek, meg játszottak, erdőt jártunk, sétáltunk, de főleg főleg horgászokat néztünk. Mindig találtunk jó fejeket, az egyik még fogott is a gyerekeknek 5 törpeharcsát - amire egyébként minden horgász nagyon mérges volt, mert mindig kifogatták magukat, nem lehetett másra horgászni. Aztán ezeket egy nap után vissza is engedtük. Csináltunk pecabotot, persze nem fogtunk semmit. Kaptak kölcsön szákot, azzal próbáltak halászni, óriás kagylóhéjakat gyűjtöttek, és mit tudom én, még miket csináltunk. Bármit is, az nyugodt volt, csak a hangerőt, azt nem sikerült levenni, hihetetlen hangosak voltak, és hát én is, mert túl kellett kiabálni őket. Persze az is lehet, hogy csak a környezet miatt tűnt olyan hangosnak.

Egyik nap feküdtem a függőágyban, és arra gondoltam, hogy azt hiszem, ez a Mártély itt egy bizonyíték arra, hogy Isten van, hogy ő alkotott mindent, és hogy Ő a végtelen szépség, jóság és béke.  Nem tudom jól meg fogalmazni, de akkor és ott olyan tiszta volt. Hogy sok dologra vágyunk, és különböző dolgok tesznek minket boldoggá, mást tartunk szépnek, de azt hiszem, nincs olyan ember, aki a természet szépségei legalább néha ne gyönyörködtetnének el, nincs olyan ember, aki nem tudná átadni magát élvezettel a békének, és érezné tökéletesnek azt az egységet.  Akár csak egy lenyűgözően tökéletes pillanatra. És ha ez így van, és erre vágyunk, akkor valahonnan innen kell jönnünk.