Hulladék(?)hasznosítás

Az embereknek abba a csoportjába tartozom, akik nehezen dobnak ki dolgokat. Néha még nehezebben. Tudatosan igyekszem erőt venni magamon, különben raktárrá változna a házunk, és a gyerekek a kupacok mögött-alatt-felett bújócskázhatnának. Én pedig igyekszem nem a környezetvédelem mögé bújni, amikor azt mondom, hogy “de ez még teljesen használható!” - kínosan ügyelek, hogy ne hagyja el a számat a “majd jó lesz még valamire” -, de igenis, a tárgyakat a végsőkig használni és kihasználni környezettudatos szemléletre vall.

Az utóbbi évszázad folyamán elérkeztünk egy olyan - szerintem rendkívül egészségtelen - fogyasztói magatartáshoz, ami révén mindent meg kell vennünk, amit csak lehet. Folyamatosan vágyakat keltenek bennünk olyan dolgokra, amikről korábban nem is tudtunk, és amik újabb fogyasztásra buzdítanak, rabjai vagyunk a tárgyaknak. A minőség romlik, már nem cél, hogy hosszútávon birtokoljunk valamit, a javításnál olcsóbb az új, kivált, ha már a 2-3 éves modell is elavultnak számít valami woodoo miatt. Akkor már az kell.
Sok gondolatom van a témában, amire nem térek most ki, egyszerű tény, hogy ez így van, nem lehet rajta változtatni, a tömegek nem mozdíthatóak.  Sok kicsi viszont sokra megy, és ha az a sok tényleg sok, talán a tömegek is mozdíthatóak lesznek. Bár ilyen körülmények között nehéz észnél lenni.

Amíg arról van szó, hogy mondjuk használt ruhát veszek, tulajdonképpen még jól is járok. Olcsóbban, jobb minőségű, gyakran szebb dolgokat lehet kapni a turikban, mint a boltokban. Mi is T(urkáló)-modelleket hordunk. Nem a környezettudatosság miatt, inkább gazdasági megfontolásból, pedig milyen nagy értéket mentünk meg azzal, hogy alig, gyakran sosem hordott holmikba öltözünk. Mennyi energia, környezetszennyezés kellene ahhoz, hogy ezeket a ruhákat újra legyártsák, csak azért, hogy mi újonnan vehessük fel őket? Az ideszállítás környezetterhelését mondjuk még számolhatom mínusznak, de nem gondolom, hogy van egyensúly a kétféle terhelés között. Kevesen tudják, de a használtruha vásárlással többnyire kicsit jótékonykodunk is: a segélyszervezetektől származik a ruhák nagy része, akik az ebből származó bevételt gyógyszerekre, élelmiszersegélyre, segítő missziókra költik.
De még ha valaki ragaszkodik is az új beszerzéshez, használjuk el végsőkig a ruhákat! Ha már elmenni nem elég szép vagy divatos,  jó lesz otthonra, végül takarítórongynak, vagy géprongynak a műhelyben. Ha valaki nem akarja maga végigjáratni az utat a ruhával, ott van a teszvesz, a családsegítő szolgálatok, segélyszervezetek, végső esetben a ruhagyűjtő konténer. Ruhát csak legvégső esetben kell kukába dobni.
Ruhákkal kapcsolatos környezettudatosságom nekem a javító varrásban jelent meg, egy éve varrogatom a lyukas zoknikat, foltozom a kiszakadt nadrágokat, előtte nemes egyszerűséggel hajítottam a kukába, ha valamelyikből kikandikált egy térd vagy lábujjacska. Mert úgyis szinte ingyen kapok újat, az a kis rávarrós folt drágább, és amúgy sem áldozom rá az amúgy is szűkös időmet. A menthetetlenekből lesznek most a foltok. Jelentősen csökkent a zoknifogyasztásunk, és nem is olyan nagy munka, mint gondoltam, egy film alatt tekintélyes mennyiséget ki(be) lehet végezni.

Másból sem kell mindig új, és azokra is vonatkoznak a fenti, végsőkig kihasználásról írt sorok. A nagy fogyasztói kényszer miatt sokan jönnek rá, hogy hülyeséget vettek, nem is volt rá szükségük, nem tudják őket kihasználni, így ezektől igyekeznek megszabadulni. Gépeket, sportszereket, bútort, technikai kütyüket, könyvet is lehet venni használtan. Sőt, könyvet a könyvtárban is lehet találni, csak oda vissza is kell vinni. Ami nem baj, mert nem kell olyan sok könyvespolc sem akkor otthon, nem lesz szűkös a lakás, és nem kell nagyobba költözni, amibe megint új bútorok kellenek...

Aztán ott van az az eset, amikor többe kerül a környezetvédelem, mint a környzetszennyezés. Például ha elromlik egy gép. Manapság többnyire olcsóbb - ár-érték arányt tekintve - megvásárolni egy porszívót, mint kihívni a szerelőt és alkatrészt cseréltetni. Mégis a szerelő a helyes megoldás. Ha olyan rossz a helyzet, vagy nagyon árérzékeny az ember, és nagyon nem telik a környezetvédelemre, még mindig oda lehet adni egy szerelőnek a régi készüléket. Hátha valami használható belőle: nem olyan nagy baj, ha jól jár valaki, akit nem ismerünk, a mi veszteségünk úgysem csökken. Mondjuk vagyok annyira rosszhiszemű, hogy másik szerelőnek ajánlanám fel a készüléket, mint aki megállapította, hogy nem érdemes javítani. Akár egy forint a vaterán, vagy ingyen elvihető a Jófogáson.

Apropó, vatera és jófogás. Emlegettem az elején azt a szörnyű mondatot, hogy “majd jó lesz még valamire”. Nem, az esetek 80%-ában nem lesz jó, csak tárolja az ember addig, amíg használhatatlan lesz, és valóban ki kell dobni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy azonnal ki is kell dobni, könnyen lehet, hogy valaki másnak pont akkor pont az kell. Ha végleg le tudnék mondani erről a hörcsögreflexről, amivel küszködök, biztos vagyok benne, hogy abban a 20%-ban, amikor éppen kell, akkor találnék pont ugyanolyan ócska szekrényt, amit mondjuk négy évvel azelőtt egy forintért dobtam fel a vaterára. És képzeljék el, valóban kell az embereknek az ócska szekrény. Mert pont olyan színű, mint a teraszon a kő, és jó lesz szélfogónak. Egy újért kár lenne. És tulajdonképpen kár a biciklizni tanuló gyereknek az új bicikli, mert folyton esik, és úgyis ütött-kopott lesz, akár lehetne indítani azzal is. És az ütött-kopottat sem kell kidobni, mert boldogan megtanul vele bicajozni az is, akinek nem telik bringára. A tányér- vagy pohárkészletből, ha egy vagy kettő eltörik, a többit nem kell kidobni, hogy millió év alatt se induljon bomlásnak. Például az erdélyi gyermekotthonok folyamatosan hiánnyal küszködnek, és Sződligeten van is, aki gyűjti számukra az ilyesmit. Nekik csak az a lényeg, legyen mit beletenni, nem az, mennyi az egyforma. Eszünkbe nem jutna az autót úgy lecserélni, hogy a régit csak kitesszük lomtalanításkor, vagy költözéskor a régi otthont lerombolni. A többi dolog is ugyanígy értékkel bír.

Mindennek van gazdája, csak meg kell keresni. Kell rá egy kis időt, energiát fordítani, hogy gazdája kerüljön annak, ami nekünk már felesleges, de másnak még érték. És ezt a kis időt, energiát áldozzuk egyrészt magunkért, hogy tisztább világban éljünk, másrészt valakiért, akinek ez segítség. Szerintem megéri.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

zsuzsi írta...

Egyetertek sokmindennel, amitirtal. De azt hozza kell tenni, h ha mindenki visszater az onellatashoz, akkor nagyon sok embernek egyszeruen nem lesz munkaja. En sokaig eltem uvegfal, uvegteto tervezesbol. A munkaim legnagyobb resze benzinkut es plaza volt. Bar nem jarok plazaba es szeretnek mindenhova biciklivel meg gyalog eljutni, de ha mindenki az en utamat koveti, akkor nekem is felkopik az allam.
Zoknifoltozas helyett pedig kotok a filmek alatt, ugyanugy nem latok a filmbol szinte semmit (mind hangjatek :P), de legalabb elvezem amit csinalok, a zoknifoltozas nem elvezetes. ;)

kikocs írta...

Kb két napja pont ezen gondolkozom, azon, hogy mi lehet a normális egyensúly. Pont emiatt, amit te írsz. Oké, hogy neked most van munkád, de mi lesz a gyerekeiddel, vagy az unokáiddal. Valahol meg kell húzni a határt, ahol már nem lehet fontosabb az egyén jóléte a jövő számlájára. És ezt a határt még azelőtt kellene meghúzni, mielőtt a természet megmutatja, hogy hol is volt. mert akkor már késő. Mi is érintettek vagyunk, lévén a férjem programozó. De jó lenne erről is írni majd...
A zoknivarrásban meg az az élvezet, hogy éppen teszek a környezetemért :) Nagyon jó érzés volt, hogy nem fogok venni most 12 zoknit. :)

Névtelen írta...

Régen volt szemfelszedő, esernyős, köszörűs és nagyon sok olyan szakma amire most nincs szükség. Szerintem az önellátással pont hogy nyernénk.(Munka önbecsülés egészségesebb társadalom.)Mi még tartottunk malacot, csirkét, majd olyan feltételek lettek hogy olcsóbb lett a boltban megvenni.

Kikocs elkészítettük a komposztálót. Tiszafa a tartóoszlop almafavesszővel fonva. Mindenkinek tetszik. Köszönöm az ötletet.

Éva

Csicseriborsó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mandula írta...

Sziasztok!
Én most nagy rendrakásban vagyok. Rájöttem, hogy számtalan olyan dolog között élünk, amit egyszerűen csak a por fog, vagy a szekrényben foglalja a helyet, míg a fontos és hasznos dolgok kiszorulnak, generálva a kupit.
Első kanyarban a konyhai eszközöket válogattam át és egy doboz poharat/tányért vittem be a legközelebbi hajléktalan szállóra. Úgy is csak azt a 6 kedvenc bögrét használjuk, minek 20... El nem tudom mondani mennyire örültek neki.

A másik ilyen projektem, hogy felkutattam egy helyi olyan civil szervezetet, aki hátrányos helyzetű családokon segítenek - nekik ruhát és cipőt szedtem össze (és gyűjtöm folyamatosan).

A még szép, használható tárgyakat, apróságokat (volt egy halom ékszertartóm, dísztárgyam - anyukám kapta őket)felajánlottam barátoknak és mindegyikre ráharapott valaki :-)
Tény, hogy meg kell erősítenem a lelkemet a "selejtezés" során illetve akkor is amikor vásárolni akarok valami új dolgot: Biztosan kell ez nekem-nekünk?

Megjegyzés küldése