Keszthelyen

A múlt hétre beütemeztem néhány posztot, hogy amíg nyaralunk is oszthassam az észt virtuálisan. De valami miatt egyiket sem rakta ki a blogspot, igaziból nem tudom, miért... Szóval azokat majd megosztom, most viszont a múlt hétről. Merthogy már kulcskompetenciákat fejlesztek és fél lábbal az iskolában, másik felével problémamegoldok, a harmadikkal meg a hétköznapokat bonyolítom és a többi...

Mostanáig nem nyaraltunk még a gyerekekkel. Legalábbis olyan klasszikus módon nem, hogy elmentünk idegenbe egy hétre, és fizettünk érte. Voltunk barátoknál egy-két napot, voltunk nagyszülőknél, de az mégis más. Mondjuk ez is elég rendhagyó nyaralás volt, mert hét másik, gyakorlatilag ismeretlen családdal vágtunk neki Keszthelynek. Réka hittan tanító nénije, illetve családja hívott el minket erre a közös családi táborra, ami nagyon különlegesre sikerült.

Nem voltak nagy programok. Nem voltak nagy, említésre méltó események. Egyszerűen csak laza volt, jó volt, élménydús és fárasztó és pihentető volt egyszerre. 27 gyerek és 15 felnőtt volt a létszám, 3-14 év között az apraja, minden gyerek megtalálta a maga társaságát, mindig volt felnőtt, aki szemmel tartsa őket. És volt egy jó kis játék, ami összefogta és segítette azt, hogy valóban egy nagy család legyünk: az őrangyalos játék. 1-2 naponként kihúztuk egymás nevét, és a következő időszakra a kihúzott gyereknek/felnőttnek lettünk az őrangyala, vagyis különösen kellett őt szeretnünk, odafigyelnünk rá, segítenünk. Nem mindig volt egyszerű. :) Aztán megbeszéltük, ki volt kinek az őrangyala, hogy sikerült, és akit kitaláltak, mert jó őrangyal volt, tényleg odafigyelt, az kapott gumicukrot. Ez persze még a kezdetben ellenálló Misit is lelkesítette, hogy szedjünk virágot a néninek, vagy adjunk egy cukrot a kislánynak. Nem csak jót tenni, az is fontos volt, hogy figyeljünk egymásra, ki volt velünk különösen jó. Olyan jó volt a társaság, hogy néha 4-5 tippe is volt az embernek, hogy ki is lehet az, aki "kötelességből" teszi a jót. Szóval nekem ez nagyon felemelő játék volt, és lassan talán a gyerekek is megérnek rá. Egyszer kihúztam Rékát is, és nagyon jól esett, hogy kitalálta. Ő egyébként nagyon ötletes volt, mindenkinek valami személyre szólót talált ki. Levelet írt, édességet adott, rajzolt, szörpöt készített, játszani hívott.

Úgy volt, hogy viszünk majd biciklit, és bringával járunk le a strandra, meg ide-oda. Hát, kaptunk is kölcsön mindenféle felszerelést, hogy tudjuk vinni a bicajokat, de induláskor sikerült eltörni a szállító valami alkatrészét. A szomszéd lakatos segített megmenteni, ami menthető, végül megúsztuk a javítást pár ezer forintból. De intő jelnek tekintettük és nem mertük elvinni a bicajokat, amúgy is kétségeink voltak, bírnák-e a gyerekek, meg nagyon lelógtak a kerekek a szállítóról, attól is tartottunk, hogy le fog érni... Úgyhogy autóztunk, meg néha kaptunk kölcsön bicajt, úgy jártunk le naponta egyszer-kétszer a strandra. A legnagyobb UVB elől meg behúzódtunk a szállásra Keszthely főterén a méteres falak mögé, egész elviselhető volt. Volt egy csudajó városismereti túra is, az egyik család csinált egy kérdéssort, amikre ki kellett nyomozni a válaszokat, támpontok alapján, a nagy meleg és az alacsony átlagéletkor ellenére jól sikerült, a hatgyerekes család, akikkel párban voltunk, a tenyerükön hordoztak minket. A végén mi szereztük a legtöbb pontot, és valóban hatékony volt, jó sok dolgot megjegyeztem Keszthelyről :) Az utolsó állomás a zenélő szökőkút volt, ahol jól megfürdött mindenki. Ruhástul. Najó, Gergő nem.

A Festetics kastély látogatásakor Réka átaludta a délelőttöt, így azt mi, lányok kihagytuk, csajos programnak terveztük, a fiúk viszont elmentek, megnézték a vasútmodell kiállítást. Illetve idézem Nándit: "voltunk olyan múzeumban, ahol olyan döglött állatok voltak, amiknek nyitva volt a szemük". A vasútmodell kiállítás nagyon tetszett mindenkinek, hatalmas terepasztalok, minden, ami fiúszemszájnak ingere. És egy autósmozi makett, amin Tom és Jerry futott. Az összes gyerek, aki ott volt megigézve bámulta, és elvonszolhatatlanok voltak.

Voltunk a Balaton Múzeumban is, a Tüskevárat végül az utolsó pillanatban kihagytuk. Gondoltuk elmegyünk a Hüllő- és Lepkemúzeumba, vagy a Játékmúzeumba helyette, ami közelebb is volt, talán hűvösebb is, de a Nándi kijelentette, kizárólag a Fagyimúzeumba hajlandó elmenni, ami nem volt, szóval fagyiztunk egyet, aztán kihasználtuk az otthon hagyott bicikliket, és kiültünk legeltetni a kerekező gyerekeket a felújított Fő térre. Lehet, hogy nem ideális ez az új főtér ott Keszthelyen sok szempontból, de erre tökéletes. Több ezer négyzetméter sík felületnél jobbat három biciklis gézenengúz el sem tud képzelni magának. És én sem, mivel autó sehol, és árnyékban tudtunk üldögélni.

Az ebéd utáni szieszta alatt az első napokban nagy beszélgetések és társasozások zajlottak, a legkisebbek sem aludtak, aztán ez átcsapott abba, hogy a hét vége felé még a szülők is ledőltek. Merthogy éjszakába nyúlóan beszélgettünk: felnőttek felnőtt dolgokról. És társasoztunk. Egyik este hangulatos borkóstolót rendezett az egyik apuka, másnap délelőtt a gyerekeknek volt szörpkóstoló, hogy nekik is jusson a jóból. Valamelyik este a főszervező család kijelentette, hogy a felnőtteknek is kötelező 10-kor ágyba menni a gyerekekkel, nincs ma beszélgetés, mert mindenki fáradt, de csak odaszivárogtunk. Éjfél előtt egyik nap sem kerültünk ágyba, meg is állapítottuk, hogy már kiöregedtünk ebből rendesen... Utolsó este még kis műsor is volt, a csapatok kaptak egy-egy címet, és azzal kellett pár perces kis etűdöt eljátszani. Misi biciklista volt, felelőssége teljes tudatában. Egy másik cím az volt, hogy "Tragédia a fagyikóstoló versenyen". Amint bemondták a címet, Misi felkapta a fejét, elkiáltotta magát, hogy "fagyikóstoló! Hurrá!" És rohant. Aztán persze látta, hogy csak játsszák ezt a nagy fagyizást, de azonnal vette a lapot, beállt a sorba a versenyzők közé, és játszotta ő is a szerepet nagy vigyorogva, utánozva a többieket.

Szóval szép volt, jó volt, nem untuk meg, a gyerekeknek pont elég volt, nekünk is jutott jóból, fárasztásból is, megismertem sok nagyon értékes embert és néhány szupi társasjátékot, amit be akarok szerezni. Most rázódunk vissza a hétköznapokba, nem kevés kihívás várt ránk itthon, de gyorsan visszazökkentünk, és lassan magunk alá gyűrünk majd mindent. A nyár java még előttünk!