Gyötrődős

Annyira de annyira nehéz együtt szeretni őket, amikor féltékenységi rohamaik vannak.  Van az az alaptétel, ami talán nem mindenkinek alaptétel, de nekem igen, szóval hogy akkor szeretek valakit igazán, ha úgy szeretem, ahogy neki jó. És én olyan igazán nagyon szeretem az én gyerekeimet, de úgy félek tőle sokszor, hogy ők nem érzik.
Pár évvel ezelőtt valami nagycsaládi összeröffenés alkalmával szegény szüleim teljesen kiakadtak, ugyanis kiderült, hogy mindenki valaki mást gondolt első számú kedvencnek. A becsületükre legyen mondva, hogy mindannyian másra gondoltunk. Lehet, hogy ezt a sztorit írtam is már,  de mostanában megint sokat jut eszembe, mert olyan nehéz tud lenni ez a helyzet.

Régebben elég volt Rékát kiemelinteni a tömegből, és béke volt, de most már olyan öntudatosan tud Misi is a többiek tyúkszemére taposni, hogy nincs egyszerű megoldás. A mai nap is katasztrófa volt. Jó, volt dolgom, és Gergő is itthonról melózik, tehát volt szabadidejük. Délelőtt magammal vittem Rékát, onnantól, hogy hazaértünk, végig szomszédolt, csak a két fiú volt velünk. Én utána még intézkedtem, leveleztem, ebédet csináltam, gyomláltam, de aztán leültem velük mesét nézni, vonatozni, kaptak édességet, invitáltam őket biciklizni, sétálni, de nem jöttek, csináltam nekik délután fürdővizet, de csak Misi akart, végül még játszottam Nándi kedvéért az egyik számítógépes játékon is, csak hogy békessége legyen, de így sem sikerült úgy szeretni, hogy megnyugodjon a lelke. Nándi konkrétan sírva kért édességet, fel is mértem, hogy ez most az, amikor adni kell a hiszti ellenére. Persze jött a Misi is, kapott ő is, ettől Nándi teljesen kiborult, merthogy ő úgy akarta, hogy csak ő kapjon (=csak őt szeressem). Végül ő kapott kettőt, Misit meg kárpótoltam mással. És Nándiból méreggombóc lesz, amikor nincs rendben a lelke, mert ha már úgysem sikerült jónak lenni, akkor már legyen kövér az a lúd, és mostanában addig hergeli magát, míg el nem fenekelem, attól aztán rendbejön. Lehet, hogy már korábban el kéne kapni? Misi meg vinnyog mindenen, eltanulta Rékától, és ketten az őrületbe kergetnek. Nándi már uralkodik magán annyira, hogy ténylegesen nem bánt, nem üt, csak fenyeget. Jön ökölbeszorított kézzel, félelmetes vicsorgó arcot vágva, de csak odaszorítja a kezét, vagy hadonászik. Nem üt, nem harap, nem bánt. Feszültséglevezet. De Réka meg Misi halálfélelemben sikoltozva rohannak előle, és/vagy "visszaütnek". És akkor már Nándi részéről is "jogos" az önvédelem. Hol is vannak azok a határok, amikor be kell avatkozni a testvérkonfliktusokba?

Most vajon melyiket láthatják kedvencnek? Most megint olyan kiegyensúlyozatlanok. Jönnek éjszaka is, teltház van megint az ágyban. Misit állandóan ölbe veszem, simogatom, puszilgatom. Nándit gyakran kiemelem közülük, akkor is, ha agresszív, gyakran szeretgetem, ölbe veszem, ajándékozom apróságokkal, legyen az egy kavics vagy szórólap. Rékával meg gyakran nem tudok mihez kezdeni. Igyekszem a kedvét keresni, ahogy a többieknek is, hogy kiegyensúlyozott legyen, de ha éppen benne vagyunk egy konfliktusban, olyan ritkán találom el, mi kell neki. Ha ölbe akarom venni, sértetten elvonul, ha mással akarom kárpótolni, mert mondjuk nem gondoltam rá, hogy neki pont az pont úgy, akkor azt nem értékeli, ha beszélnék vele, leráz, ha szó nélkül próbálom meghallgatni, belelovallja magát, és abszolút kezelhetetlen lesz a helyzet.  És ha azt látja, hogy Misit vagy Nándit a közös balhé után ölbeveszem, és ott békésen nyugszanak, akkor kiborul, mert elfelejti, hogy őt is venném, csak nem hagyja. Csak az marad meg, hogy ő egyedül maradt a nagy bánatával. Számonkéri, hogy a másikat miért úgy, miért kapta, miért nem, és egyébként is. Akkor is, ha az ő tankját máshogy töltögettem. Mondjuk olyan szinten, hogy kér egy gumicukrot, kap, a másik kér egy pezt, azt kap, és jön a zokogás, hogy ő miért nem kapott pezt... 


Bárcsak egyedül ő lenne gyerek a családban, őt mindenki utálja, és régebben kedvesebb voltam vele. Ez a legutóbbi egy mai termés, megkaptam, hogy ma egy kérését sem teljesítettem. Kértem, hogy mondja el, miket kért ma abban a kevés időben, amit nem szomszédolással töltött: 1. hadd maradjon nálunk a cica, amit két házzal arrébbról hozott (tegyük hozzá, van macskánk, és egy egyezségünk, hogy 10 évesen kaphat majd saját állatot). 2. csak a garázsban hadd aludjon éjjel a cica. 3. csak a kertben hadd szokjon meg a cica 10 napot, utána visszaviszi, 4. hadd aludjon a szomszédban a 11 éves nagylánynál, aki egyébként ma éppen hazudni tanította, 5. ugyanez a nagylány hadd aludjon itt. Ha fagyit kért volna, pezt, mesenézést, kirándulást, töltöttbuktát, szilvásgombócot, pónizást, valószínűleg teljesítem. És valószínűleg teljesítettem különböző kéréseit, csak egyszerűen ezek teljesen természetesek voltak. Hogy lehet ezt jól kezelni?

Szegény gyerekeim. Nem jártak jól velem...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

Csicseriborsó írta...

Szegény Kikocs, ahogy nőnek,még nehezebb lesz. Tapasztalatból mondom.... A legnagyobb most lett 18, a lányom 16, a kisebbik fiam meg 8, de naponta zajlik ugyanez-mindenféle felállásban.

Heni írta...

A gyerekeknek mindig az fáj, az kell ami a másiknak van, amit ő nem kapott. Nagyon nehéz ezt kezelni, hogy ne is legyen nevelőotthonos, amikor minden gyerek egyforma ruhában jár, de legyen egység is az egyéniségek mellett.
Én az édességekben tartanék egységet, mert abban könnyebb. Az egyik kér valamit, akkor a többinek is fel lehet kínálni, ha reklamál aki kért, megmondani: olyan nincs, hogy csak te kapsz valamit, a testvéreiddel mindent meg kell osztani.
A büntit is. Nálunk (ha el nem felejtem) kollektív büntetés van. Mert bizony előfordul, hogy direkt hergelik egymást addig, hogy nagy verekedés legyen, amit már nem nézek el.

Nálad talán Rékának a legnehezebb, mert ő a nagy. És ez csak rosszabb lesz két kisfiú mellett, bármilyen okosak és életrevalóak. Neki nehezebb lesz, mondom ezt a saját nagylányommal kapcsolatos tapasztalatokból.

Erika írta...

Nem jártak rosszul veled, szerintem nagyon jó anyuka vagy, hiszen mindent megteszel azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, csak ők nem mindig vevők rá.
Én a Csabival jutottam el odáig, hogy ha tombolni és hisztizni akar, hagyom hagy tegye, naponta minimum kétszer. Úgy tűnik ez nála valamiféle szelep, így ki tudja engedni a feszültséget magából. Utána teljesen kezelhető.

kikocs írta...

Aranyosak vagytok! :) Köszönöm!
Csicseriborsó, sejtettem én, hogy nem múlik ez el... :) Nehéz ezeket a hullámvölgyeket túlélni. Főleg olyan békés időszakok után, mint a múlt hét. Az ember azt remélné, hogy egy időre ők is feltöltődtek...

Heni, az édességben csak a fagyi az egység. Nándi nagyon kevés fajta édességet eszik meg, Réka csak a cukrokat (nagy bánatomra), Misi meg mindent. Szóval nálunk egyveleg szokott lenni, amiből választhat mindenki egyet. Általában úgy oldom meg, hogy egyszerre, de néha kivitelezhetetlen. És a szájukat meg nem tudom beragasztani (én meg gumicukrot kaptaaaam!)
Kollektív büntetés is van. Anyukámtól tanultam. Ő nem érdeklődött, simán végigvert mindannyiunkat :)
És látom én is, hogy Rékának a legnehezebb. Főleg, mert ő nem örül neki, hogy ő a legnagyobb és legokosabb :(

Erika, Misit meg Rékát én is tudom hagyni. De Nándi közveszélyes sajnos :(

batorba írta...

OHHH! Annyira megszólalnék és mondanám a féltékenykedést nálunk, de látom ez mindenhol előfordul.:-)))) Én sem tudom mindig jól kezelni, de remélem, hogy ezért nem visz félre a gyerekek útja. Azt hiszem én még a tetejébe jól is kifogtam: a kiskamasz(14), a kis dacos(4) és a kisbaba(3 hó)....

De szerintem nem egyszerű ez sehogy sem, és sehol sem! Csak azt hangsúlyozom minden reggel magamnak, hogy "Ma majd jó lesz". Csak optimistán...amíg még megy.:-)) Aztán meg fordulok a pszichológushoz.:-))

Kivánok neked is sok jót a gyerekekhez. HOLNAP JOBB LESZ!!!

myway08 írta...

és a legvacakabb, hogy köztem és a húgom közt nem múlt el, sőt. és felnőttként látom, hogy anyu nem kezeli jól a helyzetet, valahogy nem jut soha gumickor mindenkinek. :( na ha ezt sikerül kikeüszöbölni, már megérte.

zsuzsi83 írta...

Érdekes, amit írtok. Nálunk hasonló volt a felállás, mint nálatok kikocs! Én voltam a legnagyobb lány és két öcsém van. Nem mondom, hogy nem voltak balhék köztünk, de féltékenykedés az nem. Lehet, hogy nincs köze hozzá, de két dologra emlékszem ezzel a dologgal kapcsolatban. A szüleim sosem hasonlítgattak minket, mindig a különbözőségeinket emelték ki és azt az egekig magasztalták. Mindig mondták, milyen jó, hogy én házias vagyok, meg anyáskodom az öcséim felett. Emlékszem annyira jó volt hallgatni, mikor idegeneknek mesélték, olyan mintha az öcséim második anyja lennék. Ugyanígy a két öcsémmel is. Meg még apukám rengeteget mesélt a nehéz gyerekkorukról és arról, milyen nagy segítség volt a bajban a családi összetartás és a testvéri szeretet. Szóval mi mindig úgy éltük meg, borzasztóan szerencsések vagyunk, hogy itt vagyunk egymásnak, és akkor sem leszünk egyedül a világon, ha apuék már nem lesznek.

kikocs írta...

myway, az tényleg gáz :( Sajnálom :( Mi már túl vagyunk ezen.

Zsuzsi, bennem is csak most tudatosodott, hogy az gyerekkori veszekedések féltékenységből voltak. Nálunk a különbözőségek felmagasztalásából bizony komoly bajok lettek, amibe nem fogok belemenni nyilvánosan. :)

Névtelen írta...

Kedves Kikocs,

eddig csak lopva olvastalak, de most mar kikivankozik belolem az, hogy koszonom.
Nekem ket apronepem van, egy leendo elsos (fiu) es egy leendo masodikos (lany). Es, szinte minden soranal hevesen bologattam, annyira rolunk (is) szol.
A lanykam ugyanis 2,5 embernek szamit mindenhol, mert van O meg az akarata. Most mar pszichologus utan kutatok, annyira azt erzem neha, hogy csodot mondtam.
Mindezeket csak azert irom le, hogy koszi ezeket a bejegyzeseket (is), erot ad, ha latom, hogy mas is kuzd.
I

Megjegyzés küldése