Kettesben

A gyerekek a nagyszülőknél, mi Gergővel itthon. Évfordulózunk, 11., amúgy lájtosan, ahogy nekünk jól esik a túl pörgős hétköznapokban. Tehát itthon, és semmit nem csinálunk. Fekszünk, nézzük a plafont, megnézünk egy filmet, eszünk, meg megállapítjuk, hogy hát, nincs kedvünk elmenni sétálgatni sem, inkább ne csináljunk semmit. Tegnap elmentünk vásárolgatni, meg felnőtt estét csaptunk a barátainkkal, elég program ez egy hétvégére. Most idegszanatórium van.

Persze majdnem léket kapott az egész, mert ugye most Gergő itthonról dolgozik. Pár napja nem küldtek neki munkát, én meg kértem, hogy szóljon rájuk, hogy ha van valami, inkább a hét elején, nehogy a kettesben időnkből kelljen majd dolgoznia. Hát, nem sikerült szólnia, viszont csütörtökön délben (10-kor kezdődött a szabadságunk) azonnal hívták, és persze le kellett ülnie. Sebaj, túléltük, ügyes, úgyhogy hamar végzett, mára semmi nem maradt. Legalább elolvastam egy könyvet egy nap alatt, erre sem volt már régóta példa.

Meg érdekes, ahogy alakul bennem ez az egész babavárás dolog így a csendben, ami most végre körülöttem van. Az, hogy évek óta sulykolom magamba az észérveket, hogy nem kell még egy gyerek, és miért nem, ahhoz vezetett, hogy elfelejtettem például, hogy milyen jó is lesz, mikor majd mozgolódik odabent. Réka azonnal mondta, mikor elmeséltük neki, hogy lehet, hogy lesz még egy kistesó, hogy majd ő fogja a pocakomat, és fogja rugdosni a picike, mégsem raktam össze, hogy az a pocak az enyém lesz. Tegnap jutott eszembe. Aztán ma az is, hogy mekkora öröm is az, mikor szavakat tanulnak ezek a csöppek. Ezeknek a nagyoknak már az aranyköpéseit gyűjtjük, és Misi is korát meghazudtoló székfoglaló beszédeket tart. Lassan már a szoptatást is várom, pedig azt őszintén szólva eléggé eluntam a végére...

Közben érdekes az is, hogy alakul az élet. Úgy néz ki, annak ellenére, hogy a felmondásomat aznap kaptam meg, amikor a pozitívat teszteltem, sikerül megoldani, hogy mégis kapjak tgyást és gyedet. Az építész is sejthetett valamit, amikor ezelőtt egy évvel 6 hálószobát tervezett nekünk a mostani 2 helyett, a felmondásom miatt kapott végkielégítésből talán el is tudjuk kezdeni a munkákat, legalább a nyílászáró cserékkel, új ablakok megnyitásával. És amikor realizáltuk, hogy mindenképpen kell másik autót vennünk, és vagy építkezés, vagy autó, nem valószínű, hogy mindkettő menni fog, akkor pár óra múltán felhívta Gergőt egy ismerőse, hogy lenne egy munka, amit ő nem tud elvállalni, belefér-e az idejébe, őt ajánlaná. Hát, majd úgy csináljuk, hogy beleférjen, pont egy fél (10 éves, de hatszemélyes) autó árát fizetik ki érte. A másik fele talán kijön a mostani árából. Jövő héten már mennek is megbeszélni, mit hogyan. Szóval kapkodom a fejem, ahogy rendeződik körülöttünk minden, a kérdésekre szinte azonnal jönnek a válaszok, és a hülye aggodalmak mehetnek a fenébe, mert olyan normálisan alakul minden. Most már csak azért aggódok, mert két napja nem szédülök, és nincs hányingerem. Mert nekem semmi sem jó...