Bölcsi és bili

Na, két bejegyzést hagytam félbe, írok egy harmadikat. Nem tudok fogalmazni. Úgyhogy előveszem a szokásos uncsi témáimat. Bölcsibe szokunk és bilire :)

A bölcsivel haladunk, Misi lelkes, keresi a gombát mindenhol, és bőszen mondja is mindenkinek, hogy kmmmba :) A Produkciónk: Misi, mondd meg apának, mi a jeled! kmmba. Kmmba. kmkmmmba :)
Úgy tűnik, annak a gondozónéninek, akit Réka is szeretett, sikerült belopnia magát Misi szívébe, legalábbis a környékére, már volt olyan, hogy elvitte magával, és bár sírt Misó, meg tudta vigasztalni. Szóval ez jó nagyon. Nem tudom, mi a baja a Regi nénivel, nagyon aranyos, és szereti a kicsiket, meg a kicsik is őt, de valahogy a fiammal nem találják a közös hangot. Talán rosszul közeledik hozzá, más nyelvet beszélnek, mittomén. Szóval eddig inkább úgy láttam, hogy csak a letépős módszer fog működni, ha egyátalán bölis lesz Misó. Ma láttam reményt felcsillanni az "otthagyok egy békés gyereket" verzióra, amit jobban komálok...
Kiültem a padra kitölteni a lapokat, és egyszercsak Misinél eltört a mécses. Tudnia kellett, hogy ott vagyok, hiszen már előtte is kiültem többször, és akkor is megtalált, meg rálátni a padra a csoportszobából, és így nem is gondoltam, hogy ő sír. Aztán gyanús lett. Nem tudom, mi történt, de teljesen lebénult, és csak ordított. Egy lépést nem tett semerre sem, csak sírt. Mikor rájöttem, hogy ő sír, és mentem hozzá, akkor sem. No, akármi történt, az minden addigi eredményt semmissé tett, még gyümölcsöt sem fogadott el aztán, és a közelemből sem ment el karnyújtásnyi távolságnál távolabb. Az ő karjáról van szó. Egészen, amíg Kriszti néni meg nem jelent ugye a színen. Szóval azért reménykedek. Holnap új nap.

A bili témával meg továbbra is felemásan állunk. Pisinél nagyon ritkán szól előre. Többnyire akkor, ha már egy kicsi bement. Van, hogy csak nagyon kicsi, van, hogy rendesen bepisil. Ha már vizes a naci, akkor azt viszont már szóvá teszi, ez haladás. Ha kérdezem, többnyire mondja, hogy kell-e, de ugye néha van, hogy nem ér rá, és nem válaszol, vagy nemet mond, és 15 perc múlva meg becsurizik... Azt, hogy akkor is vigyem bilizni, ha nemet mond, igyekszem kerülni. Napi 1-2 baleset mindig van. Néha több is. Érdekes, hogy általában mondjuk egy-két órán belül van több.
A kaki téma meg egészen necces. Merthogy fél a kakitól. Eddig ő gyurma állagút kakilt, és most lett neki pont keményebb - lehet, hogy ez össze is függ a ritkább pisiléssel??? -, és megijed, mert nyomja a fenekét. Ha pelenka van rajta még reggel, akkor is.  Sőt! Teljesen kétségbe bír esni, és menekülünk a wc-re, bilire, és sírva, a nyakamba kapaszkodva nyomja ki, amit muszáj. Most kétnaponta játszunk ilyent, viszont olyankor 2-3-szor, mert annyi adagban jön ki. Remélem, hogy az üdvrivallgás, a tesók elismerése, hogy használhatja a wc-kefét, meg hogy soha nem történik semmi extra majd ráébreszti, hogy túl lehet ezt élni. Meg majd gyurmázunk meg sarazunk. Az Rékának is segített anno.

Szóval ezek vannak most így hirtelen.
Meg voltunk Kaposváron négy napot, ami nagyon jó volt egyrészről, másrészről meg jól át kellett gondolnom néhány dolgot, talán majd írok erről is, de a két félbehagyott posztom elég egyértelművé tette, hogy alkalmatlan vagyok mostanában az írásra. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Szitya írta...

Szia!
Távol álljék tőlem az okoskodás... Csak eszembe jutott, hogy Zitussal micsoda szenvedés volt a kaki-ügy, amikor elkezdett közösségbe járni. Addig minden "flottul" ment (ő csak ovis volt), de onnantól! Három-négy naponta komplett "szülések" lettek belőle...
Úgyhogy lehet, hogy itt van a "kutya" elásva. Amikor kéne neki, akkor esetleg pont a bölcsiben van, és visszatartja. Utána meg ettől "beragad"...
Üdv,
Szilvi

kikocs írta...

Szitya, Rékával is volt szülős időszakunk, úgyhogy tudom, miről beszélsz... Sajnos. A bölcsi itt nem játszik közre, mert ugye pont amióta kaki-ügy van, nem is volt bölcsi, itthon voltunk. Két hét óta tegnap kezdtük újra a szoktatást a betegség miatt...
De nagyon szívesen veszek minden "okoskodást"! témában és a jövőre nézve is bármiben! Vagyok annyria beképzelt, hogy azt gondoljam, ki tudom válogatni belőle a hasznosat :)

Megjegyzés küldése