Szoktatok

Ha bárki megkérdezte volna tőlem előadva ezt a helyzetet, amiben mi vagyunk, azt mondtam volna neki, hogy ne próbálkozzon a szobatisztaságra való szoktatással. Mégis úgy döntöttünk, ma sem adunk pelust Misire. Majd mondom magamnak, hogy látod, nem hallgattál rám! :) Ez a vég egyébként, mikor már én sem bízom a saját ítéletemben.
Egyenlőre jól vesszük az akadályokat. Nem volt ma bepisilés, a kakit a reggeli pelusba intézte. Pedig még voltunk is házon kívül, és még ott is bírta. Én nem bírom, hogy ne beszéljem rá, hogy menjünk el pisilni. :) Magától még nem szólt, csak kérdésre válaszol, hogy kell menni, vagy nem. Miután félóránként pisilt még múlt héten, nagyon fura, hogy most két órát is simán bír. Szóval ezért nem tudtam leállni :) Meg Gergő is azt mondta, próbáljuk meg (ha-ha-ha - ez a többesszámnak szólt. Mikor elmegy, akkor veszem le a pelust, mikor hazajön, kb rakom rá az estit :) ).

Nagyon vonz, hogy ne kelljen pelenkázni, bár a kitartásom ellenére nem igazán hiszek a sikerben. Adok magunknak még két hetet. Látom a lelkesedést Misin, és nem tudom nem kihasználni. Más nagyfiúsodási jelek is vannak, de még nem merek róluk beszélni... Remélem egy-két hét múlva lesz egy Misi a szupernagyfiú c. poszt :) És képeim is vannak...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

gneke írta...

Minden szavaddal egyetértek.
Nálunk is volt olyan nyáron, hogy elmentünk bevásárolni, szépen bírta. A pénztárnál voltunk, mikor jelzett, hogy pisilnie kell. Mondtuk, hogy bírja ki hazáig. Kocsiba beszálltunk, kb 5 perc mire hazaértünk, ajtónyitás, wc-re menés és kibírta. Persze hogy kimondtam, hogy szobatiszta. Most meg...Pelus nélkül el sem merek vele indulni szinte.
Kívülállóként nem tudlak olvasni, mert mi is annyira benne vagyunk, nem tudom tanácsolni, hogy lazán, ne foglalkozz vele, mert ez egyszerűen nem megy most. Hajrá Misi!

Gabi írta...

később olvastam ezt a bejegyzést és látom belevágtál és nem vágtatok :).
HAJRÁ MISI!!!!

Megjegyzés küldése