Az első fog - kifelé :)

Ugyanis Réka kihullajtotta az első tejfogát, a bal alsót. Már tavaly nyár óta mozgott neki, de húsvétkor az egyik csomag kötözőjét foggal próbálta kitépni, ami jelentősen előremozdította az események folyását. A későbbiekben sokszor hibáztatta magát, hogy ezt a módot választotta a csomag kibontására. Sokat beszélgettünk róla, hogy a fogak kiesnek, nagyon pozitív voltam, büszkék voltunk rá, újságoltuk, ő is. Az ő természete azonban olyan, hogy akármilyen jónak mondanak valamit, az ismeretlen mindig ijesztő. Így időről időre hisztériás rohamokat kapott, nem evett, zokogott, és hasonlók. Általában ezek lezajlottak fél óra alatt a felpörgéssel és a lecsengő utolsó panaszokkal együtt, bár naponta több alkalommal előfordulhatott.

Tegnapelőtt azonban olyan szintre süllyedt az egész, hogy közel voltam hozzá, hogy lefogom, és kitépem azt a rohadt fogat. Elég nehéz volt, hogy felé ne így kommunikáljam az érzéseimet :) Már nem csak őt sajnáltam, hanem magunkat. Tegnap délután már nem evett, nem ivott, gyakorlatilag 5percenként kezdett ordítani, hogy hozzáért a nyelve a foghoz, hogy ő már nem fog soha többet beszélni, és a többi. Aludni sem akart, mert akkor lenyeli a kipottyanó fogat. Pokoli volt a nap. Ennek az volt az előzménye, hogy eddigre olyan laza lett a fogacska, hogy képes volt kiakadni a helyéről - talán még mind emlékeztek erre az érzésre. Én szerettem :) Természetesen én ránézni sem nézhettem rá, az pedig, hogy húzzuk ki, a fogorvos, vagy a madzag, én vagy ő, csak újabb rohamokat váltott ki. Mondanom sem kell, hogy a család többi tagjának alaphangulata is ehhez igazodott.

Mindenesetre tegnap aztán végrevégre kirántotta. Elmondása szerint csak kicsit húzta,  alvás előtt az oviban, és a kezében maradt. És nagyon meglepődött, és egy picikét fájt neki, és vérzett, de egyátalán nem sírt. Most a teknősös bögrében pihen, de előtte megbicikliztettük, és mindenkinek megmutatta.
Amikor a kocsiból kiszállva újságolta, a szülői büszkeség helyett elsősorban végtelen nagy megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, hogy túl vagyunk rajta, végre! A büszkeség csak most jön. Réka igazi nagylány! Most már talán csak azon izgulok, hogy szép egyenesek jöjjenek helyette, és a 2 perces szünet a két felső között tűnjön majd el :)

Megkérdeztem, hogy most már akkor nem fog félni a többi fognál, mikor kipotyognak? Azt még majd meglátja... Nem is Réka lenne...