Anya-Nándi

Újra belevágtam a töltsünk-külön-időt-minden-gyerekkel projektbe. Úgy néz ki, nagyobb sikerrel. Kopp-kopp. Mert még csak fél kettő van, de a nagyok tökéletes egyetértésben játszanak. Misi még bölcsiben.

Reggel elmentünk fogorvoshoz ketten, már odafelé úton is végig csicserget, folyamatosan kérdezett, beszélt, elképesztő volt. Mentünk metróval, villamossal. Ott békésen megvárta - folyamatosan beszélve -, amíg végeznek velem, aztán sétáltunk, troliztunk, beszélgettünk. Egy hét alatt nem szokott mostanában ennyit kérdezni, magyarázni, mint ma délelőtt. Útközben bementünk a Lehel piacra, lifteztünk az üveglifttel, mentünk pár kört a mozgólépcsővel, mentünk hülyén, szaladgáltunk a lejtőkön. Aztán bementünk apa munkahelyére, én megvártam őket lent, Nándi pedig megnézte, hol dolgozik apa.
Mesélt aztán egy kacagó néniről, egy kislányról, akinek van iPadja (?), és arról, hogy a főnök nincs is bezárva ketrecbe (üvegkalitkát mondott neki Gergő), és nincs is nagy pocakja. Mert úgy emlékszik, hogy a főnökök kövérek.
Haza autóztunk, és autókkal játszottunk délig, ettünk ebédet, és mentünk Rékáért. Nándi azt mondta, lejárt az ideje. Sajnáltam. Ő is.
Tanulság: el kell menni itthonról.

Csütörtökön Réka jön. Vagyis marad. Megyünk az iskolába. Meglátjuk.