Lepke, lepke, szállj a tenyeremre!

Valamikor ősszel Réka talált két bábot. Betette egy befőttesüvegbe, és a mindennapjaink része lett. Beszéltünk róla, hogy majd tavasszal lesz belőle lepke, és hogy hogy is van ez a lepkéknél. Elnevezte Pillinek őket. Még az oviba is bevitte. Aztán ahogy hónapokig nem történt semmi, végül elfelejtődtek, ott volt a befőttesüveg az ablakban, néha megnéztem, hogy nem száradtak-e ki, hogy észrevétlenül elrekkenthessem őket, igaziból nem hittem benne, hogy ki fognak kelni. Aztán ahogy elkezdtünk beszélni róla, hogy jön a tavasz, megint előkerültek a bábok.

Ma délelőtt aztán Réka hatalmas örömujjongással jött, hogy itt a tavasz. Ez volt a befőttesüvegben:


Szóval itt a tavasz. A gugli szerint kardos lepke, ezért Fényes lett a neve, mert az illik a kardokhoz :)
Áttettük egy virágra, amit nemrég kaptunk, most egyenesítgeti a szárnyát. Legalábbis remélem, sikerül neki, még nem száradt meg ilyen gyűrötten, félek, nem volt elég helye neki. Az vigasztal csak, hogy ha Réka megtalálta, valószínűleg a tavaszt sem érte volna meg, madáreledel lett volna belőle, a madarakat meg etettük mi mással, nem pont Fényes hiányzott nekik. A másik virágra kitettük a másik bábot, az is csíkossá változott a barnából, valószínűleg nemsokára az is ki fog kelni. Nagyon izgatott mindenki :)

Itt lakott


A fényképek persze nem olyan jók, de azért látszik. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Kata anya írta...

Húúú de klassz!!!
Azért ez egy kisgyermeknek nem semmi élmény,látvány!

egy anya írta...

Nagyon tetszik az ötlet!

Bartos Erika írta...

Jaj, de jó! Ezt hétfőn megmutatom a gyerekeknek! Fantasztikus! Erika
tudod mi a szóellenőrzésem? palpille

kikocs írta...

Igen, nagyon jó nekik! Sajnos a lepke szárnya gyűrött maradt, így nem tud repülni, nagyon sajnálom szegényt, valószínűleg így nem is marad majd életben sokáig. A gyerekek hála Istennek szépen kezelik, nem nyúzzák, megelégszenek azzal, hogy nézzék, esetleg a virágot, amin üldögél, cipelgessék ide-oda.
Egyébként mikor találta Réka a bábokat, még a bebábozódás állapotában voltak, tehát még puhák voltak és mozogtak kicsit, bár már csak nagyon kevéssé hasonlítottak hernyóra. Szóval végig tudtuk követni a fázisokat.

Virág, most keresgéltem pár dolgot ezzel kapcsolatban, és vannak lepkék, amik pár hét alatt átalakulnak, szóval, ha ilyent tervezel, érdemes utána nézni, hogy milyen fák közelében kell keresni a hernyókat, bábokat, hogy gyorsabban legyen sikerélmény. A kardoslepke pl. évente csak kétszer bábozódik, és hónapok kellenek neki az átalakuláshoz, a mandulafánknak köszönhetjük. :)

Erika :)

Megjegyzés küldése