Zeneiskola

Rám jött a közléskényszer. Folyamatosan zakatolnak bennem a dolgok, amikről írni akarok. Úgyhogy most írok. Lehet, megírok pár posztot, aztán majd időnként közzéteszek egyet, használjam már ki, hogy van kedvem, úgyis elmúlik :)
Nem akarom Tamásnál kihúzni a gyufát, úgyhogy nem írok a neurofeedbackról egyenlőre :) Jobb is, ha megvárom, amíg lesz - vagy nem - eredménye. De Rékával történt még fontos dolog.

Mégpedig  zeneiskolás dolog. Írtam már a zenéhez való viszonyáról, meg az enyémről is, és igyekszem nem önmegvalósítani, és csak azért rávenni, hogy tanuljon zenét, mert anno én szerettem volna, de nem lehetett. Szóval mikor elkezdte mondogatni, hogy nem akar már zenei előképzőbe járni, mindezt párhuzamosan azzal, hogy leromlott a teljesítménye, jól elbizonytalanodtam. Sokat rágtam szegény Gergő fülét, hogy mi lenne, ha abbahagyná, annyira nem fontos ez az egész, még a tanító néninek is felvetettem, hogy hátha akkor több ideje maradna játszani, kérdeztem mindenkit, hogy valaki gondolja még úgy, hogy érdemes kivenni, jobb lesz neki, de senki nem állt mellém ebben, és tulajdonképpen én is bizonytalan voltam, hogy mikor teszünk jót a gyerekkel, ha kap egy óra pluszt, vagy ha kitartásra buzdítjuk. Úgyhogy végül közöltük Rékával a döntést, hogy év végéig bírja ki, mert amit elkezdtünk, azt bizony be kell fejezni. Ahogy ezt kimondtuk, abbahagyta a nyavalygást, hogy nem szeret zenei előképzőbe járni, és amikor elérkezett a zeneiskolai felvételi ideje, azt mondta, hogy szeretne ő is hanszert tanulni. Összesen tizet. Fel is sorolta mindet, kezdve a hegedűtől a dobon át egészen a citeráig, pedig én már elfogadtam, hogy oké, jövőre már nincs zenetanulás, és nem is foglalkoztam a kérdéssel.

A hegedű neki óvodás szerelme. Az egyik kislány tanult hegedülni, és Réka azóta szeretett volna, most, hogy az egyik főfő barátnő az iskolában szintén tanul, még inkább rajong érte. Azt hallottam több helyről, hogy a hegedű a jó hallásúak hangszere, így igyekeztem más irányba terelgetni az elsőszülöttünket, hogy ne legyen nagyon csalódott, ha esetleg nem veszik fel. Így beszéltem rá arra, hogy felvételizzünk furulyára is, és majd két év múlva fuvolázhat is akár, az milyen szép hangszer.

Először furulyára mentünk, minden izgalom és szégyenlősködés nélkül, ügyesen tapsolta vissza a ritmust, énekelt, lalázta vissza, amit kértek. Nem mondom, hogy hibátlan volt, de örültem annak a bizonyos zenei előképzőnek, tényleg látványos a fejlődés. (De azért mondta a felvételiztető bácsi, hogy nagyon ügyes voltál, majd biztosan fogsz járni szolfézsra :)  )

Átmentünk a hegedűhöz, hogy megismételjük a procedúrát. Igaz nem volt várakozó, de csak a cselló tanárnéni volt ott, a hegedűs bácsira várni kellett. Addig én papírokat töltögettem, Réka pedig beszélgetett a nénivel. Kikérdezte, hogy ha a furulyára és a hegedűre is felveszik majd, melyiket fogja választani. Réka mondta, hogy a furulyát. A néni sejthetett valamit, mert megkérdezte, hogy és anya mit szeretne? Réka mondta, hogy a fuvolát. Megnyugtattam a kedélyeket, hogy ha van lehetősége Rékának hegedülni, azt fog, a furulya a tartalék. Ezután jött az ájulás, mert megkérdezte a néni, hogy miért szeretne hegedülni. És az én lányom gyönyörű választékos mondatokkal, igazi szerelemmel a hangjában hosszasan előadta, hogy azért, mert hogy szép a hangszer, és nagyon szereti a hangját. Én is ájultam a nénivel együtt... Aztán megjött a bácsi, és a feladatok. És valami történt, mert Réka ugyan valahogy elénekelte a dalát, de nem tudta visszatapsolni a ritmusokat, és egy hangon lalázott tökéletesen más ritmusban, mint ami az előénekelt volt. Egyszerűen nem értettem. 10 perccel korábban ugyanezt a feladatot teljesítette gond nélkül. Egy darabig hallgattam a kínzást, hiszen próbálkoztak segíteni, aztán közbeléptem, megbeszéltük, hogy előbb ez sikerült, és hogy jár előképzőre is, és hogy ott is jeles, biztos izgul. Réka persze mondta, hogy nem is, hanem az a baj, hogy itt előbb beszélgetni kellett a furulyánál meg rögtön a kérdések voltak :) Mindegy, a lényeg, hogy aztán kiderült, hogy a bácsi jár át az iskolánkba órát tartani, és nagyon szimpatizál Rékával, és azt mondta, hogy majdnem biztos, hogy találkoznak majd ősszel. Beszélt arról is, hogy hogyan lehet hangszert kapni, és eljöttünk.
És akkor Réka a hangjában azzal az igazi áhítattal és szerelemmel kérdezgette, hogy valóban lesz saját hegedűje, és tanulhat majd hegedülni? Meglátjuk. Azóta is éjjelente a hegedüléssel álmodik, én meg drukkolok, hogy sikerüljön neki. Hátha. Remélem.