Bejegyzések
Nem a saját gondolatom. Innen van. De annyira szeretném mindig ezt tartani szem előtt. És annyira nehéz, nehéz, nehéz!!! Nem tudom, hova írjam ki, hogy minden egyes kiborulásnál előttem legyen, hogy sose tévesszem szem elől. Megosztom veletek noracska gondolatait, ha már ilyen jól leírta:
2010. jan. 19. 22:40 - írta noracska"Minden pillanatban két út áll előttünk, a szeretet vagy az önzés útja." Sokáig eszerint a mondat szerint éltem, vagyis próbáltam dönteni minden pillanatban a szeretet mellett, és magamat félretéve sokszor a nehezebb-szebbet választani.
De valahogy mostanában mintha kezdeném elveszteni a fonalat, illetve egy kicsit át kellett fogalmaznom magamban, hogy mi alapján is élek minden pillanatban... Szóval ugyanez egy kicsit másképp (update: négy gyerek-háztartás-itthonlétre): minden pillanatban ezer feladat áll előttem, teljes szívből vessem bele magamat az egyikbe és adjam bele teljes szeretetemet.
Mert én magam kevés vagyok, az idő véges, a szeretetre vágyó gyerekeim sokan vannak, a feladatok meg annál is többen. S jön a kérdés, amire hiába keresem a választ, mihez nyúljak épp: a levest kavarjam, a kiömlöttet töröljem fel, megszoptassam a legkisebb kiabálóst, bepelenkázzam a pelenkás hadosztályt, vagy szaladjak inkább a nagyokat békíteni, eltűnt játékokat keresni, festéket keverni, mesét olvasni, emeleteságy-bunkert építeni, vagy társasozni?! Esetleg megpróbáljam felszámolni a káoszt, ami az itthon lévő beteg gyerekek mellett már 10 órakor tetőfokára hág?! Vagy... Persze mindenkinek megvan az épp aktuális ezer lehetősége, s akkor ott a világos út: itt és most. És örömmel. Ha pelenkázok, akkor az az egyetlen fontos, és egyedülálló lehetőség szeretni a ficánkoló gyermeket. Ha inni adok, akkor teljes szívemmel odafordulok az épp ott ácsingózó felé. Ha... Ha... Nem akarok semmit félig csinálni. Persze néha elkap a hév, és a kísértés, hogy de jó lenne mindent megcsinálni, na, akkor csúsznak ki a kezem közül a dolgok.
Szóval itt és most. Lehet, hogy mégiscsak két út van."
De valahogy mostanában mintha kezdeném elveszteni a fonalat, illetve egy kicsit át kellett fogalmaznom magamban, hogy mi alapján is élek minden pillanatban... Szóval ugyanez egy kicsit másképp (update: négy gyerek-háztartás-itthonlétre): minden pillanatban ezer feladat áll előttem, teljes szívből vessem bele magamat az egyikbe és adjam bele teljes szeretetemet.
Mert én magam kevés vagyok, az idő véges, a szeretetre vágyó gyerekeim sokan vannak, a feladatok meg annál is többen. S jön a kérdés, amire hiába keresem a választ, mihez nyúljak épp: a levest kavarjam, a kiömlöttet töröljem fel, megszoptassam a legkisebb kiabálóst, bepelenkázzam a pelenkás hadosztályt, vagy szaladjak inkább a nagyokat békíteni, eltűnt játékokat keresni, festéket keverni, mesét olvasni, emeleteságy-bunkert építeni, vagy társasozni?! Esetleg megpróbáljam felszámolni a káoszt, ami az itthon lévő beteg gyerekek mellett már 10 órakor tetőfokára hág?! Vagy... Persze mindenkinek megvan az épp aktuális ezer lehetősége, s akkor ott a világos út: itt és most. És örömmel. Ha pelenkázok, akkor az az egyetlen fontos, és egyedülálló lehetőség szeretni a ficánkoló gyermeket. Ha inni adok, akkor teljes szívemmel odafordulok az épp ott ácsingózó felé. Ha... Ha... Nem akarok semmit félig csinálni. Persze néha elkap a hév, és a kísértés, hogy de jó lenne mindent megcsinálni, na, akkor csúsznak ki a kezem közül a dolgok.
Szóval itt és most. Lehet, hogy mégiscsak két út van."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése