Fogadóórán voltam

Ez volt az első fogadóóra, amin voltam szülőként. A húgomén már voltam egyszer, mikor ő középiskolás én meg fősulis voltam :)
Nos, kicsit megijedtem, mikor üzentek a Szilvivel az óvónénik, hogy akkor kedden négyre várnak. Kivált, hogy Szilvi is volt, mondom, ezek Marcival együtt cigiztek a vc-ben, Réka a mosdófelelős, megtehették...
De nem. Szerencsére.

Elég különleges volt nekem ez az egész. Egy olyan Rékáról hallottam, aki egészen máshogy viselkedik, mint itthon. Már a végén az is felmerült, hogy félreismertem a lányom. Azért mondjuk ez kevéssé valószínű :)
Egyébként csak dicsérték. Egyáltalán nem hisztis, pontosan tudja a határokat, van, hogy kétszer rá kell szólni valamiért - kivált azért, mert hangos - de alapvetően engedelmes. Ági néni meg is jegyezte, hogy iszonyú éles hangja van. Hát, ezt tudtuk :) Érdeklődő, figyelmes, mindenkivel játszik, van, hogy inkább egyedül, de nem azért, mert nem ért szót senkivel, hanem csak úgy, ahogy itthon is. Kicsikkel, nagyokkal, fiúkkal, lányokkal is vegyül, azok befogadják maguk közé, de nincs nagyon jó barátnője, sőt, Marcival is csak rövideket játszanak, pedig várható lett volna, hogy majd milyen jóban lesznek. Szereti a mesét, az éneklést, a közös játékot. NEM PANASZKODIK, nem árulkodik. Ha valaki megbántja, elbohóckodja (itthon sír, mondjuk az szorongásoldás szempontjából jobb...) Szóval úgy néz ki, szeret ott.

Ami miatt viszont beszélgettünk többet, hogy heti rendszerességgel a délutáni alvás közben rémálmai vannak. Forgolódik, kiabál, csatakosra izzadja magát. Kérdezték, hogy nem kell-e neki itthon nagylánynak lenni a kicsik miatt. Hát, nem tudom. Én úgy érzem, nem. Gergő úgy érzi, túl sokat várunk tőle néha. Néha tényleg, mert olyanokat, hogy értse meg elsőre, ha kérek tőle valamit, vagy hogy vegyen figyelembe másokat magától 5 éves gyerektől ritkán lehet elvárni. De sok másban meg szerintem alulteljesít. Nem öltözik egyedül többnyire, nem pakol el maga után felszólításra sem, nincs kötelező feladata, sőt, egyátalán sokszor kell mondani neki dolgokat - a lehető legtöbb dolgot megragadja, hogy ő még kicsi legyen, a kicsiségébe kapaszkodik, én meg hagyom többnyire, ha lehetséges. Lépten-nyomon ő kisbaba, a kisebbek nincsenek rábízva, nincs példaként állítva eléjük. Inkább még jobban szeretne pótanyuka lenni, mint amennyire hagyom...
Én még arra gyanakszom, hogy esetleg a zűrösebb indulás is okozhat neki szorongást, mikor aztán az ottalvás jön. Ezt majd próbálom egyeztetni. Meg ugye Réka olyan alvás közben feldolgozós. Mi is elalvás előtt szoktunk beszélgetni, akkor lazulnak fel neki ezek a szorongások annyira, hogy el tudja mondani, meg tudja fogalmazni. Talán mivel nem vagyok ott, nincs akinek elmondja, és álmodik vele. Ebben maradtunk, hogy erősítsük azt, hogy az óvónénikben is bízhat, nekik is elmondhatja, ha valami zavarja.
Itthon is szokott neki lenni alvás közben beszélgetés, forgolódás, de mondjuk kiabálni nem szokott, és izzadni is inkább csak a melegtől. Rosszul bírja a meleget. Ezért nem is fűtünk nagyon nekik éjjel, szerencsére a fiúk is ilyenek.
Tény, hogy nem szeretném, ha ott aludna, ezt mondtam is, de amíg Nándi nem jár oda, a két fiút nem fogom kínozni a déli autózgatással alvás helyett. Lehet, Réka áldozata most egy kicsit nagyobb, de hátha jövőre jobb lesz.

Szóval Réka jó gyerek.
Anyósék is mondták már, hogy ha nem vagyunk ott, sokkal jobban viselkednek a gyerekek, mint ha ott vagyunk, hogy mi vagyunk rájuk rossz hatással. Azért ez az ovis csupadicséret az első igazi megerősítés abban, hogy nem teljesen szúrtam el a gyerek nevelését. Az, hogy nekünk azért vannak harcaink, amiket nap mint nap meg kell vívnunk, az talán belefér Réka egyéniségébe, állandó korlátfeszegetési kényszerébe, hogy tudja, hogy minden rendben van, semmi sem változott. De beért a következetesség, a milliószor elmondott dolgok.

Büszke vagyok rá. Kicsit magamra is. Azért Rékára jobban, neki sokkal nehezebb.