Eszmefuttatás

Nincs kedvenc gyerekem. Nem tudom az egyiket sem jobban szeretni a másiknál. Én úgy érzem, nem is kivételezek egyikkel sem, de nyilván, akinek van kedvence (többnyire Nándi, aki a legkönnyebben szerethető gyerekünk), az úgy érzi, esetleg a kis lieblinggel rosszabbul bánok. Még az is lehet, hogy észre sem veszem, és mégis kivételezek :)

Azt hiszem, annak, akinek van legalább két különböző mentalitású gyereke, teljesen természetes, hogy annak ellenére, hogy egyiket sem szereti jobban, máshogy szereti őket. Három különböző gyereket pedig háromféleképpen lehet - és szerintem kell is - szeretni. Hiszen más az igénye. Szerintem már írtam sokat a szeretetnyelvekről - mikor éppen nevelési válságban vagyok, mindig előjön a téma, ahogy most is. Már csak ez alapján is különbözőképpen érdemes kimutatni a gyerekek felé a szeretetemet, és talán akkor nem járok úgy, mint annyi ismerősöm, vagy pszichológusválaszol eset, hogy az anyjuk úgy érezte, mindent megtett a gyerekéért, csak éppen valahogy "nem jött át". Tipikus esete a minden megkívánt játékot megkap, pedig csak napi fél óra beszélgetésre, sétára, közös játékra lenne szüksége a boldogsághoz. Vagy egy esti 5 perces simogatásra lefekvéskor. A másikat meg folyton szeretgetik, puszilgatják, közben önállóságra nevelik, de neki meg az kellene, hogy hiába tud öltözni, anya adja rá a cipőt, és csinálja meg a kakaóját.

Talán azt is írtam már, hogy a tipikus féltékenység nálunk Réka meg Nándi között azért nem volt pl. - szerintem, és a fentiek alapján - mert Réka nem igényelte annyira a szeretgetést, és Nándi békésen elvolt az ölemben, míg játszottunk RÉkával, ami neki fontos volt. Ugyanez pedig nem működik Misivel és Nándival.

Most már azért előjönnek  a féltékenységi jelenetek minden viszonylatban. Szoktam mondani, hogy nálunk azért nincs egyenlőre a valakit kirekesztünk tipikus esete, ami állítólag három gyereknél elkerülhetetlen, mert Réka kedvence Misi, Misi kedvence Nándi, Nándi kedvence pedig Réka. Egyenlőre. Réka bántja Nándit, mert fáj neki, hogy Misi Nándival akar játszani, vele nem vegyül. Pedig igazi pótanyuka, nagyon szoktam sajnálni. És többnyire, ha Misi méltóztatik szóba állni vele, teljesen lesüllyed a szintjére, mindent enged neki, odaad, felméri, mit szabad, mint nem, akár én lennék, annyiban más, hogy arra a rövid időre halálosan türelmes és kedves. Mondjuk annyi ideig én is bírom :)
Nándi nem érti, hogy Réka miért haragszik rá, de Misire gyakran mérges, mert azért őt még cipelem, meg fogdosom sokat, és ugye Nándinak a legfontosabb a szeretgetés. Misinek még nem tudom, mi a legfontosabb, de egyenlőre valószínűsíthetően szintén a testi érintés, meg a minőségi idő, hiszen ha valaki beül az ölembe, már tépi is ki, fúrja, tolakszik, és ha bárminek nekilátok, már tépi is a gatyámat. De igaziból ez még természetes egy ekkora gyereknél, nyilván egy egy-másfél évesnek az együtt töltött idő és a puszik a legfontosabbak.

Ebben a sokgyerekes különbözőképpen kezelésben a büntetés, fegyelmezés nekem nagyon nehéz. A minap volt egy barátnőmmel egy beszélgetésünk. Nándi rendszeresen kap a fenekére, mert olyan dolgokat csinál, amiket 100szor megbeszéltünk, és egyszerűen nincs módszerem rá. Főleg az, mikor harapja Misit, és közben lesi, hogy mit szólok hozzá. Mentségemre szóljon, hogy indulatból a legritkább esetben ütök, bár anyósom szerint ez az igazi kegyetlenség, nem tudom. Mindig van figyelmeztetés, mindig van megbeszélés és megbocsájtás. Mindig tudja, miért kapja, utólag is. És igaziból tudja, hogy valamiért jár, és van, amiért biztos más jellegű lesz a bünti. Remélem ez elég. Annak ellenére, hogy azt a gyereket, aki ennyire szeretgetés-igényes, valószínűleg nem szabadna megütni.

Visszatérve, a barátnőmnek teljesen igaza van, ha erőszakra erőszakkal válaszolok, hogy várom el tőle azt, hogy ő ne erőszakoskodjon, ha valami problémája van? Főleg, ha nem is látom, hogy igazán használna, hiszen elő-előjön ugyanaz a probléma. Persze nem tudom, hogy ha nem kapna a fenekére, több lenne-e.
De.
Egyrészt, mikor kételkedek, lelkiismeretfurdalásom van - szinte mindig - eszembe jut a Biblia, és az a rész, hogy ne sajnáljam a vesszőt. Meg amit az öregek mondanak, hogy a pofonok, amit nem tőlünk kap meg, azt majd az élettől. Akkor inkább tőlem :)
Másrészről, van olyan büntetési módom, ami valószínűleg használna, legalábbis nem kevésbé, mint a fenékrecsapás. Viszont a többi gyerekem azt nem büntetésnek venné, hanem jutalomnak, és elkezdenének rosszalkodni, hogy nekik is részük lehessen benne. Mert ha jobban belegondolok, nálunk ritkán van klasszik büntetés, inkább következménye van a tetteiknek, még ha büntinek is hívjuk. Előre tudják, felmérhetik, akarják-e, érdemes-e.
Aztán az is van, hogy Réka pl. gyakran sokkal randábban viselkedik, mint Nándi. De ha kilátásba helyezem a verést, mint olyant, vagy tulajdonképpen bármilyen büntetést, a lányom azonnal tudja, hogy hol a határ, míg Nándinak kötelező átlépnie. Talán ez olyan kései dackorszakos dolog - nem is igazán volt komoly dackorszak Nándival, vagy észre sem vettem már Réka után :) -, vagy tényleg nem veszi semmibe a fenékrecsapást. Azt gondolja, megéri.

Vicces. Azért álltam neki írni, hogy írjak egyet Rékáról. Mert mostanában mindig szidom, és ennek a hátterét szerettem volna, a saját hülyeségeimet, a közös múltunkat, ilyesmit. Mindegyik gyerekről szeretnék egy ilyent írni. Aztán, ahogy írtam, írtam, észrevettem magam, és arra gondoltam, hogy sebaj, lesz egy bevezető a sorozathoz, legalább megírom mind a hármat rövid időn belül, mert itt lesz a kényszer. És most tessék, belementem valamibe, amiből sehogy sem tudok kimászni, csak írnám, írnám a nagy kételyeimet, félelmeimet, gondolataimat, hogy hogyan kellene ezt a különbözőséget kezelnem úgy, hogy egyik gyerekem se érezze úgy, hogy a másikat jobban szeretik. Nálunk úgy volt. Pár évvel ezelőtt egy karácsonyi ebéd után beszélgettünk, és bizony mind a négyünk valaki másra gondolt, hogy az volt a kedvenc. A szüleink mentségére legyen szólva, hogy nem maradt ki senki, és egyikünk sem érezte úgy, hogy őt nem szeretik. És persze anyukám és apukám teljesen le voltak döbbenve. Érthető. Nem szeretném megélni :)

Abbahagyom, mielőtt belekezdenék egy értekezésbe a világbékéről. Mert úgy néz ki, ma egyre szerteágazóbb vagyok :)