Torna

Úgy fél éve ültette egy kolléganő (szintén anyuka) a bogarat a fülembe, miszerint az UTE tornaszakosztálya milyen kellemes kis ovis tornafoglalkozást tart. Lehet, hogy magamtól eszembe sem jutott volna, de így most azonnal előjöttek a gyerekkori vágyaim és álmaim, és már láttam is magam előtt a tornász fiamat meg lányomat, amint kecsesen szaltózgatnak a gerendán, lengedeznek a korláton, meg szalaggal és karikával bukfenceznek. Ez, meg a  műkorcsolyázás mindig lenyűgözött.

Szóval adunk az önmegvalósításnak, és ennek jegyében ma elmentünk az első foglalkozásra. Természetesen úgy álltam neki, hogy Réka, aki fél az újdonságoktól, és utálja a kudarcot, és már csak dacból is képes arra, hogy annak ellenére, hogy tetszik neki, nemet mondjon, esélyes lesz arra, hogy valami mást keresünk neki. Nándi viszont tuti élvezni fogja a bukfencet és akadálypályákat, ahogy néztem a honlapon a videót, arra gondoltam, hogy ezt pont az én gyerekeimnek találták ki, remélem élvezni fogják mindketten.
Ennek megfelelően is indult a dolog. Én felvetettem, hogy menjünk, Nándi lelkes volt, RÉka itthon akart maradni. (Mert úgysem leszek ügyes, brühühühüüüüü) Aztán mikor odaértünk, újra megkérdeztem, mondta, bemegy azért, megkukucskálja. Mondtam nekik, hogy kijöhetnek akármikor, ha nem tetszik, itt vagyok, nem megyek el. Mire átöltöztünk, és a tornateremnél sorban álltunk, illetve az anyukák megkapták az eligazítást, már két halálosan izgatott és lelkes csemete szorongatta egymás kezét. Nándi többször megpróbált beszökni a Jutka néni hóna alatt, de nem járt sikerrel. Persze ők voltak az elsők, akik berohantak, és Nándi volt az utolsó, aki leült :) Nagyon meghatódtam az örömükön, és azon, ahogy kapaszkodtak egymásba. Jó volt őket látni. A foglalkozásból sajnos semennyit nem láthatnak a szülők :(

Aztán amikor kijöttek, kiderült, hogy Nándi volt, aki nem élvezte, és Réka pedig minden pillanatot, és már azt kérdezgette, mikor jövünk újra. Meg is dicsérték, hogy milyen nagyon ügyes. Úgy, hogy nem volt ott, tehát nem csak önbizalom miatt!
Nándival az volt a baj, hogy a tornaterem tele volt fantasztikusnál fantasztikusabb dolgokkal, például egy szivacsszakadékkal, amit el sem tudok képzelni, hogy mi lehet, de mindenféle felfedezni való hely volt, ahova nem mehetett. És Jutka néni is mondta, hogy hát, nem egy szófogadó gyerek. És én is elrontottam, mert volt utána megint eligazítás a szülőknek, és figyelni akartam, és nem Nándi lelkét ápoltam. Pedig kellett volna.

Szóval csütörtökön megyünk újra, meglátjuk, jobb lesz-e Nándinak, és Rékánál is töretlen-e a lelkesedés.  Mindenesetre igyekszem nem szem elől téveszteni, hogy ne önmegvalósítsak, hanem találjunk nekik valami olyant, amiben le tudják vezetni az energiáikat és még jól is érzik magukat.