Talán vége

Úgy néz ki, túl vagyunk rajta. Mármint a bárányhimlőn.
Nándi valóban fáziskésésben volt Rékához képest, ehhez képest hozta is a mégtöbb pöttyöt másnapra, nagyon rossz látni őket, pedig már nagyon szépen javulnak. Van egy-két kényes helyen levő hólyag, ami nem akar száradni, pl. Nándi hónalján, meg Réka füle mögött, szorgosan kenjük Betadinnal, talán most már vége lesz.
A kedvük nagyon jó, alig viszkettek, és ahogy gyógyulni kezdtek az elsők, és már nem jött több, és én megnyugodtam, Réka is azonnal felhagyott a rosszkedvével, Nándin meg észre sem lehetett venni (ha nem néztél rá), hogy beteg. Sok pötty már el is tűnt, de rengeteg van, ami olyan, mint Misié volt, és ami még most, három hét után sem jött le neki. Rékának végül az arca úgy néz ki, elég jól megúszta, alig néhány látszik most már, az a rengeteg, amitől sírni lett volna kedvem, már fel is szívódott, nyom, var és minden nélkül. Nándinak sokkal erőteljesebbek sajnos. És mindkettőnek a homloka közepén, pontosan ugyanott van egy óriási, amiről sikerült ledörzsölni a hólyagot. Hogy vakarózástól-e, vagy öltözéstől, nem tudom, de lejött a hólyag, meglátjuk, marad-e nyoma.
Szombaton már nem tudtam őket benntartani, megunták a meséket is, kimehettek a teraszra az árnyékba, esténként meg biciklizünk, mikor már nincs nap. Napra nem mehetnek, lassabban gyógyul, és pigmentáltan gyógyulhatnak a kiütések.
Vasárnap aztán reggel rámhozta a frászt Réka, mert hurutosan köhögni kezdett, én már láttam magam előtt a kórházat, tüdőgyulladást, harcokat a vérvétel és az infúziók miatt, és vertem a fejem a falba, hogy miért is engedtem ki őket tegnap... De csak egy órát tartott a köhögés, elmúlt.
Anyukám hatalmas segítség volt, nem omlott össze a háztartás mégjobban, és még enni is volt mit, nagyon jó volt, hogy itt volt. Tartotta bennem is a lelket, igen meggyötörnek ezek a "jóldönttöteme" menetek...


Kiderült, hogy tombol mindenhol a bárányhimlő, a régi csoportban pl. hatan voltak a 28-ból, a többi mind otthon... No, mindegy, mi túl vagyunk rajta. Pár hét múlva kiderül, hogy vannak-e veszteségek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 megjegyzés:

Andicsek írta...

Jóreggelt!
nekem úgy rémlik hogy van egy kence. neve Curiosa. mintha úgy emlékeznék, hogy a sebgyógyulást, nyomnélkülivé segíti gyógyulni.

Patrícia írta...

Szia, Robinnak is sokáig megvolt 2-3 hólyag helye az arcán. A doktor néni azt mondta, van 1 év rá, hogy eltűnjön a heg. Igaza volt, jó fél év, kb 8-9 hónap múlva azt vettem észre, hogy a legrondább heg is elmúlt. :)

Eszter írta...

Contractubex kenocs nekem bevalt sebgyogyulasnal

Megjegyzés küldése