Anya! Ha így csinálok fáj!

Anya! Ha itt megnyomom , szúr!
Anya! Ha itt békénhagyom, remeg!
Anya! Ha itt vakarom, fáj!
Anya!  Ez itt bőr, vagy valami betegség?
Anya! Ha a sampon a számba megy, az baj?
Anya! Ez azért fáj, mert fáradt vagyok?

És mindeközben hihetetlen aggodalmas nézés, és néha visszafojtott sírástól remegő száj. Mikor megnyugtatom, hatalmas, megkönnyebbült ölelés. És még éjszaka is talál ilyesmit, és villanyt kell kapcsolni, és megnézni, hogy van-e ott valami, mert nem tud elaludni. A minap valamitől csalánkiütése volt, nagyon sírt, mikor kimondtam a diagnózist, és megkérdeztem, hogy mit evett aznap, amit nem szokott, elég nehéz volt megnyugtatni. "Anya! Ha arra gondolok, hogy csalánkiütésem van, viszket!" 3 nap alatt elmúlt teljesen, de elég nehéz volt neki addig. !

A minap rohanva jött haza a szomszédból, otthagyva mindent és mindenkit. "Anya! Nem mostam kezet, úgy ettem kekszet a Dóriéknál! Mi az a száli baktérium?" Bújik az ölembe rémülten suttogva, csaknem sírva. "Nem száli, hanem szalmonella, és hasmenésünk lesz tőle. De biztosan legyőzik majd a fehérvérsejtek meg a kóli bacik, emlékszel a mesére. Kapsz majd Normaflore-t, az is segíteni fog." "Anya! Úgy megijedtem!"

Igen kislányom, vettem észre. És egy kicsit aranyos, ahogy fedezi fel a testét és a működését, aztán néha határozottan bosszantó, mikor 4felé szakadok éppen, neki pedig valamit meg kell nézni az ujján, ami vajon bőr, vagy valami más, vagy ha megnyomja, fáj. (Akkor ne nyomkodd!)
Aztán összességében véve pedig aggasztó. Nem tudom, hogy teljesen normális, korral járó dologról van szó, vagy pedig az apja hipochondriája és az én paranoiám nyitott új távlatokat a genetikailag öröklődő mentális defektusoknak. És ennyi itt fáj-ott fáj közben pedig nekem abszolút módon működésbe lép a saját para-mamiságom, és azon agyalok alvás helyett, hogy nem kellene-e ezt a gyereket megmutatni az orvosnak, kivizsgáltatni és a többi. De közben attól is félek, hogy ez a tortúra vajon nem jobban megijesztené-e az amúgy vélhetően teljesen egészséges Rékát, és hitetné el azt vele, hogy igen, beteg, és veszélyben van.

És vajon nem beteg akar-e lenni, és némi teljes figyelmet magáénak tudni? Bár ezt a rémült arcára nézve az adott pillanatban mindig elvetem. Mert igaz, hogy hihetetlen jó színésznő válna a leányból, de az eddig igen jól működött a teljes figyelemre, hogy megkínozza a testvéreit. Vagy bevesse a kedvenc (2) mondatát:
"Anya! Nem baj, ha mondom? Úgy érzem, hogy engem senki sem szeret!" Erre mindig vevő vagyok, bár tudom, hogy felhasználja :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Csipkerózsika írta...

Az én középső gyermekem ilyen kis hipohonder..:)) Nálunk még az jön panaszáradathoz , hogy "neked is volt ilyen??":))) Szerintem inkább gyerek személyiség függő, remélem azért egyszer kinövik..:))

kikocs írta...

Ez a nekedisvoltilyen, ez van nálunk is. Kezdek megnyugodni, hogy akkor ez egy kinőhető dolog :) Majd mantrázom esténként, mikor úrrá lesz rajtam, a mivanhamégisvanvalamibajaagyereknek :)

Lepkevár írta...

Pont azt akartam írni, hogy valahol itt kezdődhet a hipochonder életforma. :) Ricsi is nagyon errefelé tendál.

(Az este már nem tudtam megnézni a képet...)

kikocs írta...

Lepkevár, ha a díjnyertesre gondolsz, augusztus 27. után tehetem csak közzé :)

mikebubu írta...

"az apja hipochondriája és az én paranoiám nyitott új távlatokat a genetikailag öröklődő mentális defektusoknak."

Ez egyszerűen gyönyörű mondat volt..:)
Nálunk Dani hipochonder.

Lepkevár írta...

Igen, arra gondoltam! Este ott volt az új posztok listáján, de a lapot már nem lehetett megnyitni. Akkor majd visszatérünk rá. :) (Ugye gratulálni lehet aug. 27. előtt is? :D)

kikocs írta...

mikebubu, köszönöm :) és ha már beszélünk, sajnálom, hogy visszadobták a novellát :(

Lepkevár, lehet :) de szerintem írok róla majd úgyis. Persze az is lehet, hogy addigra lecseng bennem, ezért ilyen foghíjas mostanában a blogom, mire írni tudnék valamiről, már 100 másik gondom van :)

Megjegyzés küldése