Ketten

Volt azonban nagyon fontos négy napunk az elmúlt hetekben. Kettesben Gergővel. Persze a tervek nem így szóltak, nem négy napra, és nem így töltöttük volna őket. Ennek ellenére felért egy hathetes idegszanatóriumi kezeléssel. 

Először, mikor szóba került, hogy mit csináljunk a 10. évfordulónkon, azt mondta a zuram, hogy elvisz Firenzébe, ahol nászúton voltunk. Aztán tavasszal megbeszéltük, hogy akar a fene programot, 24 órás élményprogramunk van minden nap, 6 és fél éve. Itthon maradunk, és nem csinálunk semmit, nem élményekre, hanem pihenésre van szükségünk. A gyerekek pedig kipróbálják az életet szülők nélkül. Mind. Egy hétre. Igazán alkalmatlanul időzítettük ezt a bizonyos 10.-et, de azért bevállalták anyósomék a hetet, ha fáradtan és félve is, ezen a nyáron egyik gyerek sem mutatta a bájos arcát, mikor vendégségben voltunk valahol... 

Aztán végülis 13-án szombat reggel elbúcsúztunk a gyerekektől és a nagyszülőktől, és Balatonalmádiba mentünk, ahol öcsémmel és apukámmal vitorláztunk egy kicsit. Öcsém pár éve szerzett egy törött ötszemélyes vitorlást, amit kipofozott, és három éve hív minket, végre eljutottunk. Nem gyerekprogram. Legalábbis a mieink nem erre vannak szocializálva. Nekünk viszont jó volt. Nagyon szeretem a Balatont. Én voltam a hajón az oromdísz és csáklyamester. :) Egészen addig, míg kikötés közben fel nem borultunk majdnem, Gergő beleesett a vízbe, és vele együtt a céges iPhone is. Ott voltak a sógoromék is  a szomszéd faluban, aki egyébként búvár is, de pont most hagyta otthon a palackot. Szóval nem lett meg. Némi gyomorideg van bennünk azóta is, hogy ha ezt ki kell fizetni, még Firenzébe is olcsóbb lett volna menni, ott legalább nincs ennyi víz. 

De aztán hazafelé láttunk szép szivárványt, ami vagy fél órán át kísért minket. És másnap tényleg nem csináltunk semmi értelmeset. Filmeket néztünk, fagyit ettünk, játszottunk az Age of Empires c. játékkal, amivel még ezelőtt 7-8 éve. Aztán hétfőn nekiláttunk lefesteni az ajtókat. Ez aztán végülis három napig eltartott, persze nem reggeltől késő estig, meg voltak közben lazítások, de eléggé átírtuk a mostanában elfogadott napok hosszait. Szóval nem 6 felé keltünk, hanem volt, hogy háromnegyed 9-kor. Kétszer is aludtam egyben 8 órát, amire nem volt példa az elmúlt hat és fél évben.  És nem maradtunk fenn későig sem. 

Eredetileg az volt a terv, hogy két baráti házaspárral is találkozunk némi felnőtt beszélgetésre, de aztán még ez sem jött össze amiatt, hogy összesen három esténk volt szabad. 

A gyerekek nem bírták jól a kiképzést. Egymás után borultak ki. Réka volt az első, aki minden este sírogatott, és amúgy is elég undok és hisztis volt, vélhetően az iskolakezdés miatt bizonytalan annyira, hogy a mi közelségünkre van szüksége. Aztán a harmadik éjszakán Misi nem aludt, félóránként sírt. Akkor majdnem útnak indultunk reggel, de aztán úgy döntöttünk, akárhogy is, ki fogják bírni. Egyrészt legyünk önzők, mert szükségünk van ezekre a napokra, másrészt már belekezdtünk jócskán a festésbe, és nem fejeztük volna be, ha itt vannak, a higítószag és az ujjlenyomatok miatt. 3 ajtó 4 éve várt festésre, az újak pedig december óta... Nem csupán csúnyák voltak, hanem nem is voltak lekezelve semmivel. Nagy megkönnyebbülés rájuk nézni, és büszke is vagyok magamra, mert szép lett. 

A péntek esti indulást előrehoztuk végül szerda délutánra, és pont időben érkeztünk, Nándi totálkáros volt. A mama is. Ő örült leglátványosabban annak, hogy megérkeztünk. :) Nándi pedig a legszomorúbb kisfiú-arcát mutatta, és eszméletlen nehéz volt elaltatni. A kis visszafojtós gyerekünkből, aki 5 napig viszonylag szófogadó és rendes volt, és csak ritkán akart világá menni, kijött a feszültség. 

Aztán nem volt velük már gond. Azt mondták, jó volt, jól érezték magukat, mennének máskor is. Úgy néz ki, Misit viselte meg legkevésbé, ő az egyetlen aki két éjszaka jött még, azóta az ágyában ébred, Réka és Nándi jönnek azóta is. Igaz Nándi előtte is. Rékának meg ott az iskola, amitől minden este szorong, de mindkettő egy- egy külön bejegyzést érdemelne. 

Csütörtökön a házassági évfordulónkat most már 5. alkalommal ünnepeltük családi körben Kentucky csirkével a Duna parton. Asszem, ha egyszer valóra válik az álmunk, és a Balatonhoz költözünk, akkor is vissza fogunk járni. :)

Szóval végső soron nem okoztunk lelki törést a gyerekeknek, nekünk pedig olyan szinten használt ez a pár nap, ami gyakorlatilag leírhatatlan. Türelmesebb is vagyok, bár már nem sokáig, mert a túlzsúfolt ágyban nehéz aludni :) De azt hiszem, jól döntöttünk, hogy maradtunk. Nagyon jól.