Szégyellem magam...

...mert örülök.
Egyik reggel öltöztünk Nándival, és ott az egyik új ovistárs kisfiúról kiderült, hogy "rossz". Anyuka szerint, Nándi szerint. Harap, verekszik, nem fogad szót, kis dömper. És néztem, ahogy söpört végig a kis hároméves az öltözőn, és én megkönnyebbültem. És rögtön utána szégyelltem magam, de akkor is örültem, hogy legalább van vetélytársa Nándinak a falurossza címért. Vagy ha nem vetélytárs, akkor partner, és akkor majd tombolnak ketten, és nem marad egyedül. Mert akkor még úgy nézett ki, hogy elég jól kijönnek. Azóta nem néz ki úgy.
És Nándi is megnyugodott, másnap már nem sírt, hogy oviba kell menni. És ezt most nem fogom magamra, tudom, hogy érzékelik a feszültségeimet, de ez nem olyan volt.

Ez az ovi-iskolakezdés egyébként úgy néz ki, sokkal jobban megviseli Nándit, mint ahogy eleinte gondoltam. Tavaly együtt jártak ugye Rékával, és most az első két napon annyira jó volt, és kiegyensúlyozott, és minden remekül ment, tudtam, mi történik az oviban, mi érdekli, stb. Kijelentettem, hogy jót tesz a középsőnknek, hogy egyedül ovis.
Mostanra azért nem annyira egyszerű a helyzet. Azt hiszem, Nándi menne Réka után. Abból gondolom, hogy a fiam, aki még rajzolni is csak 3-4 percre ül le, mostanában fél órákat feladatmegoldózik folyamatosan. Elővette az elfekvő Zsákbamacska készleteket, ami kutyát sem érdekelte az elmúlt két évben, és sorban egymás után csinálja még a három csillagos feladatokat is, mondjuk a színezős, rajzolósakat gondosan átugorja. Megvonta a párhuzamot a Réka kuckójából kihallatszó házifeladatos hangok, és az emlékében élő feladatmegoldós füzetek között. 3 héttel ezelőtt biztos voltam benne, hogy Nándi még három évet lesz ovis, most megrendült ez a magabiztosságom, hogy megtehetem-e vele. Jó, hogy van még időnk eldönteni :)
Aztán minden éjjel átjön, és lábtól lefekszik. És nagyon anyás. És délután nagyon nehéz vele, de csak onnantól, hogy meghozzuk Rékát. De nem (mindig) Rékával van a konfliktusa, néha csak úgy magától kiborul. Állandóan világgá megy, és megint sokat önbüntet. Nagyon rossz. Nem is tudom, ilyenkor hogy kell reagálni, hogy ne érezze úgy, hogy ha magának árt, akkor majd jobban figyelünk rá. Széttépi pl. a kedvenc rajzát, amire nagyon büszke volt. Mert mondjuk Misi elveszi a játékát, és ő fellöki. Misi sír, és én meg jövök, hogy mi volt ez. Nándi pedig világgá megy, és tönkretesz valamit, ami az ő sajátja, aztán sír. Azért, mert bánja, hogy túlreagált, és azért, mert tönkrement, amit szeretett. Érteni értem a logikát, csak a fejébe nem tudom verni, hogy ez nem a helyes megoldás.

Hogy miért nem?
Ma este fektettem őket, már a két szélső aludt, csak ő volt még ébren. Néha megszólalt, kérdezett, én csittegtem. De kitartó volt. A legvégén megkérdezte, mit jelent, hogy jó napot. Mi az, hogy véletlen, az azt jelenti-e, hogy fájt? Mi az az elnézést?
Elmagyaráztam. Sokféleképpen. Példákkal is a saját életünkből, hiszen naponta többször használjuk a fenti szavakat. Ő is. De vajon azt értette-e amit én akartam neki mondani? Mindenesetre valamit fogott belőle, mert nem kérdezett tovább, hanem egy perc múlva aludt. Majd kiderül, mit...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

Bence,Bálint és Ági írta...

A gyerekek sokkal több mindent megértenek,mint mi azt gondolnánk:)

Megjegyzés küldése