Füllentő

A legkisebbünk. Két-három hónapja átszakadt valami gát a Misiben, és azóta nem tudja abbahagyni a beszédet. Amilyen lassan állt szóba velünk, most olyan hihetetlen áradatot zúdít ránk folyamatosan, hogy néha visszasírjuk a régi szép időket, amikor még csak ketten csacsogtak. Najó, ez nem igaz. Merthogy rendkívül szórakoztató, azokat az időszakokat kivéve, mikor egyszerre hárman beszélnek hozzánk.

A változás egyik napról a másikra történt. Egyik nap, talán februárban azzal fogadott minket az óvónéni, hogy Misivel történt valami, mert eddig meg sem szólalt, most meg folyamatosan dumál. És tényleg, és azóta is. Néha azt gondolom, tökéletesen mindegy neki, hogy mit mond, csak járjon a szája. Például elmegyünk valaki mellett, aki az úszásról beszél. Misi elkezdi mondani:
Én tudok úszni! - Igen, ügyesen úszol karúszóval. - NEM! Karúszó nélkül is tudok úszni, víz alatt. - Aha, mint a kisbalta. - Igen, meg a víz tetején is tudok úszni. Múltkor voltam a Melinda nénivel a strandon, és a mély vízben úsztam.

Aztán persze vannak a klasszikusok:
- Gyertek kezet mosni!
- Már mostam kezet! - jön be a gyerek a homokozóból, kintről.
- Tényleg? Hadd nézzem! - Megmutatja ártatlan arccal a mocskos sáros kezét. - Misi! Biztos megmostad?
- Igen, szappannal - mondja teljes meggyőződéssel, miközben behatóan nézegeti a koszfoltokat.
- Most?
- Igen, az előbb - ül asztalhoz, és fogná meg az ételt.
- Akkor mosd meg mégegyszer inkább! - Becsületére legyen mondva, hogy megmossa "újra".

Alapvetően elfogadom, hogy abban a korban van, amikor azt mondja, amit szeretne, hogy igaz legyen, de olyan történeteket tud teljes természetességgel és ártatlansággal elmesélni, hogy elképesztő. Úgy sajnálom, hogy mindent elfelejtek, szerencse, hogy Misi állandó kútfője a hasonló történeteknek.

Amíg fürödtek, az oltári rendetlen szobát elpakoltuk. Szedem ki őket a kádból, Misi volt az első. Belép a szobába, megáll, néz, néz, majd kitárja a kis karjait, körülmutat:
- Tádáááám!
- Ki pakolt el? - kérdezi a másodiknak érkező Nándi.
- Én! - feleli Misi.
- Szerintem meg én voltam meg apád - mondom.
- Nem! Én voltam, szép rendet csináltam. Helyére raktam a játékokat, látod? - vágja rá meggyőzően.
Én meg a végén még el is hiszem...

Látom, hogy könnyes a szeme.
- Mi történt Misi, sírtál? - Néz rám értetlenül. - Könnyes a szemed, sírtál?
Néz rám és gondolkozik, aztán fél perc múlva átrendezi szomorúra az arcvonásait és megszólal.
- Azért vérzik a szemem, mert kinyomták.

Aztán örökölte anyai ági felmenők révén genetikusan a felelőskeresést, és felelősség hárítást is, és sűrű gyakorisággal nyafogódnak az alábbiak krokodilkönnyekkel párosulva egy-egy konfliktus kapcsán.
Például elesik, miközben menekül előlem, aki szeretné felöltöztetni 18 fokban a kisgatyánál több ruhába, de vagy 5 m-re ülök tőle a földön, és csak hívom magamhoz:
- Miattad estem el! Te voltál a hibás!
Vagy nem engedem, hogy édességet egyen:
- Miattad sírok! Azt akarod, hogy rossz legyen nekem!
Vagy nem hajlandó megenni a vacsorát, csak joghurtot akar, de nálunk szigor van:
- Te vagy a hibás, hogy éhen fogok halni!
Vagy elveszi Nándi játékát, aki természetesen visszaszerzi, Misi ettől hisztérikusan a földre veti magát, és közben beüti valamijét:
- Nándi miatt elestem és beütöttem a térdem!

Aztán vannak olyanok, amik nem esnek a füllentés kategóriába, csak hanyattesünk tőle, ha meghalljuk. Például azt mondja, hogy "Légyszi, könyörgök, kössél ki!". Vagy úgy búcsúzik el, hogy "Isten veled!". Meg nagy zokogás között azt hüppögi, hogy "Egy kis édesség jót tenne nekem...". Meg ahogy nekikészülődik az uzsonnának, elégedetten mormogja maga elé, hogy "Ez a joghurt pont jó lesz a pocakomba." És természetesen ő nem három éves, ha arra hivatkozva nem engedem el egyedül biciklizni, hanem már 10, múlt héten lett annyi. Előtte hét volt, aztán tizennyolc, de most már tíz.

Majd lesz annyi is, remélhetőleg a tódítást is kinövi akkorra, addig viszont élvezzük az előadást...