Bejegyzések
Rékának nem egyszerű időszaka van az iskolában. Volt egy tökéletesnek mondható félévi bizonyítványa, aztán jött a betegeskedés. És mindent bepótoltunk, ami az iskolában volt, de valahol az utolsó betegség előtt elszakadhatott valami, mert akkor már nem bírtam vele. Egyszerűen nem tudtam rávenni, megbeszélni, hogy oldjuk meg azokat a fránya feladatokat, írjunk, olvassunk. És több mint egy hetet volt ráadásul otthon. Amikor visszament, azt hiszem, feladta. Egyre nehezebben ment a tanulás, egyre lassabban készült el a lecke, egyre kevesebb idő maradt játékra, pihenésre, a szorgalmik is elmaradtak. Mondjam, hogy ördögi körbe kerültünk?
Aztán úgy három hete 3 óra alatt (180 perc!!!) nem tudta megírni a matek háziját az apja felügyelete mellett. Az írásról és az olvasásról nem is ejtve szót. Összesen 3 egyszerű matekfeladatról van szó, ami kb. 10-12 összeadás-kivonás és egy szöveges feladat. Nyilván az apja is hibás, mert közben csinálta a maga dolgát, meg volt közben uzsonna is, 200 ivás és a többi, és nem ült mellette, nem együtt csinálták, de akkoris. Én addigra úgy éreztem, mindent megpróbáltam, ami anyailag lehetséges. Próbáltam vele együtt, önállóságában bízva, segítséggel, noszogatva, játékosan, fenyegetőzve, jutalmazva, eltávolítva a kicsiket, velük együtt, megbeszélve, magyarázva, kecsegtetve, előszedve még azt is, hogy én milyen kisdiák voltam, és nem tudom még hogyan.
Teljesen kikészültem, eszköztelennek és alkalmatlannak éreztem magam. Tudom, hogy nagyon más vagyok bizonyos szempontokból, mint a lányom, és nagyon oda kell figyelnem, hogy ne akarjak belőle "kicsi ént" csinálni, önmegvalósítani és társai. De azt gondolom, hogy azért a képességeinket nem szabad veszni hagyni. És Rékának határozottan van esze.
Szóval bementem beszélni a tanító nénivel. Aki mondta, hogy abszolút jogos az aggodalmam, Rékával komoly gondok vannak, már ő is be akart hívni, hogy jelenleg ő a leggyengébb az osztályban, és hogy ha korrepetáláson magyarázza neki, amit nem tud, akkor sem figyel, nem is próbálkozik, hogy megértse vagy megcsinálja a feladatokat. Hogy nagyon szétszórt, hiányos a felszerelése, a leckéje, és a többi.
Itt viszont máris megtaláltam párhuzamot a lányom és közöttem, és mondtam a tanító néninek, hogy Réka valószínűleg feladta, egyszerűen úgy érzi, hogy képtelen rá, hogy felzárkózzon, hogy tökéletes legyen, és innentől nem is foglalkozik az egésszel. Kiderült aztán, hogy valóban annyira feladta, hogy már az osztályközösségből is kizárja magát, nem játszik együtt a gyerekekkel, hanem egészen külön. Mondtam a tanító néninek, hogy sikerélmény kell neki, és én eszköztelennek érzem magam, ha neki van ötlete, szóljon, én próbálgatom sorban, amit eddig, hátha előbb-utóbb használ valami.
Ketten már sikeresek voltunk. Itthon elkezdtünk időre házit írni. Nem is tudom, mivel vettem rá Rékát, hogy időre írja meg az írás feladatát, de kiderült, hogy nem kell hozzá másfél óra, hanem 7 perc elég volt. Talán fogadtunk, hogy valóban meg lehet annyi idő alatt írni, mint amennyit hisztizik azon, hogy nincs kedve. Ezután már könnyű volt rávenni, hogy a matekot is időre írjuk meg. Csoda módon kiderült, hogy a leghosszabb feladathoz sem kellett, csak 5 perc, és volt, amelyiket három alatt készítette el. Aztán jött haza, hihetetlen boldogsággal, hogy az Ildikó néni nagyon megdicsérte, mikor valamit sikerült megcsinálnia időre. Aztán megbeszéltük, hogy kivételesen nézhet mesét, ha egy óra alatt meg tudja írni az összes leckéjét, beleértve az olvasást is. Akkor már hitt benne, hogy sikerülhet, belevágott, 50 perc elég volt. Aztán jött örömködve, hogy ma nem mondta neki senki, hogy "Tempó Réka! Tempó!". És múlt héten megírták a háromnegyed évi felmérőket, és matekból 95 és 96%-ot írt. Az írása is jobban sikerült, az egyik 80, a másik 95%-os lett. Örültünk.
Közben elkezdtünk járni neurofeedback tréningre is. De arról majd külön írok. Most csak örülök, hogy kezd egyenesbe jönni. Remélem, valahogy kitartunk év végéig, és lesz mindig annyi idő pihenni, hogy bírja szegény.
Iskolai nehezek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
14 megjegyzés:
Sok gondolatom volt a poszt olvasása közben, de a legfontosabb, hogy teljes erőmből szurkolok Rékának, hogy újra magára találjon, nem csak a tanulásban. Motiválni és biztatni kell őt, ez elméletben nagyon egyszerű, a gyakorlati kivitelezés már sokkal nehezebb, látom és tapasztalom ezt a saját elsőszülöttemnél. De az újabb eredmények azt mutatják, hogy jó úton jártok, úgy tűnik, neki a dícséret szárnyakat ad. Azon meg ne csodálkozz, hogy fáradt, az én elsősöm is az már.
Aztán arra is gondoltam, hogy nem túl sok az otthonra kapott házi? Olvasni mindenesetre annak tűnt, lehet, hogy félreértelmeztem, de valahogy úgy csapódott le bennem, hogy napi szintű az otthoni házizás. Ami szerintem nem túl szerencsés.
És ami még röpke pillanatra megfordult a fejemben, bár mivel ezen már késő rugózni, annyira sok időt nem fecséreltem erre a gondolatra, de azért megkérdezem tőled: az elmúlt 3/4 év alapján nem érzed, hogy talán nem kellett volna még iskolába vinni őt?
A terápiáról meg érdeklődve várom az írásodat, engem pár hete küldött el az endokrinológusom,de még nem jutottam el, pedig biztatónak tűnik.
Persze, hogy már a neve is gyanús volt a neurofeedback tréningnek. Megnéztem a belinkelt honlapot: az illető a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület képzésén sajátította el a neurofeedbacket.
Nos, az egyesület oldalán a legelső tevékenység, amit repertoárjukból említenek, az "autogén tréning", ill. "relaxációra épülő meditációs-imaginációs foglalkozások". És értem én, hogy akkreditáltak, meg stb. - de ha valaki elolvassa a képzéseik rövid leírását, már az magáért beszél. 45 ezer forintokért "önmagunk lelki karbantartása", "a személyiség harmonizálása": szimplán a szokásos, agyonismételt, definiálhatatlan, mellébeszélő ökörségek, amikre minden egyes ezoterikus könyv és tanfolyam épül. (Most hadd ne menjek már bele, hogy ezek az "öngyógyítós", "önmegváltós" izék, amiknek ezer és egy fajtája van, miért összeegyeztethetetlenek az imáról, az isteni kegyelemről, stb. szóló keresztény tanítással. Akit érdekel, talál erről magyar nyelven is hiteles és jól érthető anyagot bőven.)
Az okosgyerek-honlap gazdája természetesen autogén tréningeket tart. (Nagybetűkkel kiemelve.) Erről az okkultizmus hazai szakértője - katolikus pap, karizmatikus - világosan leírta, hogy a keresztény hittel összeegyeztethetetlen.
De nézzük tovább. A neurofeedback technika részletes leírásában a honlap-gazda vastagbetűvel emeli ki a lényeget: az egyén képes beavatkozni az agy önszabályozó folyamataiba - maga állítja be az agyhullámait; méghozzá minden erejét megfeszítő erőlködéssel.
Nem vagyok neurológus, de józan paraszti ésszel azt gondolnám: egy önszabályozó agyi folyamat azért ÖNSZABÁLYOZÓ, azért teremtette az Isten önszabályozónak, hogy semmiképpen ne avatkozzunk bele. (Nyilván pont ezért erőlködik minden erejével a szerencsétlen páciens.) Akkor viszont két eset lehetséges:
1. Nem is lehet beleavatkozni. Tehát a neurofeedback csak egy a sok száz áltudományos pénznyelő közül.
2. Be lehet avatkozni, de nem kell. Épp ezért az ezzel való kísérletezgetésnek neurológiai veszélyei lehetnek. Hasonló okokból, mint amik miatt például a hazai elmeklinikák tele vannak reikisekkel meg agykontrolosokkal. (És ez utóbbi tényt pont a magyar természetgyógyászat vezetője ismerte el, akit tehát véletlenül sem vádolhatunk okkultizmus ellenességgel.)
3. Arról pedig, hogy keresztény szemszögből milyen LELKI veszélyei vannak bármilyen megváltozott tudatállapotnak (pl. meditáció); illetve bármely, okkult szellemi kontextusban álló jelenségnek, nem kívánok írni. Akit érdekel, úgyis megtalálja erről a kimerítő, hiteles és szakszerű forrásokat. Például a hagiosz.net honlapot.
Összegezve: Ha fizetnének érte, sem próbálnám ki a neurofeedbacket. Javaslom helyette a Miatyánkot, ami ráadásul pénzbe sem kerül. Azt pedig, hogy a nfb-t egy kisgyereken alkalmazzák, egyenesen rémisztőnek tartom.
Dia! De, eszembe jutott. És ahogy átgondoltam, mindig arra jutottam, hogy hiba lett volna visszatartani még egy évig. Nagyobb hiba, mint iskolába vinni. Mert Réka abszolút kinőtt már az oviból. Látom az ovisokat és látom az iskolásokat, és nem való az oviba, viszont abszolút megállja a helyét az iskolában. Az összes problémája a személyiségéből fakad, nem pedig az éretlenségéből. Nem osztályelső, de egyikünk sem volt az soha, okos, de nem minden érdekli. Szeret játszani, és időnként jobban esik a játék, de már tavaly év végén is unta az ovit.
A házi feladatot kb fél óra alatt el tudja végezni, ha odafigyel. 4- 6 sor írás vagy egy szövegértés feladat és 10-12 összeadás vagy kivonás. És egy oldal olvasás a könyvben. Ez nem sok, az ismerősök többet szoktak kapni. Többnyire itthon tanulunk, nem napközis, csak ritkán.
Tamás, nem olvastam utána. Viszont nem avatkoznak be a "terápia" folyamán semmibe. Rékánál legalábbis tutira nem. Ami történik, gyakorlatilag egy EEG elektróda segítségével követik Réka agyműködését. Egy sétáló egérkét néz közben. A "tréning" annyi, hogy az egérke akkor indul el, ha akarja. Ha odafigyel. Ha elkalandozik, akkor megáll. Valójában az összpontosítást segíti elő, tudja kontrollálni a gyerek, hogy hogyan figyeljen oda valamire hatékonyan. Egyébként egy gyakorló keresztény, evangélikus sokgyerekes anyuka csinálja, akiben én eléggé bízom, különben a családsegítőben dolgozik, és meglehetősen sokat tett fel arra, hogy gyerekeken önzetlenül segítsen... Nincs sem meditáció, sem beavatkozás. Ha ilyesmi lenne, nem élnénk a lehetőséggel.
Bocsánat, Tamás korábbi megjegyzéseit moderáltam. Mivel én ismerem, és tudom, hogy mit miért és hogyan mond, nem tartom bántónak, de úgy éreztem, vannak olyan részek, amik indokolatlanul sértenének mást, és ennek nem szeretnék helyt adni a nappalimban. Úgy veszem, a megjegyzések nekem szóltak elsősorban, magamnak e-mailként megtartottam őket.
A kommenteket még nem olvastam végig.
Örülj, és nagyon ügyesek vagytok.
De.
Én azt olvastam iskola előtt, és azt tartottam jónak, hogy ez legyen a gyerek felelőssége. Ott vagyok, kérdezhet, és segítek, de nem ülök mellette és nem tanulok vele. Lehet, hogy Réka amiatt is vesztette el az érdeklődését, mert más érdeklődött helyette? mert nem az ő feladata volt, rajta keresztül gyakorlatilag Te kaptál "rossz tanuló" minősítést? Vagy rá ez nem áll? Te látod :)
A másik, ami eszembe jutott és amitől frászt kaptam: tempó, Réka, tempó?? Hát hova sietnek elsőben? Mit kell egy kis elsősnek sürgősen megtanulnia, megcsinálnia? Nem azt kéne elérni, hogy készséggé érjen és örömmel csinálja, amit csinál? Számomra olyan szomorú így általában, hogy ilyen "a" mai magyar iskola...
Diának írt kommentedre: nem kéne ekkora szakadéknak lennie az óvoda és az iskola között. Az iskolának tudnia kéne, hogy elsőbe óvodások érkeznek, és sokkal több játék, mese és mozgás kéne. Ezt nem a Ti ovitokra-iskolátokra, hanem általában... Nálunk is sokkal több kéne ezekből.
írtam egy jó kis választ, és bezártam... Béna vagyok.
Timi! Szóval a lényeg, hogy alapesetben egyetétek veled. De itt egy iskolától független hullámvölgy van, amire nem lehetett húzni semmilyen sémát. Ha rábíztuk volna a leckeírást, semmi nem készült volna el. De már lassan kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba: Réka írja a leckét, én meg mellette tevékenykedek valamit.
A tempó réka pedig azért volt, mert mondjuk az osztály megcsinálta 5 perc alatt a feladatot, Réka pedig 10 perc múlva még mindig dolgozott, mert pl. egy gyűrűn keresztül próbálta leírni a számokat, amiket ráadásul hasára ütve talált ki... Szóval ezt nem szabad hagynia egy tanárnak sem. Nem az a baj, hogy lassú, hanem hogy 100 dologba kezdett bele közben, és az, hogy előtte pedig teljesen jól teljesített. De miután egyesítettük az Erőt az Ildi nénivel, én adtam magyarázatot, ő adta a hozzáértését, és együtt megoldottuk. nagoyn szeretem a tanító néninket. Nyilván nem ismerheti annyira az összes gyereket, hogy minden ilyenen úrrá legyen, de mihelyt kapott egy kulcsot, használta, és sikerrel. Szóval tényleg közösen nevelünk, és ennél jobbat én nem tudok elképzelni.
Na éreztem én valami ilyesmit a háttérben, amibe nem látok bele :)Ez a kiegészítés kellett nekem a teljes képhez, és az, ahogy közösen kitaláltátok a tanító nénivel, már az előbb is tetszett.
"egyesítettétek az Erőt" :D
Már tegnap este olvastam ezt a posztot, és akkor meg is néztem a vonalzódat itt oldalt, hogy vajon jól emlékszem e arra, hogy Réka csak mostanában volt hét éves? Mert nekem abszolút az volt végig a fejemben, hogy "hajj, de várni kellett volna még". Igazad van abban, hogy értelmi képességeit tekintve kinőtt az oviból, és tökéletesen megállja a helyét e tekintetben.
Ámde.. nagyon-nagyon komoly érési folyamatok zajlanak lelkiekben hat és hét éves kor között. Ha lehetősége van egy gyereknek ezt az időt még az oviban tölteni, szerintem jobb neki ott. Kell már ott is helytállni, de még nem megy vérre a dolog.... nem csúszik be rossz felmérő, amit aztán javítani kell.
Három kitűnő észbeli kapacitásokkal rendelkező fiam van, de egyiket sem engedtem hatévesen. (illetve az első évvesztesnek született, nála fel sem merült, hogy mehetne) Pedig nálunk alsóban NINCS leckeírás hétköznap itthon, iskolaotthonos rendszerű az oktatás.
Tudom, ez most okoskodásnak tűnik, de kérlek, ne vedd annak, és bántani sem akartalak vele.
Annak örülök, hogy sikerült a tanítóval közösen megtalálni a megoldást, remélem már kitart az idei tanévre. :)
Azzal a tréninggel kapcsolatban pedig Tamással értek egyet, bocsánat érte. :)
Dius, igaziból nem is tudom, miért magyarázkodok, talán mert a kérdés kapcsán én is sokszor átgondoltam, hogy miért is hoztuk ezt a döntést, hogy Réka menjen iskolába. Merthogy nem véletlen döntöttünk így, és nem is meggondolatlanul. Szóval hiszem, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk, amikor beírattuk. Volt iskolaérettségi vizsgálat, volt beszélgetés a tanítókkal, az óvónőkkel, ismerkedés, összejárás, kipróbálás. Minden. Az osztály nagy része Rékához hasonlóan a hetet töltötte, vannak nála fiatalabbak is. Az osztálytársai közül van, aki már 8 éves lesz, az ő anyukája nagyon bánja, hogy vártak, halálra unja magát a lányka, és azért teljesít rosszul. Mivel az osztályban elsősorban 7 évesek vannak, és a tanító néni valóban úgy is kezeli őket. Ezért az egész osztály jó tanuló, és mindenki örömmel jár iskolába. Kivéve a hullámvölgyekben :)
Ez a probléma, ami Rékánál felmerült, egy hullámvölgy, itthoni dolgok miatt. Az én egészségem rendkívül ramaty állapota - nem voltam szerintem egyfolytában két hetet egészséges az elmúlt 5 hónapban, most is lábadozok éppen egy vírusból, és egy hónapja vacakol a hátam - hat a lelkükre, hiszen nem tudok rendesen helytállni, ezen kívül sokat hiányzott ő is. Háromszor egymás után minden második héten beteg volt, ezt meg a mellette ülő kisfiúnak tudom be. Ezekből az összetevőkből jött össze ez a hullámvölgy, és ez akkor is gond lett volna, ha most 8 éves.
A neurofeedbackkel kapcsolatban meg mindenkinek lehet véleménye :) Majd egyszer leírom az enyémet is, ha összeszedem a gondolataimat.
Na nálunk meg Marci hat és fél évesen ment iskolába, márciusi, és azt hiszem, egyetlen gyerek fiatalabb nála, és nem egy van, aki több mint egy évvel idősebb. Elsőben ezt is gondnak éreztem - nem azért, mert Marci éretlen lett volna, hanem egyszerűen testileg is egy csomó mindenben előrébb voltak ezek a gyerekek. Fizikailag is nagyobbak voltak. Volt, akinél rendben volt, hogy akkor kezdte, de volt, akinél úgy éreztem, nem az én gyerekem éretlen hozzá képest, hanem neki kéne már másodikban lennie. Réka, ha jól emlékszem, februári? Akkor Marci nála is fiatalabban ment, ráadásul évnyitó előtt egy héttel született kistestvére, mégis érettnek éreztem ezzel együtt. Fel kellett dolgozni, persze, mint minden változást.
Én meg anno hatévesen és hatnaposan mentem iskolába. Jó tudom, más volt... Azért örülök, hogy a kicsik már az év más időszakában születtek, és így nincs is kérdés: Regő pont hétéves, Csongor 6 éves és 9 hónapos lesz, amikor iskolát kezd.
:) de jó, hogy a vége jó, hogy össze tudtatok dolgozni az iskolával.
Megjegyzés küldése