Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!

Nándi ajtómániája kezd elharapódzni.

Minden ajtót be kell csuknia.

Ha elmegyünk valakihez, akkor is. Nincs kifogás, nincsen hathatós észérv. Nándi érvei mindig erősebbek, bár nem osztja meg velünk őket.

Nem ritka, hogy a csukott ajtó mögül egyszer csak dobogás majd döngés hallatszik: Nándi ellenőrzi, hogy megfelelően fog-e a kilincs. Mint egy kis suhanó kobold, vágódik oda az ajtóhoz a lábad között/alatt/mellett, hogy zárjon, vagy ellenőrizze a folyamatot. Eljutott addig, hogy már a kocsiajtót is újra és újra kinyitja és becsapja, amivel halálra idegesít, mert akkor is, mikor tolatok kifelé... Magyaráztam neki, hogy világít a nyitott ajtajú autó a műszerfalon, ha nyitva az ajtó, de sajnos az ő üléséből ez nem látszik. Így muszáj ellenőriznie.

Lefekvéskor nem elég az sem, hogy én becsukom az ajtót. Hiába hallja a surrogást (tolóajtó), a kattanást a végén, egyszerűen nem tud megnyugodni, muszáj felkelnie és megnézni. Akkor is, ha éppen majdnem elaludt. Így aztán meg kell várnom, amíg nagyon mély álomba merül, és csak akkor jöhetek ki, és  különösen figyelnem kell rá, hogy minden ott legyen a szobában, ami kell a lefekvéshez. Még így is előfordul néha, hogy el kell mennem cumit, vagy a 23. gyürögetőt megkeresni, ilyenkor amikor visszaérek, Nándi ott áll, két kézzel fogja az ajtót, és várja, hogy visszaérkezzek, és becsukhassa utánam.

Mostanra egyébként megpróbáljuk tiszteletben tartani egymást. Én túl vagyok rajta, hogy lebeszéljem az ajtócsukogatásról, ha az nem zavarja az életvitelünket, ő pedig nagyon hálás ezért. Amíg csak ellenkeztem, ő sem vette figyelembe, amikor kiakadtam meg kértem tőle valamit. Párszor mondtam neki, hogy becsukom az ajtót, mert tudom, hogy fontos neked, és ettől valódi szeretetrohamokat kapott.
Most már például megkérdezi, hogy anya, mész a fürdőszobába mindjárt? És ha igent mondok, akkor csak figyelmeztet, hogy amikor majd nem megyek többet, ne felejtsem el becsukni, nem tolja be az orrom előtt. És én nem felejtem el, ha mégis, akkor bocsánatot kérek érte. Betartja, hogy éjszaka, ha átjön, minden nyitva kell maradjon, mert nem hallom meg a többieket, ha hívnak vagy sírnak. Szegény Misi járt így, ő még nem jön át magától, hozni kell. Mire érte mentem, teljesen kikészült. Meg úgy általában érezhetően odafigyel, hogy úgy intézze a mániáját, hogy azzal minél kevésbé bosszantson minket.

Nem derült ki, hogy miért csinálja. Tavaly télen a kazán hangjától félt, azért kellett csukni az egyszem ajtónkat, hogy ne hallatsszon. Most nem tudom kiszedni belőle. Egyik nap nyaggattam megint, hogy miért is. Azt mondta, mert szellemek vannak. No, nagy megkönnyebbült sóhaj a részemről, hiszen ezt könnyű megoldani, mondom neki, hogy akkor csinálunk egy nagy szelleműző varázslatot, keresünk egy varázsigét, főzünk varászitalt, és úgy elmennek a szellemek, vissza sem jönnek. Réka szörnyein is segítettek anno egy ideig. Erre Nándi néz rám döbbenten: "De... dehát nem is igaziak!"
Csak kitalálta, hogy lerázzon valamivel.

Szóval ez az ajtóhelyzet jelenleg. Azt hiszem, most már csúcsra járatva. Nem hiszem, hogy lehet még fokozni tovább, ami azt jelenti, nemsokára enyhül majd a helyzet. Bár Nándi fantáziája határozottan jobb, mit az enyém, így lehet, hogy tud még kitalálni dolgokat.
Legrosszabb esetben leszerelem majd az ajtókat azzal a felkiáltással, hogy le kell festeni őket.