Feedback +

Egyik este Nándi elesett, kérdeztem tőle, minden rendben van-e. Egy-két perc múlva Réka odajött, az ölembe bújt.
- Anya! Minden anyuka olyan mint te?
- Mire gondolsz? Úgy néz ki, mint én? Vagy úgy viselkedik mint én?
- Hát, hogy ilyen aggódós. Hogy elesik a gyereke, és megkérdezi, hogy minden rendben van-e vele.
- Szerintem a legtöbb anyuka ilyen.
- Nekem nagyon bejön, hogy ilyen anyuka vagy.

Éjjel takargatom végig a gyerekeket, Rékához érek, keresztben fekszik az ágyon, égnek áll a feneke, lecsúszott róla a takaró. Visszafordítom, elegyengetem, betakarom, megállapítom, hogy milyen nagyra nőtt, hogy nemsokára már be sem mehetek majd kopogás nélkül a szobájába, és megpuszilom. Indulok tovább, az addig rongybaba Réka utánamszól:
- Köszönöm, anya! Szeretlek!

Réka néha elgondolkozik rajta, mi lesz, ha nagy lesz.
- Ha felnövök, mielőtt anyuka lennék, tanító néni leszek. Vagy állatgondozó. De csak mielőtt anyuka leszek. Mert leginkább anyuka szeretnék lenni.

Azért ez sokkal több türelmet és kitartást szül, mint amikor ilyeneket hallok hogy:
- Ti már unalmas anya meg apa vagytok, és a testvéreim is unalmasak, inkább megyek az árvaházba!
- Ha nekem gyerekem lesz, annak nem kell majd főtt ételt ennie/ehet majd édességet egész nap/nem kell iskolába járnia! - ezeket szeretném rögzíteni néha :)

Csak reflektálva hasonló című korábbi bejegyzésemre :)