Iskolásdi

Egyre jobban szenvedek ettől az iskolás dologtól. Nem az állandó vezetéstől meg gyerekrángatástól, bár az sem kutya, de még mindig borzasztóan hálás vagyok azért, hogy ide járhat a lányunk, és úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt. És megéri a pénzt, időt, energiát, bár biztos fogok még panaszkodni... :)

Az nagyon nehéz nekem, hogy elképzelésem sincsen, hogy ezek az iskolás dolgok ezek teljesen normálisak, vagy nem, és van-e szükség segítségre. Például az írás. Hogy vajon hol a határ, amikor radírozni kell, és újra íratni egy íráselemet? Nem tudom eldönteni, hogy gyakoroltassak-e pluszban Rékával, vagy elegendő az, amit felad a tanító néni. Nekünk kitéptek lapot, és mindent újra kellett csinálni. A mi tanító nénink látja, hogy igyekszik a leány, hogy ülünk rajta, hogy ki van radírozva, újra próbálja, és a nem olyan szép íráselemek mellett is egyre gyakrabban ott van a mosolygó. De azért nem szép. Határozottan nem.

Vagy a szorgalmi. "Jó" lett a szorgalom szeptemberre, mert nincsenek meg a szorgalmi házik. Mert azt nem csinálja meg. Kell erőltetni, vagy nem? Ha nem megy, akkor azért érdemes megcsinálni a szorgalmit, hogy gyakoroljon. Ha meg megy, akkor a sikerélményért. Én mindig minden szorgalmit megcsináltam, olyan nehéz megérteni, hogy neki nincs kedve.

Vagy az olvasás. Iszonyú gyorsan haladnak szerintem, és néha nagyon akadozva mennek a hangok, a szótagok, látom, hogy lesi a segítséget, az oszlopok felett a képeket. De biztos azért van ott, hogy leshesse, nem? És ott van majdnem minden nap a mosolygó az olvasnivaló mellett. De közben meg úgy aggódok, hogy mi lesz, ha valami rész nehezebben marad meg, és akkor az el fogja kísérni egy darabon. Pl. haragban van az ú hanggal, rendszeresen ó lesz belőle. És néha az e-i -t is keveri, ha már unja a tanulást. De kell akkor háromszor olvastatnom vele, ha 2 van feladva? Vagy ez normális?

Vagy a matek. Én azt hittem, hogy baromi ügyes matekból, mindig az volt a levezető házi, kirázta kisujjból, megvolt a sikerélmény. Nagyon logikusan gondolkozik, átlátja az összefüggéseket, számfogalma van, 10-ig nagyjából simán ad össze fejben. (Volt felmérő, 82.5%-os lett neki, mert 4 feladatot egyszerűen nem csinált meg. 3 hibája lett egyébként a figyelmetlenségen felül. )
És most jött az összeadás. 0, 1 és 2. A maximum eredmény 2. Több mint fél órát ültünk felette, talán háromnegyedet is, míg az összes lehetséges módon  összeadtuk ezeket a számokat, összesen kb. 15 példa volt, persze ismétlődtek. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem érti, hogy mi az, hogy ...+1=1. Ide ő beírná a kettőt. Mert egy meg egy az kettő. Beírta a kettőt, mondom neki, olvassa el, igaz-e, amit odaírt. Nem, mert az három. De hármat nem írhat, mert még csak az egyet meg a kettőt tanulták írni... De nem a nullával van a baja, azt érti, meg akkor is kever, ha nincs a képben nulla. Szóval az egyenlőség másik oldalát javítaná, nem azt, ami a feladat. És nem tudtam megértetni vele, igaziból rá sem jöttem, mit nem ért, miért nem tudja megcsinálni, pedig nagyon akartam, és Gergő is próbált segíteni neki. Sőt, a végére már annyira belezavarodott szegény, hogy még azt sem hitte el, ha valamit jól csinált. Ma először fordult meg a fejemben, hogy lehet, hogy korán ment iskolába?

Vagy a szolfézs. Hát, nem tudom, kellett-e ezt. De nagyon lelkesen tanulja, gyakorolja, énekli, tapsolja. Most megint nem fejtem ezt ki bővebben, most már benne vagyunk, remélem tényleg fejlődik, ha lassan is. A furulyát végül megoldottuk, a kottából úgy néz ki sikerül a két első dalt eljátszani, még ha a ritmus nem is mindig stimmel. Úgy nem megy, hogy ő énekli magában, ami nekem nagyon fura... De vajon a többi gyereknek is így (nem) megy? Vagy igaziból megy neki, és ez egy átlagos teljesítmény? Csak én várok többet tőle, mint ami elvárható?

Aztán szörnyen izgat, hogy milyen neki az iskolában a gyerekekkel. Nem tudja az osztálytársak nevét, még azt sem, ki ül mellette - ültetés volt 2 hete -, nem köszön a tanároknak az iskolában, a portán. Amikor ott maradtam délután a fiúkkal, amíg az udvaron játszottak, akkor gyakran látom, hogy egyedül játszik inkább, mikor a szülinapon voltunk akkor is inkább különvált. Mondjuk azért talán nem mindig, de főleg.

És persze még mindig nem barátkoztam meg a kivágni, bevinni, nem otthonfelejteni, aláírni, beadni, megnézni, ellenőrizni körökkel. Ma pl. iskolaköpeny nem volt, a múlt héten szolfézs cucc maradt el, a vödrös munkafüzet borítékjait is rosszul számoztam fel, ami miatt két órán nem tudott dolgozni Réka, pedig vele voltak a feladatok. De még csak 6 hete van iskola, csak belejövünk mindketten...

És a leckét vajon mennyire kell önállóan megcsinálnia? Baj az, ha állandóan hív, hogy radírozzak, ellenőrizzek, mielőtt még végezne egy-egy teljes feladattal? A napköziben elkészül vele egyedül is,  az egy óra elég rá, de otthon...

Szóval ilyeneken bírok agyalni, meg szenvedni, hogy jó-e ez így. Már nagyon várom, hogy lehessen menni fogadóórára, és megkérdezzem, mi a helyzet a Rékával, hogy megnyugtassanak, hogy minden rendben van, csak egy kicsit hajlamos rá, hogy a saját dolgaival foglalkozzon. Mert azért valószínű, hogy így van. Szegény kis kísérleti nyuszi lányocskám...  Ez a legnagyobbak sorsa.

Azért mondjuk annyira nem kell sajnálni, mert borzasztóan élvezi az iskolát, szívesen marad napköziben is, amikor kell, lelkesen tanul, hozza a pletykákat, és ma újságolta, hogy a piros pontjainak új helyet kellett kezdeni, mert betelt. (valahol gyűjtik a falon) Nagyon élvezi az anyával közös tanulást, és meg kell mondanom, hogy általában én is. Mondjuk akkor nem, mikor elszámolom magam, és nem végzünk lefekvésidőre, de azért az a ritkább. Nagyon igyekszem magamba gyűrni a kételyeimet és aggályaimat, hogy ne érezzen belőle semmit. Persze biztos van rá antennája, de legalább direktbe ne piszkáljam a hülyeségeimmel.

Akárhogy is, én is járok egy iskolát Réka mellett. Egy olyant, amiben egy számomra nagyon nehéz tantárgyat kell autodidakta módon megtanulnom. A megértés nélküli elfogadást. Nagyon kemény tárgy.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

Kata anya írta...

Mivel Nekem még Csengus nem iskolás így nem akarok nagyon "beleszólni",hozzá szólni a témához,nehogy vmi hülyeséget írjak.
A nevek megjegyzése lánykámnál is nehezen megy(ha valaki új jön a csoportba vagy új barátokat talál magának-játszi-stb),de mivel Nekem a név memóriám szörnyű így ezt el tudom fogadni(ezzel szemben az arc memóriám tökéletes).
Nemrég valahogy feljött nálunk ez a számolosdi azon belül is a 0+2!Na akármennyire is véletlen de lánykám nem tudta nem értette meg,hogy az 2.De a 2+1 v a 2+2 simán megmondja mennyi.Én arra gondolok,hogy nem tudja megérteni,hogy a 0=a semmivel.
Tudom nekünk is nehéz lesz és az,hogy mindent fejben tartsak.
Bele fogtok jönni!Hajrá!

Csipkerózsika írta...

Őszintén..ez még csak az út eleje..:)Én már hét éve járom, egy ideje két gyerekkel..de mindig lesz valami kétely..megoldandó dolog.. Bár idővel alap tanulási módszerek már kialakultak, de még ez is gyerek függő..:)

Orbis írta...

Úh, ennyi mindent tanultatok már??? Boróék még csak a számok képével kötnek össze képeket, olvasni-írni még egy betűt se tanultak. Bőven előkészítő időszak van. Nagyon siet a tanítónénitek :) Előbb megtanulják az összes hangot és csak utána következnek a betűk.
És nálunk tilos radírozni. Nekik is, nekünk is. Ha úgy írta, úgy marad.
A szorgalmit szerintem ne erőltesd. Azért szorgalmi, mert nem kötelező. De én gyakoroltatni szoktam időnként. Ha nagyon nehezen áll rá a keze egy-egy betűelemre, akkor azt előtte gyakorlófüzetbe írjuk. Nem sokat, mert elfárad a keze, csak egy-két sort.
Olvasás meg nehéz dolog. Sokszor is lehet, csak akkor vigyázz, hogy ne mindig ugyanabba a sorrendbe olvasson, mert megjegyzik ám, és a végére fejből mondják :)
Iskolás gyerek anyukájának lenni nem könnyű dolog. Nehéz úgy hatni a gyerekekre, hogy egyrészt akkor is éreztesse a hatását mikor nem vagy ott, másrészt ne megváltoztatni akard, csak a jó irányba terelni. Nekem ezt a határt nehéz néha megérezni. De igyekszem :)

Fodor Marcsi írta...

Igen, ezek teljesen normális dolgok - mondom én két iskolás gyerek anyjaként. Az én nagylányom pl. csodásan rajzol, de nagyon csúnyán írt 3 évig, mert sietett vele, nem izgatta. Én meg téphettem volna a hajam és gyakoroltathattam volna vele, de inkább hagytam. Aztán negyedik osztályra összeállt minden stressz és siettetés nélkül. Ebben a korban saját maguktól érnek a gyerekek egyik napról a másikra. Szerintem az a fontos, hogy élvezze az iskolát - ne aggódjatok annyit! Persze azt is tudom, hogy ezt a legnehezebb! :-))))

Szitya írta...

kikocs!
Én már túl vagyok a "kísérleti nyúl"-on, utána meg egy "túl hamar iskolába vitt" eseten, és íme, megint elsőseim vannak, mint most neked Réka.
Hát, rengeteg mindent leírtál, és ahogy haladtam, úgy gondoltam, hogy na, ezt meg azt leírom majd. Nem tudom, mennyi minden maradt meg.
Az én elsőseimnek nem szabad radírozni. Max. igazán vészhelyzetben. Gyakorol, és majd belejön. Ha rögtön tökéletes lenne, akkor miért csak elsős?
Az enyéim még nem is adnak nagyon össze számokat. Bár lehet, hogy most már elkezdték, csak én nem láttam. Egy részről azért, mert beteg voltam, más részről azért, mert rajonganak a napköziért, és alig van velük dolgom itthon. Csak a zenével igazából. Még a bepakolást és ceruza-hegyezést is csak az elején ellenőriztem. Még nem volt hiányjelük. Nem úgy a most negyedikesnek! Aki mellett ott kell ülni még most is.
Volt egy kulcsmondatod arról, hogy a napköziben gyorsabban megcsinálja és jól. Ráadásul szereti is. Akkor?
És a szolfézs? Furulyára jár és azért kell neki? Vagy a szolfézs része a furulyázás? Mert ha még nem kötelező neki hangszer-tanulás miatt, én hagynám a francba...
Minden gyerek más, kikocs, hisz te tudod a legjobban. Engedd el a stresszt (mondom én, Miss Görcs), ne akard "túlsegíteni", mert aztán gyámoltalan marad.
És vannak, akiknek rossz a névmemóriájuk... :-)
Na puszi!

Timi írta...

Szia Kikocs!

Szerintem ne aggódj, lazulj, és ne erőltess semmit. Szerintem nem kell a szorgalmi, nem kell háromszor íratni és háromszor újraolvastatni. Én a balkezes, kifejezetten rondán író fiammal csak akkor írattam újra valamit, ha tényleg értékelhetetlen volt, de akkor nem radíroztuk, hanem alá írtuk még egyszer. De ez nagyon ritka volt, alapvetően azt gondolom, hogy ez az iskola feladata. Marci most, harmadikban akart először szorgalmit csinálni, ami érdekelte. Segíteni annyit segíts, amennyit kéri, de annyit szerintem igen. A számokhoz meg vegyél elő egy marék babot, modellezd, hadd lássa maga előtt, a leírt összevonás nagyon elvont dolog.
És csak így tovább :)

Dia írta...

Több gondolat jutott az eszembe a poszt olvastán, röviden:
1.nálunk a suliban az elsősöm nem radírozhat, én itthon engedem, segítséggel.
2.szorgalmi: én Bencét elsőben ösztönöztem, ma már önszántából csinálja, kata meg kezdettől magától, szóval nem vagyunk egyformák, de én kicsit erőltetném
3. olvasás-kicsit gyorsnak érzem a tempót, Katáék még csak tegnap kezdték a betűtanulást, össze sem olvasnak. a matek kapcsán hasonló az érzésem.
4.Kölünórák: muszáj? Úgy tűnik, Rékának bőségesen elég az iskola, én ezt hagynám az ő esetében, mint ahogy magamnál is, ha észrevenném, hogy tanulási problémái vannak.
Nehéz az iskolás lét, szülőként is, de ne stresszelj, segítsd és támogasd őt! Úgy néz ki, neki még érnie, erősödnie kell az iskolai kiképzéshez!

Heni írta...

Összefoglalva, ha egyébként nem problémás a gyerek, értsd: nincs semmi különleges baj vele, nem igényel egyébként sem különleges bánásmódot, nem diagnosztizáltak tanulási nehézséget (gondolom minden okés vele), és a tanító néni is elégedett, akkor semmit nem görcsölnék.
Ami nem megy, majd alakul, ő még óvodás, aki elkezdte a sulit, a tanulás egy folyamat, a túlgyakoroltatás csak stresszelni fogja őt, az aggódás meg téged, ezáltal őt is, emiatt ő is görcsölhet.
Csak nyugisan, menni fog minden, az is lehet, hogy rondán fog írni még három évig, de ha a tanárnéni azt mondja szép, akkor az szép.
Mivel önmagához és az ekkora gyerektől elvárható teljesítményhez kell mérni, nem magunkhoz.
Mi nem olyan szemmel nézzük mint a tanár.
Egyébként azért gondolkodom ezen sokat, mert a barátnőm hasonlóképp van az elsős lányával, a fia harmadikos és penge mindenből, elsőben is pöccre ment minden, szinte a nagycsoportban már elsős szinten volt, a kislány pedig okos, ügyes, de ő agyilag pont elsős.
Tényleg, annyi mindenen lehet stresszelni, ezen szerintem felesleges :D
Szép napot!

kikocs írta...

Köszönöm a kommenteket! Eszembe fogom juttatni, mikor idegeskedek majd megint :) Elég nehéz elengedni ezeket a kérdéseket, de nagyon igyekszem. Jó, hogy megerősítetek benne, hogy tényleg ez a feladat.

Radírozás: iskolában nincs, csak a tanítónéni, itthon nekem szabad. Megbeszéljük, melyikeket radírozzuk, és azokat. Gyakorlóban melegítés nálunk is van. Ha egy-kettő sikerül, már sokkal lelkesebben figyel oda, hogy a füzeben szebbek legyenek.

Szitya, a napköziben nagyon összecsapja a munkáját, gyakran hibás is. Ezen kívül még mindig ott van az, hogy semmit nincs itthon. Mi nagyon korán fekszünk, 7 körül már villanyoltás van, 6kor vacsorázunk, reggel hétkor van indulás itthonról. És délután fél5-re érne haza leghamarabb. És azt is szoktam gondolni, hogy azért hív Réka annyit radírozni, azért húzza el a leckeírást, hogy töltsem vele az időmet. Ilyenkor van ok, hogy lerázzuk a fiúkat... Szóval ezért döntöttünk így mégis. Két nap van délutáni elfolgaltság, akkor napközi van, egyébként hazahozom tanulóóra előtt.

Orbis, lehet, hogy hangot tanulnak, nem betűt... :) A játékházas tankönyvük van, a 42. oldal volt feladva mára olvasni.


És igen, nagyon gyorsan haladnak, de bízom a tanító néniben. Legalábbis mást nem tudok tenni. :) Láttam a korábbi osztályát, és az nagyon biztató. Az osztály képességei szerint haladnak elvileg, és ugye összesen 18-an vannak, sokmindenre van idő. Csak mehetnék már fogadóórára! :)

A szolfézsról meg írtam inkább egy posztot :)

Megjegyzés küldése