A negyedikről

Nem tudom, hogy okos dolog-e nyilvánossá tenni ezt a posztomat. Nagyon sokat hezitáltam rajta. De az utóbbi hónapokat annyira kitölti ez a gondolat, hogy nem bírom, hogy ne próbáljam meg betűkbe önteni.

Amikor összeházasodtunk Gergővel, akkor négyet terveztünk. Gyerekből. Aztán ez villámgyorsan lecsökkent háromra, sőt, Gergőnél asszem Nándi után kerek volt már a világ, csak sodródott velem. Aztán a három császár után jól rám is ijesztettek, meg kellően el is fáradtam, meg anyagilag, fizikailag is kezdjük látni, hogy mivel is jár a gyerekhad. Szóval minden észérv arra mutat, hogy elég, elértük a határokat, boldogok vagyunk, fáradtak vagyunk, ahogy egy cigányasszony mondta, pont elég jóból is, gondból is.

Aztán olvastam egy könyvet (Minden érv Rómába vezet), és megértettem, hogy mi is a baja a katolikus egyháznak a modern fogamzásgátlással. Mert ezzel a mai világgal való szembehelyezkedéssel én nem értettem egyet, maradi felfogásnak tartottam. És most viszont megértettem. Nem fogom ezt kifejteni, akit érdekel, olvassa el a könyvet, bár az is lehet, hogy másnak ez kevés, vitatkozni sem akarok róla, ez mindenkinek a saját egyéni dolga, hogy mit gondol, mit fogad el, én ezt a tanítást el kellett fogadjam, pedig nem akartam, kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. Bennem nagyon sokáig dolgozott, és komoly lelki válságot okozott, amit még oldani sem tudtam, lévén az én drága jó férjem nem hívő. Kapkodtam fűhöz-fához, orvoshoz, paphoz, barátnőkhöz, ismerősökhöz, míg végre letisztultak bennem a körvonalak. Vagy legalábbis remélem. Időről-időre azért még kitör bennem egy-egy érzelmi vulkán, nem tudom igaziból lezárni a témát. Merthogy körvonalak vannak, válaszom azonban még nincs. Hogy kell-e nekem, nekünk vállalni ezt a negyediket.

Mit tagadjam, vágyok rá. Egyre jobban. Biztos attól, hogy egyre nagyobbak, és nincs igazán picink, az élet is egyre könnyebb mellettük. Igaziból a piciség nem is hiányzik, nem szeretnék pelenkázni, nem szeretném a babavárás nyűgeit, a kialvatlanságot (tovább fokozni), az újfajta féltékenységet, a négyfelé osztódás megtanulását, a minivel oviba-iskolába hordást, terhesen vezetést. És gondolni sem merek arra, hogy az a gyerek hogy kerülne ki belőlem egy negyedik műtét során. Ezeket nem szeretném. És mégis valami hihetetlenül elemi erővel vágyok rá, hogy legyen, hogy ezt a sok-sok észérvet mind lesöpörhessem, és csak arra gondolhassak, hogy milyen jó, hogy van, hogy még többen vannak, hogy még többet lehet szeretni.

Az orvos nem tudott segíteni, csak tanácsokkal. Nem tudta azt mondani, hogy vállalhatjuk, vagy nem a negyediket. A terhesség végén talán kiderül, hogy van-e veszély vagy nincs. Ajánlott fel lehetőségeket, amik talán adnak némi biztonságot, de ennyi. Nem tudott igent vagy nemet mondani. És ezen a ponton szükségszerűen el kellett érkeznem oda, hogy ezt az egész terhet le kell tennem valaki másnak a kezébe. És ez iszonyú nehéz nekem. Hogy ne az én, a mi döntésünk legyen az, hogy legyen-e még gyerekünk. Hanem valóban odabízni magam. Mert mikor úgy vagyok vele, hogy oké, legyen, jöjjön, akkor azonnal túl akarok lenni rajta, hogy akkor adjuk meg a módját, legyen itt, legyünk túl a nehezén, a döntés eredményén, ha már van, akkor már lehet örömmel vinni a terhet, a döntés terhét. Aztán meg máskor, hogy akkor ne legyen, és kész, tegyünk meg mindent, hogy három kis életről kelljen csak gondoskodnunk. Eltüntetem a babás holmikat a házból az utolsó darabig, és archiváljuk ezt a részt az életünkben, hogy legyen mire emlékezni.

De ez, hogy adunk 15-20% esélyt annak, hogy legyen, ez napról-napra próbára tesz. Talán azon a részen már túl vagyok, hogy odaadtam: aki jobban tudja, hogy mi jó nekem, az döntsön helyettem. Csak azon a részen nem tudom magam túltenni, hogy ÉN nem tudom, hogy mi a jó nekem. Hogy nem tudom, mi a döntés. Tudni akarom. Nagyon nehéz, hogy nem tudom. Azt hiszem, ez jókora türelmi lecke lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

23 megjegyzés:

Csipkerózsika írta...

Bennem ez a vívódás 8 évig érlelődött, míg a párommal együtt 100%-ig nem tudtuk azt mondani, hogy oké, most jöhet, és jött is, még abban a hónapban megfogant a 3.-ik gyerkőc:))
Ekkor már vágytunk a pelenkázásra, baba cipelgetésre, még éjszakai szoptatást sem bántam, mert tudtam nem tart örökké, minden pillanatát ki szerettem volna élvezni.. stb. érdekes egy idő után mennyire tudnak hiányozni ezek a dolgok..:)
Testvér féltékenység sem volt, már eléggé nagyok voltak hozzá idősebbek, inkább plusz segítségeim lettek..:)...és legbelül érzem negyedik is vár ránk türelemmel, és én türelemmel várom mikor lesz az újabb 100% érzés..:))
Én csak annyit tudok javasolni, hogy ne agyald túl a dolgot, legbelül úgyis tudni fogod mikor jött el ideje újabb kis jövevénynek..:)

noracska írta...

Hú, én ugyanígy agyaltam a négy után, s azt éreztem, én emberileg nem tudok mit mondani, mert az ellenkezője is igaz. Aztán tudod, mi lett az eredménye, és nagyon örültem. Mert egyetlen szempontot látok reálisnak, hogy egy új kis élet végtelen ajándék, mi adjuk neki ajándékba az életet, hogy a létével a családunknak ajándékká váljon. És ennél több nincs, amiért élni érdemes.

Marianna írta...

Minden nap gondolok rá,hogy kell nekem még egy kisbaba...Szívem szerint már ma belevágnék,és mégis várok.Az idő pedig ellenem dolgozik,nemrég múltam 33.
Lehet úgy vágyni a harmadikra,mint az elsőre?!

Bence,Bálint és Ági írta...

Huh,most mi is ilyen dilemmák közepette vagyunk:)A mi helyzetünket nehezíti egy kicsit Öcsike betegsége:(

Timi írta...

Ha szeretnéd, akkor mi a kérdés? Csak a negyedik császár? Rám a legnagyobb hatással az a mondatod volt, hogy elemi erővel vágysz rá... És biztos vagyok benne, hogy nem könnyű három műtét után, de ismerek olyan embereket, akiknek négy volt, például a Kismama-szerkesztő, szoptatási tanácsadó W. Ungváry Renáta, igaz, neki a két kisebb között kilenc év telt el.

Erőt Nektek, és meglátást, hogy mi az, amit igazán szeretnétek! :)

kikocs írta...

Úgy sajnálom, hogy nem biztos, hogy azt sikerült leírni, amit akartam :( Nem is tudom, miért volt olyan fontos ez most nekem, de még a férjem sem azt értette, amit én szerettem volna. Talán azért, mert reggel találkoztam egy anyukával, aki erre a kérdésre, ami most az én életemben van, egy akkora nemet kapott a Jóistentől, hogy a beszélgetés után mázsás súllyal jöttem haza.
Szóval nem dönteni akarok, akarunk. Odabízni magam a Jóistenre, és választ kapni arra, hogy mi a dolgom, felnevelni ezt a hármat, vagy kapni még. Mert ez most nem lehet az én, a mi döntésünk. És ez az odabízás ebben a kérdésben nekem nagyon nehéz. Mert lehet, hogy csak 10 év múlva kapok választ. Vagy a jövő héten. És nem szólhatok bele, ha valóban bízok, maximum kérhetek :)

Marianna, szerintem lehet :)

Ági, csak ezt a nagy bizalmat tudom javasolni nektek is. :)

Csilla írta...

http://petrateszabi-csilla.blogspot.com/2011/07/az-anyasagrolavagy-egy-hatgyerekes.html

http://petrateszabi-csilla.blogspot.com/2011/07/nosztalgikus.html
Bocsánat,hogy magamra hivatkozom,és talán nem is a legadekvátabb.Mégis ezek a gondolatok jutottak most újra eszembe.
amit írsz,az a húsomba vág! 3 császár után vagyok.Egy lány,két fiú aránnyal..Ismersz!Hasonló..a hasonlót,ha lehet így mondani.
Tavasszal 36 éves leszek.
Mondhatom,elégedettek vagyunk,mert meg van minden..
Nehéz,igen néha az.
Vágyakozom? IGEN!
Nem mindig,most pl. épp jó!Jó egy kicsit a "karrieremmel2 is foglalkozni,ami arról szól,hogy mások gyerekeinek segítek..JÓ!
most jó,hogy kicsit nagyobbak,és élvezem,hogy nyílik nekik a világ.
Sok.Sok a különóra,sok az ,amit adni szeretnénk.MERT jól akarjuk csinálni.Szívvel,lélekkel.Nem tökéletesen,de közel!:)
Mégis,valami hihetetlen fájó arra gondolni,hogy több ne várhatnék egy kis életet.Én imádom a terhességet,és még pelenkázni is szeretnék,meg minden.
A műtét miatt..nekem azt mondták,hogy elvileg mehetne.
Szóval,dönteni nehéz,ez tuti.
Azt tudni,hogy én magam mit is szeretnék.Pontosan mit.
Mondhatni közös a cipőnk..Sok sikert a döntéshez!Amennyiben segítséggel hozod meg a döntésed,úgy az lesz a jó,csak te magad el tudd fogadni.
Hallgas erre a hatalmas ösztönre!

kikocs írta...

Csilla, a hatgyerekest még kommenteltem is. De a másikra is emlékszem. És igen, a döntés is nagyon nehéz, ha azt az oldalát nézzük. Hajrá akkor neked is, ha benned is ott a kérdés! :) Én a döntést letettem. Várok :)

Timi írta...

Kikocs, azt hiszem, jobban értem. Hű de nagyon biztos vagyok ebben, hogy nehéz elengedni, és megkapni a választ. A válasz, azt hiszem, egy kisbaba formájában fog érkezni egyszer csak :) de letenni, várni, ehhez sok-sok beszélgetés kell, magaddal és Istennel és talán Gergővel is... és majd az angyalok meghozzák.

Én nagyon, nagyon akartam a harmadikat. Belehalt a szívem fele, amikor eldöntöttük, hogy nem lesz. Nem is tudom, mit kaptam vissza, amikor eldöntöttük, hogy ha eddig és eddig jön, akkor mégis lesz. De lazább voltam, elengedőbb, mint amikor még nagyon akartam, mert nem hittem, hogy addig jönni fog, ameddig jöhet. De ő tudta. Én megkaptam a választ :) és szerencsére nem kellett nagyon sokat várnom.

Fodor Marcsi írta...

Az ehavi Kismama újságban van cikk pont arról, hogy vajon hány császárja lehet valakinek. Szakemberek sora nyilatkozik pro és kontra - de a végeredmény az, hogy bármennyi.
Megjegyzem, azt hiszem Roosevelt feleségének hét volt. És nem a mai, modern műtéti technikával. Szóval ettől ne félj.
A többi már nehezebb kérdés - de az ember lassan arra is megtalálja a választ. Csak ne hagyd magad félinformációk által elbizonytalanítani. Te dönts - ne hagyd, hogy félinformált orvosok döntsenek helyetted :-)

Réka írta...

Kikocs!
Mint tudod,mi túlvagyunk ezen a döntésen,bár a harmadikkal.
Rábiztam Istenre, szabad utat hagytam,de,hogy ne gyötörjem magam/magunk azt is kitettem,hogy ez meddig lehet.Én anno,vagyis mi,de persze én mondtam ki a szavakat, Zoli meg beleegyezett,azt mondtam 2012 januárig...addig jöhet,aztán archiválok....és hát jött:)
Szabj egy határt és ne gondolj többé rá, ha addig jön jó,ha nem jó.
Nekem legalábbis bevált(persze vannak pillanatok,mikor elgondolkodok,hogy jól döntöttünk?bírni fogjuk?...stb....de ez már ilyen)

kikocs írta...

Rékacs, a ti példátok nagyon sokat segített abban, hogy letegyem a döntést. :)

Marcsi, köszönöm, hogy írtad ezt, a doki is hasonlókat mondott. De a félelem nem azért van bennem, mert megijesztettek, hanem azért, mert már háromszor végigcsináltam, és tudom, miről van szó, hogy velem mi történik egy ilyen éber műtét során. Ez bennem van, és amíg nem csinálom végig negyedszer, amíg be nem hívnak az előkészítőbe, addig nem fogom tudni, hogy a tudatommal, hittel és akarattal le tudom-e győzni. Nem igazán tudom leírni ezt az érzést.

kikocs írta...

Timi, nektek pedig örülök! :)

Dia írta...

Olvasgatom a hozzászólásokat és csodálattal látom, mennyien vágytok, vágyunk egy újabb, sokadik kis életre. ÉS többeteket annyira irigyellek amiatt, hogy rá meritek bízni magatokat ebben a kérdésben az Istenre, a természetre, ki miben hisz.Mert valóban, a gyerek egy óriási ajándék, ha csak erről lenne szó, hogy szeretnék-e még egy ilyen csodát, ajándékot, ebben a pillanatban belevágnék.

Viszont én nem tudok eltekinteni bizonyos dolgoktól, mindamellett, hogy egyre jobban szeretnék újra terhes lenne, "babázni", megölelgetni egy szuszogó kis csomagot. Például attól, hogy mind fizikális, mind mentális értelemben csurig vagyok a meglévő 3 gyerekkel, ha értitek, mire célzok. Érzelmi szinten más a helyzet, nyilván tudnék ugyanúgy szeretni még egyet, de vagyok annyira önkritikus, hogy tudom, az idegeim nehezen bírnák, nem tudnék tovább szakadni, háromfelé is nehezen megy sokszor. Emellett állok annyira a földön, hogy a piszkos anyagaiaktól sem tudok elvonatkoztatni...

2009. nyarán volt egy pokoli nehéz időszak az életünkben, éppen a téma kapcsán és mi akkor meghoztuk a végleges döntést...:(

Kikocs: kívánom, hogy a legjobb döntést hozzátok meg, tudom, mert voltam benne, hogy nem egyszerű.

Lepkevár írta...

Dia nagyon szépen leírta előttem azt, amit én is gondolok, ehhez nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni.

Kikocs, azt hiszem, hogy értem, amit írsz. Ha eléggé figyelsz, meg fognak érkezni azok a jelek. Mert mindig megérkeznek, csak észre kell vennünk őket.

4Gyerek írta...

Jujj, kellett nekem ilyent (bejegyzést és hozzászólásokat) olvasni? Talán fél óra erejéig ha megfordult még egy pöttöm a fejemben mióta a 3 lány mellé megérkezett Kiffiú.
Ellenben én is azt kell mondanom amit Dia megírt: a piszkos anyagiak. Mert nem is a kortól rettegek (pedig jajj, dehogyis nem, Kiffiúnál rohadt car értékeim lettek, kb. a korom miatt, s ugye ez csak hatványozottan fokozódna), nekem császár sem volt (hálisten, mert paranoiásan rettegek, hogy a gerincemnél kellene matassanak)....egyre jobban igényve van véve a pénztárcánk ahogy nőnek. Meg van a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.
Én nagyjából minden pocakosságom jól viseltem. Imádtam míg picik voltak, de most már elfogadtam, hogy mi "teljesítettünk". Sőt, túl jól is: sógorom, sógornőm csak 1-1 gyerekkel gyarapítja a nagyszülők unokái számát.
Meg mondhatni, nálunk "könnyű volt" vágyakozni újabb babákra. Férj nagyon fiút akart. Most már kipipálva. Jó lesz már teljesen rájuk fókuszálni. Bár Középső csajom keresztanyja 6 gyereknek adott életet, legelső más apukától, akinek újabb családja. Na, a legelső gyereknek van anyája felől 5 tesója, apja felől még asszem 4. Ő pedig így nagyon boldog. És szarul ment nekik anyagilag. S mégis kerek nő lett belőle. Szóval tényleg, nagy a kérdés, tényleg mi a jó az ANYÁnak?

Orbis írta...

Mi is megjártuk már ezt az utat, nem könnyű. Mi megegyeztünk, hogy lesz még baba, de ennél pontosabb időpontot nem jelöltünk ki. Majd egyszer. És nekem ez a tudat pont elég is pillanatnyilag, nem sürgetem a dolgot, eljön majd az ideje, biztosan tudni fogjuk. Boldog megelégedéssel tölt el a tudat, hogy nincs lezárva a babás időszak :) Így most pont jó!

myway08 írta...

szerintem azt kimondani, hogy soha többé.. na azt nagyon nehéz. Lezárul az életnek egy nagyon fontos fejezete. végleges és megfordíthatatlan.

kom írta...

Esküvőnk előtt a pap megkérdezte, h hány gyerkőcöt szeretnénk. Férjem 3-at, én 4-et mondtam. Teljesült a vágyam, itt szuszog mellettem a 4 hónapos kislányunk. Férjem nem szeretett volna 4.et, én viszont nagyon, így Istenre bíztuk a döntést. Mikor a legkisebb megszületett, megegyeztünk, hogy ennyi, nem több. Végleges a döntés? Sztem igen. Nehezebb napokon így gondolom. Azt viszont nem fogom mondani, h soha többé. De mikor ilyen hozzászólásokat olvasok mint itt fenn, akkor a szívem mást diktál. :))

Névtelen írta...

Bocsánat, hogy ismeretlenül beleszólok, de Te nem most vagy 22+3-as várandós negyedikkel?
Tényleg bocs, ha valamit félreértettem.
Margó

kikocs írta...

Margó, de igen. Ez tavaly októberi bejegyzés. Ez a 22+3 lett ebből a fenti vágyakozásból és abból, hogy letettem a döntést :)

Névtelen írta...

Kedves Kikocs!
Bocsásd meg, hogy figyelmetlen voltam.
Nagyon szép várandósságot, problémamentes szülést, aktuálisan pedig Áldott, Boldog Karácsonyt kívánok.
Szeretettel:Margó

kikocs írta...

Semmi gond, és hasonló jókat neked is! :)

Megjegyzés küldése