Gyöngyszem a múltból

Előző bejegyzésem kapcsán megosztom veletek a doboz egyik tartalmát. A kedvenc gimnáziumi tanárnőmtől kaptam útravalóul, a sors tréfás kedvét példázza, hogy jelenleg ő az öcsém anyósa. :)
Éveken keresztül az ágyam felett volt kitűzve, aztán dobozba került, ahol jelentősen megrágta egy egér. (Semmi mást, csak ezt...) Viszont a részletekre rá tudtam keresni a neten, így maradéktalanul meg tudom osztani veletek:

 "A hibák kezelésének (egyik) módja az, ha van olyan barátunk, aki hajlandó idôt fordítani arra, hogy előzetesen átnézze a kísérleteink terveit, majd az eredményeket, amikor a kísérleteket befejeztük. Még jobb azonban, ha van egy ellenségünk. Az ellenség képes rengeteg időt és szellemi energiát áldozni arra, hogy kibogarássza – kicsiny vagy nagy – hibáinkat, és teszi mindezt ellenszolgáltatás nélkül. A baj az, hogy ritka az igazán tehetséges ellenség; a legtöbbjük csak olyan átlagos. Másik gond az ellenséggel, hogy néha barátunkká válik, és így sokat veszít a lelkesedéséből. Jelen sorok szerzôje így veszítette el három legjobb ellenségét. Bárkinek, nemcsak tudósoknak, szüksége van egynéhány jó ellenségre!"