Kontraszt

Réka ma olyant csinált, amire nem is emlékszem, hogy mióta oviba jár, csinált-e ilyent. Magától keresett egy lapot és rajzolni kezdett. Csak hogy rajzoljon. Nem az alkalom szülte, hogy adva volt egy papír, vagy egy toll, vagy én javasoltam, hanem saját ötlet. És végre tudok mutatni egy hasonlítást, hogy hogyan rajzolt Réka a nyáron, és most mit alkotott. Az első kép júliusban vagy augusztusban született, a tulipánból paprika, paprikából jancsika, stb mintájára készítette, a vers is ezt mutatja :) .

Az alábbi két kép pedig a mai termés:


Ugye, hogy nem vagyok elfogult, mikor azt mondom, hogy legalább egy évet fejlődött az ovikezdés óta???? Szerintem ezek a rajzok teljesen megfelelnek a korának. Biztos vannak gyerekek, akik ügyesebbek nála, de én már nem aggódok. Esetleg jövök majd még további örömködéssel, de megnyugodtam, hogy nem ezen múlik majd a suli :)
És úgy érzem, hogy mindeközben nem sablonok alapján rajzol, hanem megőrizték a rajzai az eredetiségüket. És most mikor örültem Réka rajzának, a lányom teljesen magától értetődő módon kijelentette, hogy persze hogy szép, hiszen ő rajzolta. Örülök, na!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Orbis írta...

Kikocs, ezek nagyon szépek, és nagyon eredeti mindkettő!!!!

ilgya írta...

Gyönyörűséges!!!

Ági írta...

Olyan sokáig elnéztem őket. Rajongok a gyerekrajzokért, mert nagyon nagyon őszinték, viccesek, kedvesek. Nálunk is egy egész fal van tele a legjobbakból, bekeretezve. Az emberábrázolás pedig szinte tökéletes és ami a lényeg, nagyon részletes!

Szia
Ági

kikocs írta...

Köszönöm mindannyiatoknak :)
Nekem a kedvencem, hogy még a gyűrű is ott van a gyűrűsujjunkon. És a nyaklánc :D
Nagyon boldog vagyok, hogy végre megszerettették vele a rajzolást! :)
Ági, nálunk is kint van néhány, ami Rékának is elég szép volt, hogy kitegyük, mert ugye lerondázta őket. És nagyon sok firka is el van téve, mert hiába csak kacskaringók és cikkcakkok meg pontok, nincs szívem kidobni őket. :)

Megjegyzés küldése