Bejegyzések
Ma a templomban megint kaptam egy kis figyelmeztetést, hogy mennyire úgy viselkedek, mint egy gyerek. Mármint Istennel szemben.
Az ószövetségi olvasmány Ábrahám története volt, amint arról alkudozik Istennel, hogy ha igazak vannak Szodomában és Gomorrában, akkor ne pusztítsa el. Indul 50-ről, Isten megígéri, hogy jó, nem pusztítja el, ha annyi igaz ember lesz ott. De mi van, ha csak ha negyvenöt, harminc, húsz, Isten még azt is megígéri, hogy akkor sem pusztítja el a bűnös városokat, ha 10 igaz ember él ott.
Van nekünk egy egyezségünk Rékával. Ha eljön velem templomba, és ott szépen viselkedik, kap egy kis szentképet. Van két gyönyörű, csillogós is, azok arra az alkalomra várnak, mikor el tud mesélni valamit abból, ami a templomban történik. Mert a figyelés az még nem megy, bár határozottan meseszerűen tud beszélni a papunk, de valahogy különös érzékkel kezdi el a kis mise-könyvét nézegetni vagy a pad alatt pénzt keresni, amikor pont olyan rész van, ami megjegyezhető.
Nos, mindegy, Réka az olvasmány után kb 10 perccel kezdett el kérdezgetni:
- Anya! Ha el tudom mondani, amit a pap bácsi mondott, akkor megkapom a gyönyörű, csillogósat?
- Igen.
- Anya! Ha csak a felét tudom elmondani annak, amit a pap bácsi mondott, akkor is kapok csillogós szentképet?
- Igen kislányom.
(kis szünet)
- Anya! Ha csak a negyedét tudom elmondani, akkor is kapok?
Itt már nagyon nagyon úgy éreztem, hogy megkaptam a magamét, és mondtam neki, hogy bármennyit el tud mondani, bizony megkapja. De nem jutott eszébe semmi. Talán majd legközelebb.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése