Még mindig

Sajnálom, hogy nincs más témám, de mindjárt posztolok egy gyerekszájast is ellentételezésként. Onnan lehet tudni, hogy nagyon fáradt vagyok, hogy a gyerekszájak megjegyzéséből próbálok erőt meríteni :)

Szóval még mindig lázas, még mindig fáj a szája, még mindig sokat sír, még mindig nagyon anyás. Némi javulás látható, mert most, így a 6. napra már nem ment 39 fölé a láza, sőt, tegnap este is megállt 38.7-nél. És kicsit az is megnyugtatott, hogy ma már nem tudtam megmérni a lázát. Képzeljetek el egy 21 hónapos örökmozgó rosszcsontot, akit nyugodtan ott lehet hagyni a hóna alatt a lázmérővel. Már nem úgy, hogy két méternél távolabb, de nem kell fogni. Ugye, kétségbeejtő? Na, ez legalább elmúlt. És ma már evett csokit is meg egy tányér leves is bement, meg reggel pár falat vajaskenyér. Inni hála Istennek szívesen ivott.
Maradt viszont a fentieken kívül az időnkénti nyüszítés, az éjszakai vigasztalhatatlan zokogás. Hozzá jött még némi rekedtség is.  Ma ismét elvittem a doktornéninkhez, aki alaposan megvizsgálta, és megnyugtatott, hogy teljesen tipikusan ez a vírusfertőzése van, nem nagyon okozhatja más, arra gyanakszik, azért más a lefolyása, mert esetleg az első két nap lázát egy másik vírus okozhatta, és egyszerre kettővel kell megküzdenie. De rendbe fog jönni. Remélem minél előbb.

Szóval ez van, a nagy gyerekek hősök, bírják, bár tény, hogy amikor itthon vannak, főleg mesét nézünk és játszunk a számítógéppel... Majd jövő héten máshogy lesz, ez most vis major.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

Eszter írta...

Kitartást!!!!

Kata anya írta...

Jajjj a kis drága.Jobbulást!
És kitartás!!mookstl

dharma írta...

Kikocs sok erőt kívánok,Misi most már remélem a hétvégén együtt tud zsiványkodni a testvéreivel! ide azt a gyerekszájat,ha lesz kis időd!

Bartos Erika írta...

Jaj, szegény Misi! Jó pár napotok rámegy már... Még szerencse, hogy a többi baba egészséges! Parancsolj rá arra a gyerekre, hogy most aztán már gyógyuljon meg! :o) Erika

gneke írta...

Mihamarabbi gyógyulást Misinek!
Neked pedig sok energiát, kitartást!

Megjegyzés küldése