Végre

A tél meg a sötét egyre többmindenkit ihlet mindenféle gondolatokra, amikre akartam is reagálni én is, de azt hiszem, nincs hozzá erőm. Viszont nekem is megvannak a saját vélt gondjaim. Amiket már többször próbáltam leírni, az meg nem megy.

Úgyhogy inkább egy jó hír, úgy tűnik, délután Misi átlendült a holtponton. Az éjszakánk még tragikus volt, meg tegnap késő délután többször vérzett a szája, ami eddig nem volt, jött hozzá némi hasmenés is, már felhívtam az ügyeletet is, kicsi híja volt, hogy nem mentünk be... Aztán délelőtt odahozott az ágyba néhány vonatot, és pár percet elvolt velük, alvás után pedig kihúzta a vonatos dobozt az ágy alól, és elkezdett összerakni egy pályát. Ilyen egy hete nem volt. Este már autózott is, meg vegyült, bohóckodott, rohangált, kacarászott a tesókkal. Hála, hála! Azt még majd meglátjuk, hogy éjszaka mi lesz, de hátha lesz alvás is. Az biztos, hogy a Matuka meséit én nem akarom többször megnézni, vagy 500szor láttam a héten. De most éjjel már az sem segített, végül a teletubbikkal sikerült a szinte önkívületi zokogásból és rugdosásból kizökkenteni. Akkor be lehetett neki adni a fájdalomcsillapítót, és mire vége lett a mesének, az hatott, és el tudott aludni...
Tegnap csináltam madártejet, no, azt ette ma egész nap, nagyon sokat evett - kíváncsi vagyok, mit szól hozzá a bőre, és lázon sem csodálkoznék -, este meg már az sk kifli belsejét is megette, meg egy egész szintén saját sütésű kakaóscsigát, és a tápszer is lement. És most itt ülök az ágya mellett, és nem rajtam alszik el. Szóval reményeim vannak.

Ránk férne az alvás is, meg az önmagunk összekaparása is. Pont panaszkodtam Gergőnek, hogy  valahogy mindig pont az van, hogy összecsúszok valami miatt, aztán próbálom utolérni magam a napi dolgokban. Mire sikerül, és jutna egy "pihenőnap", amikor dolgozhatnék, vagy esetleg megvarrhatnám a kb egy éve halasztgatott dolgaimat, tényleg kezdődik elölről megint valami. No, mindegy. És tulajdonképpen nagyon hálás vagyok érte, hogy most már legalább van olyan nap, amikor meg tudom próbálni magam utolérni. Meg hát velem van a baj, hogy így esténként már képtelen vagyok bármi hasznosat csinálni.

És hogy még egy jót a rosszak helyett, amiről nem írok, megállapítottam, hogy mindjárt a tél felénél vagyunk, és híre hamva nincs a csakéljüktúl érzésnek, sőt, teljesen reménytelin és bizakodva nézek az új év felé. Úgy érzem, hogy izgalmas lesz és biztonságos, és nem félek a kihívásoktól, amiket sejtek. Vannak dolgok, amiktől félek, de azokat igyekszem a szőnyeg alá seperni, hátha feleslegesen. Elég a napnak a maga baja. Úgyhogy vannak ugyan rémálmaim, de amikor ébren vagyok, akkor egész jó :)