Iskolában voltam...

Ugyanis iskolát keresek Rékának. Nyílt napon voltam ma. Itt. Nem egy aktuális honlap, azt meg kell hagyni, de az iskolába, és a leendő tanítónénibe teljesen beleszerettem. Pontosan azt a képet kaptam ez alatt a három óra alatt, amit elképzeltem Rékának és magamnak természetesen. Meg a fiúknak, bár nekik a tanítónéni még a jövő zenéje...

Amikor odafelé mentünk, kicsit gondolkoztam, hogy okos dolog-e ilyen messzire hordani otthonról a gyereket. Misit már negyed8-kor be kellett dobni a bölcsibe, Rékáékat fél8-kor adtuk be, és pontosan csöngetésre zuhantam be a terembe, úgy, hogy Gergő kirakott, és ő utána hagyta ott az autót egy közeli parkolóban. Jó, kis bolyongás is volt benne, de csak kevés.

A mostani negyedikesek tanító nénijét öröklik meg majd a szeptemberi elsősök, így oda ültem be. Az olvasásóra első 10 percében többnyire azon igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam ott nyilvánosan. Ugyanis minden kislányról az jutott eszembe, hogy Réka jövőre egy iskolapadban fog ülni. És 4 év múlva ekkora lesz. Ilyen nagy és ilyen okos és talpraesett, és iskolába fog járni, és együtt írjuk majd a leckét, és semmit nem fogok tudni az élete egy részéről. Persze ez így van rendjén, de azért nagyon fojtogatott a sírás.

Ahogy a bőghetnékemet legyűrtem, teljes erőből arra koncentráltam, hogy észrevegyem, ha a tanító néni elárulja magát. Mert nyilván az ember máshogy viselkedik, mikor 30db árgus szemekkel hibát kereső, gyerekének legjobbat akaró szülő figyeli a  25 tízéves mögött, akikkel már negyedik éve együtt tanul nap mint nap. És persze az iskolának sem mindegy, hogy mennyi elsős lesz.
Szóval egy voltam a 30 szigorú ítész közül. Figyeltem, vannak-e kedvencei. Hogy mindig ugyanazokat szólítja-e fel. Hogy van-e olyan, akin átnéz, akiről tudja, hogy lebőgetné esetleg. Figyeltem a rossz válaszoknál, hogy hogy reagál, hogy néz, visszanyel-e valamit, amit máskor biztos mondana. És nem bukott le. A jópontok viszont gyűltek.

Egyrészt a gyerekek jók voltak. Fegyelmezni semennyit nem kellett (pedig azt megnéztem volna). Egyáltalán nem féltek a tanító nénitől, mert amikor hibázott, simán szóltak neki, kijavították, és ő elismerte a hibáját, minden elszólás nélkül. Azért ki nem nevették a rontásért, szóval bratyizás sem megy. Aztán: a gyerekek jelentkeztek. Nem 3-4 gyerek, hanem az osztálynak legalább a felének mindig a levegőben volt a keze, de inkább többnek. És nem kiabáltak be. Ha valakinek több kérdést tett fel, és mondjuk a másodikra már nem vágta a választ, és kis segítséggel sem ment, akkor nem kínozta tovább a gyereket, hanem megkérdezett mást, és továbblépett, mielőtt a delikvens már azt sem tudja, hogy fiú vagy lány. Tudta úgy csinálni, mintha a kudarc meg sem történt volna. És dicsért, dicsért, dicsért. Jól. Nem mindenért, nem túl, nem kevésbé, pont jól. Szerintem. :)
A feladatok érdekesek voltak, élvezték a gyerekek, részt vettek. Persze felmerült bennem a gyanú, hogy biztos összeszedett ilyeneket erre az órára, hogy megmutassa, milyen tuti, mert ugye rosszindulatú vagyok, de hamar leadtam az elképzelésemből, ugyanis a gyerekek tudták a feladatok szerkezetét, volt, aki már előre jelentkezett, pedig a konkrét kérdést még nem is tette fel nekik :)
De azért még mindig nem hittem a szememnek, és a szünetben megkérdeztem az egyik kislányt, hogy nem volt-e kicsit zavarban a tanítónénijük, vagy másmilyen, mindig ilyen szokott-e lenni, ilyesmi. Meg hogy ők mindig ilyen jók-e. Az első kérdést nem is értette. Aztán mikor megmagyaráztam, akkor mondta, hogy igen, mindig ilyen. És nem mindig ilyen jók. Ettől megnyugodtam. A rosszalkodásért feketepont jár egyébként.
Végigültem még egy matekórát is, és meggyőződtem róla, hogy ez a tanító néni és az osztálya nagyjából ilyen. Ennyi idő elég volt  az én fémkereső detektor vizsgálatom szerint, hogy kibújjon a szög a zsákból, ha van szög. Ez a tanító néni véleményem szerint el tud bánni Rékával anélkül, hogy bárki megsérülne. (Ráadásul van már három nagyobb lánya, így valószínűleg szülni sem megy már...)

Ezután volt egy beszélgetés még a díszteremben az igazgatóval és a tanítónénikkel, lehetett kérdezni, meg beszélt az igazgató, aki férfi. És teljesen beleszerettem az iskolába. Maradéktalanul. Pont ugyanazokat mondta el az igazgató, amiket én is gondolok. A gyerek ne járjon sok különórára, elég sok neki az iskola is. A lényeg nem a teljesítmény, nem a versenyek, hanem a kiegyensúlyozott előre haladás mindenkinek tehetsége szerint. Hogy a nevelés az iskola és a szülő közös feladata, csak együtt megy. Meixner módszerrel tanítanak olvasni, legyen az akármilyen, a lényeg, hogy valamikor tavasszal fognak tudni, nincs hajtás. Mozogjanak a gyerekek sokat, lehetőleg friss levegőn, minden tesi óra tornateremben van - ha esik az eső, szóval nincs olyan, hogy pincében, tanteremben, díszteremben tartott tornaóra. A termek nagyok, világosak, magasak, levegősek, az elsősök termének kb. a felében vannak csak a padok, hátul van hely játékra, mozgásra, az órák egy részében mozgásos-tanulós játékok vannak, nem ülnek 45 percet az elsősök. A problémákat megbeszélik, szeretettel fordulnak a gyerekekhez, a Bibliai elvek szerint élik a hétköznapokat, a vallásos nevelés a mindennapok része már abban is, hogy hogy fordulunk a másik gyerek felé, hogy oldjuk meg a problémákat. Konzervatív elveket vallanak, amit én is, ebben van ugye tekintélyelvűség meg ilyesmi is. Kötelező a sötétkék köpeny kis emblémával, amivel szintén egyetértek, és nem csak a ruhák kímélése miatt.
A nyílt napon kívül lesz még egy ismerkedős nap is a gyerekeknek a leendő tanítókkal, és egy családi beszélgetés, ahova várják apát, anyát és a gyereket is, hogy kiderüljön, mit vár el az iskola, és mit a család, ez a kettő hol tud találkozni.

A gyerekek egyébént a szünetben hangosak, élénkek, szaladgálnak, vitatkoznak, veszekednek, szóval teljesen egészséges gyerekeknek látszanak, nincsenek lenyomva egyátalán.

Nem volt olyan, amire azt mondtam volna, hogy ezt a kompromisszumot egye fene, megkötöm. Vagy mondjuk nem bántam volna, ha van nyelvi nevelés az elejétől, de elfogadhatónak tartom az indokot, hogy először tanuljon meg a gyerek rendesen magyarul írni olvasni, és aztán kezdjen idegen nyelvbe. Legfeljebb megyünk francia szakkörre :) Elveim ellenére :) Az csak szóbeli, minden írásbeliség nélkül, mondókázós, éneklős. De én is megtanultam angolul, pedig ötödikben kezdtem. Informatika is harmadiktól vagy negyediktől van, de abból szerintem az én gyerekeim felmentést fognak kapni, mert az alapján, ahogy most használják a gépet, szerintem addigra érettségizhetnek is majd belőle...
Fognak viszont furulyázni, aminek külön örülök, és a zeneiskola is helyben van, amit nem bánnék, ha lenne kedvük hozzá majd...

Felmerült az is, hogy mi jobb, ha megy a gyerek 6 évesen, vagy jobb, ha még vár, a tanító néni azt mondta, hogy ha az óvónő, a nevelési tanácsadó egységesen engedi, felesleges visszatartani, és hogy nála most 6 gyerek van, aki 6 évesen kezdett, és azok mind az élbolyban vannak eredmények tekintetében, szóval egyiket sem vetette vissza, hogy nem játszott még egy évet.

De persze ott a távolság, ami vagy egy órás tömegközlekedést, vagy egy kb. 20-25 perces autózást jelent. Vagy közelebb költözünk :) Mondjuk azt hiszem, akárhova járnánk iskolába, az hasonlóan nézne ki. Esetleg ha ide Káposztásra járna a gyerek, az rövidítene jelentősen, de ezt már mondták, hogy esélytelen lenne, a többi is max 10 perccel rövidítené az utat. Dunakeszi szóba sem jön, rossz az iskolahelyzet, és ugyanúgy autózni kellene.

És persze megint ott a burok-kérdés. Orbis kommentelt nekem oda, és tök igaza van, de akkor is felmerül bennem, hogy jó ez így? Ez az iskola nem körzetes iskola. Senkit nem kell felvenniük, és bárkit kirúghatnak, aki nem képes együttműködni velük, pl. kést visz az iskolába és azzal fenyegetőzik. Ez jó. Nagyon jó. És persze valószínű nem is jut eszébe senkinek, hogy kést vigyen, mert nem olyan a közösség... Megintcsak olyan emberek járatják oda a gyereküket, akiknek az fontos, ami nekem, akik úgy gondolják, mint én.
De vajon meddig tarthatom ilyen közösségekben a gyerekemet? És elég-e ez a későbbi túléléshez? Egyre inkább hinni akarok benne, hogy igen, elég. Ilyen iskolát akarok Rékának. És majd Nándinak és Misinek is.