Igazi kirándulós

Mióta gyerekünk született, összesen nem voltunk annyit kirándulni, mint ezen az őszön. És én személy szerint nagyon sajnálom, hogy lassan vége az ősznek és jön a hideg, és már csak alig pár alkalomra van lehetőség, amivel vélhetően nem is fogunk élni, mivel állandóan van valami, így ha nem szervezi meg helyettünk senki, akkor inkább maradunk itthon.

Jó, kirándulni voltunk máskor is, megnéztünk ezt-azt, sétálgatás is volt, de ez a soksok kilométeres séta az "alagútban" eddig kimaradt az életünkből. Természetesen, ahogy minden, ez a program is megosztotta a családot. Én azt mondom, hogy mindenki jól érezte magát, de azért különbözően.
Nándi elemében volt velem együtt. Már vizionálom magunkat, amint pár év múlva hátrahagyva a lustákat és az alagútban félőket, kettesben hódítjuk meg a környékbeli turistautakat. Réka becsületből nyavalygott ugyan, és lógott a kezemen, de alapjaiban jól érezte magát. Misi fél az "alagútban", vagyis a fák között, ami néha rá is tört. És persze őt kellett vinni a hátunkon elég sokat, egy kis alvásra volt szüksége, és az alvás után még kellett neki egy kis magáhoztérés is, ami nagyjából addig tartott, amíg visszaértünk az autóhoz. Jó találmány ez az ergo, menet közben egyáltalán nem fájt a vállam, de ha megálltunk, rögtön :) Gergő meg csak simán jól érezte magát :)

Csudajó kirándulás volt egyébként. A templomi közösséggel mentünk, jópár embert ismertem már közülük, több ovis és iskolatárs ott volt, és a nap végére még többeket ismertünk meg. Körülbelül annyit mehettünk, mint a múltkori zarándoklaton, de Réka ezt nem hitte el. Egyszerűen egész más volt a hangulat. Sokkal kevesebben voltunk, 300 helyett körülbelül 40-50-en, csupa-csupa kisgyerekes. A nagyobbak és a felnőttek másik, nehezebb útvonalon jöttek. Sokkal inkább biztonságban éreztem a gyerekeket, ha eltűntek a szemem elől, nem aggódtam annyira, biztos voltam benne, hogy tudják, kihez tartoznak, és nem engedik, hogy bajba kerüljenek. Többes számban írtam, de igaziból asszem mindenki tudja, hogy Nándira gondoltam :) Az is segített, hogy tapasztaltabb lettem, és virító narancssárga nadrágot adtam rá, így akár 100-150m-ről is kiszúrtam az erdőben. Többnyire egyébként elöl bandázott a túravezető Laci bácsival és vagy 10-15 gyerekkel, jól összebarátkoztak. Mi általában a sereghajtók előtt kullogtunk, sőt, néha még mögéjük is maradtunk a célhoz közeledve. Hiába, na, nem vagyunk gyakorlott túrázók. Ez így volt egyébként múltkor is, de akkor rosszul éreztem magam ettől, folyamatosan olyan érzésem volt, hogy sietni kell, hogy időre megyünk.

A Kétbükkfa-nyeregtől indultunk, megnéztük az Ördög-lyukat, aztán a Zsivány-szikláknál tartottunk egy nagyobb pihenőt, ahol többször frászt kaptam a hegyi-kecske gyermekeimtől, és ahol ezüstdiókat kellett keresni. Azért ezzel együtt is volt lehetőségem, hogy rácsodálkozzak a hely szépségére, még ha fotózni nem is tudtam. Aztán mentünk tovább Dobogókőre, ahol találkoztunk a Rám-szakadék felől érkező csapattal, és az erdőben volt egy nagyon szép közös mise is, ami alatt Misi bevágta a szunyát. A végére kellően elkezdtünk fázni annyira, hogy ne húzzuk a szánkat az előttünk álló kb. 3km-es visszaútra. Tettünk egy kis kitérőt a kilátóhoz, igaz a Dunát csak nagyon koncentrálva tudtuk kivenni, mert párás volt az idő, de így is gyönyörű volt a sok színes hegyoldal. Nagyon szeretem az ősznek ezt az arcát. Gondoltunk rá, hogy busszal megyünk vissza az autóhoz, de végül úgy döntöttünk, hogy jól bírják a gyerekek. És tényleg. Végig lefelé vezetett az út, Misi a hátamon volt, így lelkesen és viszonylag gyorsan haladtunk. Sokkal kevesebb szükség volt a lélektani pillanatokban előhúzott varázsédességekre és mesélésre. Útközben farakásokkal is találkoztunk, amiket meg lehetett mászni. Azért az egyik kicsit ijesztő volt, mert olyan 4 m magas volt, és hatalmas farönkökből állt. Mire odaértünk, Nándi már át is mászott rajta, Rékával végül felment Gergő, miután a pszichológiai hadviselés nem riasztotta el a leányt. Persze Gergő csúszott be az óriás rönkök közé, de sikerült kiszabadulnia :)

Összesen kb. 8-10 km-t gyalogoltunk, Misi ennek kb. a felét. Nem fáradtak el. Az autóban eszük ágában sem volt aludni, és este is nagyon nehezen ment az élmények letétele. Kép kevés készült, azok se sikerültek túl jól, de néhányat azért megosztok. Már csak Zsóka kérése miatt is :)

A misén végre elaludt... (A kapucni aztán tartotta a fejét, mert az ergonak ilyen is van, nem lötyögött ide-oda, de amíg nem aludt el, nem engedte bekapcsolni)

Ebédszünet a Zsivány-szikláknál.

Lenyűgözőek voltak az ottani fák, főleg a gyökerek, ahogy utat kerestek a sziklás talajban, időnként szabályos lépcsőket és kisebb barlangokat létrehozva a sziklák oldalain.

Valószerűtlen színű erdő és a két kis túramanó.