Bejegyzések
Valahogy úgy alakult, hogy hiába házasodtunk össze, és hiába van saját közös otthonunk már 9 éve, a külön töltött múltunk, és valamennyi a közösből is a szülői házban maradt. És aztán valahogy pár hónap eltéréssel egyszerre rakták ki a régi otthonból az utolsó dobozokat, hogy most már ennek aztán nincs helye. És nyár óta itt álltak a dobozok a lépcső alatt. Halogattuk, halogattuk a szembenézést. Ami nem is a múlttól, sokkal inkább a feladattól való félelem volt. Hogy ki kell válogatni, mi az, amitől meg kell szabadulni. Mindketten ragaszkodunk teljesen felesleges tárgyakhoz, én talán még jobban.
Azért hosszas halogatás után nekiláttunk. Hát, kicsi lett a szemét-kupac. És körülbelül ugyanakkora, amit a gyerekeknek adtunk - jegyzetfüzetek, matricák, határidőnaplók, apróságok. Nagyon-nagyon boldogok voltak velük.
Megszabadultam a gimnazista hülyeségeimtől, bár nagyon nehéz volt. A 12-15 éves koromban írt szörnyűséges verseim nagy részétől. Szinte mindtől, nem válogattam, gőzöm nincs mi maradt, néhány emlékem van egyik-másikról, amik nagyon erős érzésekről szóltak, de nem keresgéltem, kivégeztem néhány füzetet, egy-kettőt tartottam meg. Valószínű úgysem fogom őket elolvasni. A naplóimat megkíméltem, bár beleolvasva hihetetlen, hogy így tudtam gondolkozni. Jól fog ez jönni, ha a gyerekeim kamaszodnak majd :D.
Nem tudtam kidobni a színjátszós múltam egyetlen darabját sem. Az oké, hogy a rólunk szóló cikkeket nem, de a szövegkönyveket, fesztiválkártyákat sem. Ahogy elkezdtem válogatni, annyira előjöttek azok az élmények, emlékek, ezt még szeretném máskor is átélni. Tekintélyes paksaméta, de maradt az utolsó cetliig. Ahogy a fényképek is, mind, mind. Válogatás nélkül. Meg sem néztem, hogy emlékszem-e még a nevekre, kik szerepelnek rajtuk.
Megszabadultam viszont végre az exek fényképeitől, de a leveleket nem volt szívem kidobálni. Talán segítenek majd, mikor a gyerekeim lesznek szerelmesek. Emlékezni, hogy nekem is volt pont ilyen. Az magától értetődő, hogy az esküvői üdvözlőlapokat, és emlékeket - pl. a tortáról a gyöngysor, meg a Gergő csokra a gomblyukból és hasonlók :D - nem vághatom szemétre, még ha egy nagy dobozt tesznek is ki...
És természetesen a Gergővel közös pályafutásunk dokumentumait sem szórhattam ki. Azokat azért kiválogattam, amikről nem jutott eszembe semmi, mondjuk rossz volt, hogy biztos valami fontos dolog miatt tettem el azt a vonatjegyet, valami emlékezetes dolog történhetett akkor, és most a kukába dobom a mementóját. Már próbálkozni sem fogok vele, hogy visszaemlékezzek, miért is volt fontos 7-8 éve, mikor az első szelektálást végeztem. De nagyjából az összes mozifilmre, egyéb jegyre emlékszem, amikre együtt mentünk, előjöttek a körülmények, meg minden, bár összevitatkoztunk rajta, hogy melyik is volt az a film, amin csak ketten voltunk benn a moziban, senki más. :) Még tanú sincs, aki segíthetne eldönteni. Persze azt tudjuk, hogy az én agyamban nem lehet bízni, és hogy Gergőnek mindig igaza van, úgyhogy én hallgattam el. De ez nem jelenti azt, hogy meggyőzött :) Mindenesetre nagyon sok olyan dolog eszembe jutott, amire már rég nem gondoltam, és ez jó volt nagyon, mert szép emlékek voltak ezek.
És beleolvasgattam a szerelmesleveleinkbe, és hát elég komoly lelki életet éltem, kész csoda, hogy az én hites uram képes volt engem elviselni, és megvárni, amíg ezt a lelki-hullámvasutas időszakot kinövöm. Van most is hullámzás, de most nem ő a tárgya, gondolom ezt sokkal könnyebb elviselni :D És azon is meglepődtem, hogy micsoda leveleket kaptam én annak idején, ki sem nézném az én drága páromból. Egészen meghatódtam rajta. Hát, igen, szerelmesek voltunk mindketten :) Még most is, de azért nem ez a 3000 fokon lángolás, nem is baj, mert ahogy olvasgattam, emésztő tűz volt, nem lehet ezt egy életen át csinálni :) . Viszont jó, hogy volt. Jó emlékezni rá, hogy ez sem maradt ki, és ez is közös.
Gergő dobozába nem kotrok bele nyilvánosan, de nem tudom, került-e valami szemétre :). Élmény volt asszisztálni hozzá, annyit azért elárulok, meg azt is, hogy rövidebb ideig tartott, és hogy én sokkal többet beszéltem :D.
Szóval ez volt. Öt dobozból lett három, nem annyira telepakolva, néhány emlék felejtésre ítélve, a többi várja, hogy újabb 10 év múlva majd megint kevesebb legyen az, amit úgy ítélünk meg, hogy érdemes rá emlékezni.
Leszámolni a múlttal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
11 megjegyzés:
Azt tudom neked mondani (saját tapasztalat, de szakértők is leírták többször), hogy első körben azoktól a dolgoktól kell/érdemes megszabadulni, amik negatív vagy semleges emlékeket idéznek, mert ezek úgymond "elakasztják" az energiát a lakásban. Anno évekig halogattam pl. a fényképválogatást, aztán egyszer csak abból is kidobtam/elégettem egy csomót (a régi időkből való, nem túl jó emlékeket idéző darabokat), és utána SOKKAL jobban éreztem magam. Csak elkezdeni volt nehéz. Azelőtt valahogy tudat alatt frusztrált, hogy "na, ott a fiók, inkább ki sem nyitom". Most már nincs ilyen. A férjem kinevelte belőlem a lomgyűjtögetés-mániámat, és tényleg SOKKAL jobb azóta.
Lepkevár, negatív dolgokat nem őrizgetek :) Minek? :)
Magamból indultam ki, egy ideig mindent őrizgettem. :) Az igazi előrelépés az volt, amikor a semleges dolgokat is szép sorban kidobáltam. Pontosabban minden olyat, amire már nem volt szükségem. Jó példa erre a te otthon maradt pár dobozod: kilenc évig nem hiányoztak, vagyis ha anélkül eltüntetted volna a háztól mindet, hogy belenéztél volna, minden bizonnyal akkor sem hiányozna ezekből semmi a továbbiakban. (Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy dobd ki mindet! :D Ebben neked kell döntened.)
Ha kategorizálni kell, akkor ezek mind pozitív emlékek ebben a dobozban. Tudtam, hogy otthon van, és amikor hazamentem, és ránéztem az összehalmozott dobozra, egy csomó minden eszembe jutott, ami benne van. Ezek a 10-20 éves emlékek az agyamnak nagyon mély bugyraiban vannak, és nem kerülnek felszínre a pelenkák, testvérharcok, családi tragédiák és élelmiszerosztásos gondok miatt. De ha akarom, elő tudom venni őket, és ez nagyon jó. Időutazás, és az életemnek csupa felhőtlen pillanatára emlékeztetnek. De még ha egyik másik esetleg nem felhőtlen - lásd hülye verseim és naplóm - akkor is olyan, mintha egy számomra kedves, sokszor de régen olvasott regény lapjaiba néznék bele. Tudom, hogy mi a vége, és látom egyben az egészet, tudom, hogy jó, és mindennek helye van benne.
Na, nagyon nosztalgikus vagyok :D
Nekem ezek a dobozok még mindig a padláson vannak. :) És ott is maradnak. :) De azért gyűlnek a dobozok a sufniban is már.. Balázs épp a hétvégén szörnyedt el, amikor belenézett az egyikbe, és meglátta elsőszülöttünk első (sárga, kacsás) cumisüvegjét? Mert hogy az minek?
De nálunk is vannak mozijegyek, cigisdobozok, meg miegyéb.. a padlásos dobozokban pedig ott van az egész felnőtt életemet megelőző minden.. ha kidobnám, nekem olyan lenne, hogy magamat is kidobom. Egyszer majd én is szembesülök akkori önmagammal. :)
Jó volt ezt olvasni tőled, köszi. :)
Húú, nekem is rengeteg ilyen régi dolgom van, egy csomó általános iskolai röpdogától (igaz egy részét már megette az egér a garázsban) elkezdve...Egyelőre a szülői házban, itt nem is férne. Én is nagyon-nagyon nehezen dobok ki bármit is :)
Kakukktojás leszek itt, de nem bánom. :) Talán azért látjuk másképp a témát, mert nekem nagyon sok nem-felhőtlen időszakom is volt, és nem akarom fizikai valójában is cipelni azoknak a súlyát. A gyerekes időszak az egy másik (boldog) kategória, elég sok "felesleges" babakori dolgot őrzök bedobozolva. A régmúlt nekem nem hiányzik. Nem tagadom meg, hiszen azon az úton lettem az, aki vagyok, de bőven beérem a gondolati emlékekkel, a poros tárgyak helyét inkább új élményeknek tartogatom. :)
Szisztok!
Ha nem bánjátok, csatlakoznék másik kakukktojásnak Lepkevár mellé, szerintem is fontosak az emlékek, de a tárgyiak sok helyet foglalnak ;) ...Gergő nővére vagyok - csak a beazonosítás végett ;) - én is nagy kacatgyűjtögető voltam. Míg koleszban laktam, szüleink lenyomtak 3 költözést, ami azért meg szokta tizedelni az emléktárgyakat, de még így tetemes mennyiséggel érkeztem párommal közös, első önálló háztartásunkba, amit aztán az eddig együtt töltött 13 év alatt még tovább duzzasztottunk. Lepkevárnak adok igazat: nyomasztó tud lenni ennyi mindig csak ide-oda toligálandó doboz, főleg, ha kicsi lakásban él az ember, de legfőgképp, mikor egy másfélévessel megtámogatva, szülés előtt állva, költözéshez kell összepakolni a csöpp lakásban. Na, nálam ekkor jött el a selejtezés ideje! Csak tényleg nagyon minimális dolgot tartottam meg, ami kis helyen elfér és leköltözhet a tároló egyik polcára. A kinőtt babacuccokat is igyekszem barátnőknél mozgásban tartani. Sőt még azokat a ruháinkat is elvittem a vöröskeresztes gyűjtőbe, amiket 1-2 éve nem vettünk már fel. Ez volt első kör. A második kört épp most éljük: februárban költöztünk,van még néhány kibontatlan dobozunk, és azt tűztem ki célul, hogy ami jövő februárban is dobozban lesz, mehet! Elengedem! Dobozostól. ;)
Viki
Viki, én örülök neked! :) Eszembe juttattál még egy nagyon fontos dolgot a selejtezéssel kapcsolatban, amit elfelejtettem megemlíteni: a költözések száma, ami valóban (és szerencsére!) tizedeli a sok felhalmozott limlomot. Az elmúlt hét - férjemmel közös - év alatt hatszor költöztünk... És ha mindent megtartottam volna, akkor lakhatnánk a híd alatt, mert a sok lom már kitúrt volna a házból. :) A babaruhák nálunk is pörögnek ezer irányba (barátok, rokonok, védőnő, vatera), néhány szívemhez közel állót tettem el minden gyerek után. Nem mondom, hogy néha nem nehéz megválni bizonyos dolgoktól (főleg, amik a gyerekekkel kapcsolatosak), de ilyenkor mindig emlékeztetem magam, hogy nem a tárgyak a fontosak, hanem az emberek. A régi kapcsolatok, stb-k emléktárgyai pedig tényleg nem hiányoznak. (Szívesen ajánlom mindenkinek Karen Kingston: Rend a lelke mindennek című könyvét. A téma remekműve, félévente elolvasom.)
Lepkevár, köszi a könyv ötletet. Datán feltöltve.
Viki, még anyukátokra gondoltam, hogy biztos hogy mérgelődik, ahogy olvassa :) Hogy de hülye vagyok, szemétre mindent.
Szóval Lepkevár, nem vagy egyedül, és nem is baj az, hogy különbözőek vagyunk :) És egy költözés innen nagyon gáz lenne nekünk is... Főleg, ha lakásba kellene mennünk. Az első és második közös költözésünk egy kisbusszal volt, a harmadik-negyedik kisteherautóval. Innen már csak több fordulóban tudnánk tovább menni. Bár a létszám is jelentősen megnőtt azóta :)
A három doboz, ami maradt egyébként egy nagyobb cipős (esküvő), egy kb 30x40x40 centis (enyém) és egy félig üres banánosláda (Gergőé)
Megjegyzés küldése