Egy interjú lélektana

Az van, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy Móni interjút csinált velem a blogjában a pénteki sorozatának részeként. Már az is, hogy egy lapon vagyok említve Lepkevárral vagy Virággal, de hogy ez a lap egyenesen a Praktikák sok gyerekhez, az nekem jó. Még akkor is, ha Gergő nekem szegezte, mikor újságoltam neki, hogy "de ki az a Maimoni?". Azt hiszem, megbocsájtható, végülis vannak még páran az országban, akik nem tudják. :)

Vannak blogok, amiket olvasok, azért, mert érdekel. De különböző dolgok miatt érdekelnek. Az egyik azért, mert annyira másképpen éli meg ugyanazt, amit én, a másik azért, mert ugyanúgy, a harmadik olyan dolgokról ír, amik amúgy érdekelnek, és így tovább. És van az a kategória, aki szinte mindegy, hogy miről ír, egyszerűen jó olvasni, ha olyan a hangulata az embernek. Olyan, mint elővenni egy könyvet. Na, és a Praktikák sok gyerekhez nekem ez a kategória. Úgyhogy meg voltam illetődve, és nagyjából úgy éreztem magam, mint akit behív az igazgató, vagy behívnak a főnökhöz, vagy valami ilyesmi. Mert igaz, hogy ugyanolyan ember ő is, mint én, csak éppen valamiért többre tartom magamnál. Najó, a főnök erre nem feltétlen jó példa, volt nekem olyan főnököm, akinél még én is jobb lennék, pedig én nem vagyok főnök típus, és gondolom ilyen van máshol is. :)

Aztán vártam a kérdéseket, és néha eszembe jutott, hogy miért? És hogy mennyire unalmas vagyok én egy nagyközönségnek. És hogy az én unalmas, hétköznapi életemből hogy lehet összehozni egy olyan posztot, amire aztán kíváncsi lesz több mint ezer ember. És hogy kell-e ez nekem, hiszen akkor biztos a blogomat is meg fogja nézni valamennyi ebből az ezerből, és tudom, akarom-e én azt kezelni. De aztán rájöttem, hogy úgyis unalmas vagyok, úgyhogy nem kell aggódnom, hogy majd túl sokan lesznek kíváncsiak rám. Aztán elkezdtem agyalni azon, hogy a fenébe, tényleg, unalmas vagyok, milyen rossz is ez, majd biztos bánja a Móni, hogy miért is velem csinált interjút. És hogy vajon mit fog kérdezni, érdekes-e, hogy önkénteskedek, vagy környezetvédek, vagy gyereknevelek, talál-e egyáltalán valamit, amibe bele tud kapaszkodni. Szóval jó szokásom szerint túlagyaltam a dolgokat.
Aztán jöttek a kérdések, és válaszoltam rájuk. Aztán kitöröltem, és újra válaszoltam, aztán a felét töröltem csak ki. És reménykedtem, hogy ezek nem a végleges válaszok lesznek majd, hanem belejavít, megfésüli, vagy szól, hogy ezt máshogy kéne, de kérdezni nem tudtam.

Aztán jöttek még kérdések, amiket nem láttam, és gyakorlatilag éjjel olvastam az emlékeztetőt, hogy ezek kimaradtak, megírnám-e a válaszokat. És akkor valahogy sokkal jobb volt válaszolni. Inkább úgy éreztem, hogy a kérdések hozzám, rólam szólnak. Nem tudom, hogy a kései óra, vagy az tette, hogy kapcsolatban éreztem azzal, amit addig írtam, hogy volt valami folyamat. Aztán megint beparáztam, hogy de béna vagyok, és biztos mást kellett volna írni, meg minden. De azt hiszem, személyesen sem lett volna sokkal jobb, akkor meg azon agyaltam volna, hogy mit is mondtam? És ezt vajon úgy lehet érteni, ahogy én szántam? Azért így írásban könnyebb.
Aztán jöttek még kérdések, és még azokra is válaszoltam, és most már nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi lesz ebből. És Móni meg egy tündér volt, mert határozottan jól viselte a hülyeségemet, és próbált kirángatni abból a távolságtartásból, amit egyszerűen nem tudtam levetni, ha arról volt szó, hogy őt kezeljem hétköznapi ismerősként. Mondjuk ez nem tudom, hogy a tisztelet miatt van-e, mert a sima hétköznapokban is rám tud ez törni, akár valamelyik utcabelivel, vagy az egyesületben az anyukákal, akikkel egyébként rendszeres kapcsolatban vagyok. Aki az angolt tartja a nagycsaládosban, tipikusan ugyanezt hozza ki belőlem. Asszem megártott nekem a 6 és fél év gyes, gyakran nem tudom, hogy viselkedjek emberekkel. Az egyik verzióm, amikor túl sokat beszélek, mert zavarban vagyok. A másik, mikor egyszerűen inkább lezárom az interakciót. És van, amikor képes vagyok ezt vegyíteni, na, ezt fogta ki Móni.

Aztán elküldte, ahogy összefésülte, és olyan jól összeszedte a sokféle kérdésre adott sokféle válaszomból azt, amiből nagyjából összeállt egy egész, én nem hiszem hogy erre képes lettem volna, tudva, hogy mi volt az alapanyag. És akkor megint megijedtem, hogy kell ez nekem? De már bunkóság lett volna lemondani, úgyhogy Gergőt kértem meg, hogy nézze át, ilyen vagyok-e. Azt mondta, igen, úgyhogy most olvasható egy interjú Móninál, velem. És igaziból örülök neki.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

15 megjegyzés:

Anikó írta...

Én is ugyanezt érezném, mint most Te! Nagyon jól megoldottad, kell néha ilyen kiruccanás!
Köszönöm, hogy olvashatlak!:-)
Anikó

4Gyerek írta...

Megkerülte a szekér a rúdját. Épp Mónitól jövök.
Érdekes ebben a sorrendben olvasni, így utólag a "magyarázatot"

Jó volt, köszi, hogy elfogadtad a Móni felkérését, így még kerekebb kép alakulhatott ki rólad(tok).
Puszi

Szitya írta...

Szia kikocs!
Én is először Móninál jártam, bár a címek alapján sejtettem, hogy te is a cikkről írsz majd. Nekem tetszett az interjú, megtudtam rólad új dolgokat - és nem vagy unalmas. Tényleg nem. Én szeretek "ide járni", és Mónihoz is. Így aztán nekem tetszett ez a virtuális találkozás!!!

Lepkevár írta...

De jól esett most ez is és a Mónié is! Végig mosolyogtam! :) Móni szuper riporter. :)

Erika írta...

Nem vagy unalmas egyáltalán! Sőt sokat segítettél nekem egy másfajta látásmód kialakításában, mint ami az elmúlt években jellemzett. Nekem tényleg megártott a húsz év gyes:)

mutter írta...

nagyon tetszett, amit megosztottál magadról, és az is ahogyan.
kívánom Isten áldását tovább az életedre.

Heni írta...

Miért hisszük magunkat unalmasnak? Te sem vagy az, én sem, más sem. És lehet hogy nincs annyi olvasód mint Móninak, de te is a menők közt vagy! Bevallom, nem jövök ide minden nap, de mindent végigolvasok mikor időm van rá. Szeretem ahogy írsz, tetszik a világlátásod, és nem vagyok ezzel egyedül.

kikocs írta...

Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm!

Erika külön köszönöm, amit írtál, mert azért te sokkal nagyobbat teljesítettél nálam! Jól esik, hogy még így is tudok adni :)

Ezzel az unalmas kérdéssel Móni is megküzdött velem. :) Szóval én nem bánom, hogy unalmas vagyok, mert boldog vagyok így. Egyszerűen tényleg arról van szó, hogy olyan dolgok okoznak örömet, amiben a nagy többség nem lát semmi érdekeset. Hogy feldobnak egyszerű dolgok. Például hogy megtaláltam azt a dalt a minap, még mindig örülök neki. És kilépni ezekkel a dolgokkal egy olyan blogra, amire mintegy kétezren kattintanak naponta, nekem, a megfelelési kényszeremmel nehéz. Itt az én kis blogomon nektek simán vállalom a dolgaimat, de egy másik blogon tartalomnak lenni... Szóval kicsit felelősnek éreztem magam, de Móni tényleg ügyes :)

Névtelen írta...

Szia Kikocs!
Mónitól jövök és a blogodon a fényképet megnézve, azt hiszem felismertelek.:-) Létezik, hogy színjátszó találkozón, esetleg színjátszó táborban találkozhattunk?
Nah, majd visszaolvaslak, hátha utalsz valami színjátszósdira.
Ha, tényleg Te vagy, akire gondolok, akkor de durva, hogy az élet miket produkál, hol akadhat újra össze az ember, azzal akivel előtte találkozott...
Üdvözlettel:
Anna

Maimoni írta...

Igazából nekem megtiszteltetés, hogy te ezt az egészet ilyen megtiszteltetésként kezeled...:))
Nagyon örültem, hogy kicsit jobban megismerhettelek, remélem, folytatjuk.:)

kikocs írta...

Anna, igen, lehet :) Ezelőtt vagy 15 évvel aktív színjátszó voltam, de nem írok róla a blogban. Hiányzik is gyakran :) Írj e-mailt kikocska és freemail.

Móni, :D És én is remélem, hogy folytatjuk!

Timi írta...

Tök jó, hogy nem bánod, hogy unalmas vagy, amikor pedig tényleg nem is vagy az :D És nekem konkrétan nagyon sokat segítettél. Meg Daninak :) Hálás vagyok, hogy megismertelek :)

Azon mosolygok azért, hogy az interjú óta csak lett újabb tíz olvasód :) Örülj nekik, legyél büszke!

Em-ma-ma írta...

Unalmas??? Szerintem egyáltalán nem vagy unalmas! Olyan jól tudod megfogalmazni a történéseket, érzéseidet, gondolataidat. Szeretem olvasni a soraidat, őszinték, sokszor elgondolkodtatnak és engem gyakran magukkal ragadnak, utána úgy érzem, hogy jé tényleg..., de én biztosan nem tudtam volna ilyen jól leírni. (talán ezért sem blogolok:D)

Névtelen írta...

Kikocs!
Az élet az az, amit te csinálsz! Nem vagy unalmas! Csak normális! Képzeld ezt már hallottam pl. Onjutha (nem tom hogy kell írni) Judittól is, a Szily Nóra interjújában, hogy őt azért vették le a műsorról, mert ő egy rendezett családi életű kismama, és ez senkit sem érdekel. Ez olyan borzasztó, hogy a médiából, vagy én nem tudom honnan ez a nyomás van a "tisztes családi életet" élő nőkön. Tudom milyen, én a munkahelyemen érzem ezt a melóhelyen flörtölő singlik között, hogy én unalmas vagyok. TE NEM VAGY UNALMAS, és ahogy már sokan írták, én is írom, lehet tőled igen sokat tanulni. :-)
Én is egy Anna

kikocs írta...

De jó fejek vagytok, köszönöm! Sokminden miatt írom a blogot, de pont az észosztás (jó értelemben) nincs közötte, jó, hogy mégis tudok adni. :)

És örülök, hogy azért tényleg vannak, vagytok, akiknek nem vagyok unalmas :)

Megjegyzés küldése