Egyke

Harcos reggelünk volt ma. A fiúk nagyon nem akartak oviba menni. Ugyanis Rékának szünet van, és olyan sokszor volt az, hogy a fiúk maradtak, neki meg muszáj volt menni, és ma úgy terveztük, nem családi, hanem anya-lánya napot tartunk. Misit meglehetős lelkiismeretfurdalással zavartam ma oviba, mert megint betaknyosodott, de annyira vágyott már erre a napra Réka, és nem volt láza, úgyhogy mennie kellett. 


Persze kicsit aggódtam is, hogy érdemes-e, Rékával elég nehezen jövünk ki mostanában. Meg néhányszor már próbálkoztunk, de nem sikerültek túl jól ezek az anya-lánya napok. Nem is tudom megmondani miért, volt, amikor inkább otthon játszott volna, volt, hogy valójában csak ajándékokat szeretett volna szerezni, volt, hogy apró dolgokon elcsúsztak az események, és valahogy a nap végére Rékában azok az apróságok maradtak meg. Talán azért is, mert mindig szorított minket az idő is. Most azonban a fiúkról egy az egyben apa gondoskodott, ő hozta-vitte őket, és az egész napon Réka mondhatta meg, mi merre hány méter.

A kívánság az volt, hogy mindenképpen vonatozzunk, és nézzük meg a befagyott horgásztavat. Vagyis reggel kis békés játék egyedül, amibe nem szól bele senki, aztán mesenézés, és a választásba nem szól bele senki, és utána vonatozás. Úgyhogy bevonatoztunk Pestre. Elég nehéz, vagy inkább fura volt úgy menni a vonatra, hogy közben folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy nem, nem baj, ha lekéssük, ugyanis minden kupac hóba bele kellett ugrálni, és minden kis pocsolyán betörni a jeget. Merthogy az a cél, hogy Réka jól érezze magát, és ő biztos nem fog megfagyni, amíg jön a következő, legfeljebb én, de most az nem tétel. Aztán végül nem is késtük le, és pont délre értünk be. Együtt ebédeltünk a Barátságos Kínaiban apával - Réka nagy kedvence a múltkori kínaizás után a pirított tészta, amit ott lehet kapni, nehezményezi is, hogy én nem tudok olyant. Aztán sétáltunk egyet a körúton, nézegettük a kirakatokat, átmentünk a Duna felett a Margit szigetig, onnan villamosoztunk, elmentünk a Kockajátékba, hogy a szombati születésnapi ünnepelt kislánynak playmobilokat szerezhessünk be. 
Mire odaértünk, már meglehetősen fáradt volt, vittem kicsit kézben is, na, ez aztán nagyon tetszett neki, nagyokat kacagott, hogy őt viszem az utcán. Aztán összeszedegettük az ajándékot, jó volt a vadászat a rengeteg kinccsel teli fiókban, neki is találtunk pár apróságot, és mikor végeztünk, kiterült a földön. Persze hősiesen gyalogolt aztán újra, a villamoshoz, a vonathoz, megmászta a meredeket a horgásztavakhoz és hazafelé sem menekülhetett egyetlen kupac hó, egy négyzetcenti jég sem. Az egészet leöblítette egy kis mesével, és azt mondja, csudajó napja volt. 

Jókat beszélgettünk, volt is kedve, kérdezett, mesélt. Meséltem neki arról, milyen volt, amikor ő volt az egyetlen csemeténk, és végre nem hitetlenkedve hallgatta, hanem örült neki. Meg annak is, hogy eszébe jutottak mindenféle emlékek, azokról az időkről, mikor korábban jártunk ezeken a helyeken. Emlékezett pl. a Barátságos Kínaira, pedig csaknem három éve volt, mikor utoljára ott jártunk. Emlékezett arra, hogy hol ültünk, hogy milyenek voltak a székek, emlékezett a szélcsengőre az ajtón. (A kaja még mindig szuper, és a kínaiak még mindig barátságosak, erre meg én emlékeztem jól :) )

Aztán még arra is rájöttem, hogy igen, borzasztóan látszik, hogy mindenhova kocsival megyünk, a gyerekek egyszerűen nem tudnak közlekedni a városban. Még Réka sem, még úgy sem, hogy egyedül rá figyelünk. Vagy én nem tudok velük közlekedni, mert nem vagyok hozzászokva. Körülnéz, meg nem akar átmenni piroson, de olyan kiszámíthatatlan... Szóval elkezdtem gondolkozni rajta, hogy valahogy igenis edzenünk kell arra, hogy tudjunk együtt nem csak autóval menni. Csak nehéz úgy, hogy annyira drága a tömegközlekedés, még a mostani benzinárak mellett is jóval többe került a mai nap, mintha beautóztunk volna. 

Lényeg a lényeg, jó kis napunk volt, gyönyörű tavaszias, napsütéses időnk hozzá. Remélem a leányt is feltöltötte egy kis időre, egyenlőre úgy tűnik, mert holnapra azért van egy kis lecke még, de szó nélkül állt most neki a mateknak. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Sziranszki írta...

:) Az én férjem szinte minden hétvégén zenél, így a szombat esték mindig csajos "pizsipartival" telnek! Ez nálunk az anya-lánya est :) Jó volt olvasni a Ti napotokról!

Névtelen írta...

Szia,

Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést!!! :) Elárulnád, hogy hol van az "Barátságos Kínai".
Köszönöm! így ismeretlenül is!
BZsuzsa

kikocs írta...

Sziranszki, köszi! Nálunk a fiúktól nehezebb "megszabadulni" :)

Zsuzsa, a Kresz Géza- Radnóti u. sarkán, a Nyugatitól nem messze, asszem az FHB mögött.

myway08 írta...

jó lehetett :) és olyan sokáig megmaradnak az ilyen napok

Megjegyzés küldése