Beszél vagy nem? Nem is tudom...

Misi elég furán, de elkezdett beszélni. Vagy nem. Főleg még mindig künkül beszél, halandzsázik, illetve használja azt a különleges nyelvet, amiről írtam ugyan, de annyira rosszul, hogy megtartottam piszkozatnak :) Mostanában amúgy sem úgy írok, ahogy szeretnék, de ez még azt a mércét sem ütötte meg...

Szóval Misi ugyanúgy, mint annak idején Nándi, beszél egy saját nyelvet. Nándinak néhány szavára emlékszem még, pl. a labda tangyinga volt, a babakocsi bambambimbi, a cumi nyumi, mondjuk ez az utóbbi érthető. Mikor rájött, hogy mi nem tanuljuk meg az ő nyelvét, kb ennyi idősen, mint Misi, átváltott a rendes beszédre, és kb 1-2 hónap alatt tökéletesen beszélt összetett mondatokban. Persze az összes beszédhibájával, és felette érthetetlenül, de azért mi értettük. És természetesen az ő speciálisan különleges szókincsével, amit azóta sem hagyott el, és amiről már írtam többször is. Én gyakran úgy érzem, hogy minden szavát fel kellene venni, meg kellene örökíteni, mert szinte minden mondatában van valami különleges. Pl. tegnap odaadta a tányérját, hogy abból szeretne enni. Úgy kérte, hogy mosogassam el, hogy "Anya! Vizezd meg és szárítsd meg, mert nagyon koszos!"

Nos, Misinek is megvannak ezek a szavai, amik gyakran ritmusukban és hangsúlyukban hasonlítanak a magyar megfelelőjükhöz, mégis mások. Pl. éjette azt is jelenti, hogy megettem, és nagyon hasonlít erre az a szava is, ami azt jelenti, hogy még egyszer. Van valami különleges szava a kéremre, vagyis inkább arra, hogy abból adjál most rögtön, mert ezt leginkább ehető dolgokra szokta használni, ez az  ajakk, esetleg ajakka. A cumi a memmem, a vonat a kákákká, villamos káká, madár, tyúk szintén. Autó bümmbö, kutya a báábbá, apa akka, repülő ákkm. Meg egy csomó ilyen még.

Aztán néha meg meglep ilyenekkel, hogy dühében közli, hogy "én is akarom azt!". Illetve "azt is". Mondja, hogy ottazt, azt, kakaókácska(!) , kuki, kukku(cs), kmmba (gomba), ha átlépek rajta hiszti közben, anya helyett anyukám, és még néhány mindenki számára felismerhető szó. A nem, az gyönyörűen megy. Dühében, felfűtött boldogságában egész normális szavakat, kifejezéseket, akár mondatokat mond, amiktől elképedek teljesen, és el is felejtem, mert soha többet nem mondja. Egyszer hallottam tőle szép tisztán, hogy tessék, 2-3szor hogy köszönöm, de főleg néz kukán, esetleg vigyorog, ha mondom helyette. Rá tud Nándira is üvölteni, hogy Nánni, ha mérges, de ha mondom, hogy szóljon neki, akkor csak hívogatóan nyitogatja a tenyerét, esetleg még hozzáteszi, hogy Ékka.
Azért leginkább az elképedésének tud hangot adni. Gyönyörűen mondja a megfelelő hangerővel, hangszínnel és hangsúlyozással, hogy hűűűű!, vááoooo, ááááá, óóóó :D ezen mindig röhögnöm kell :) Meg amikor valamelyik tesó megüti magát, és eljátssza, hogy ugyanaz történt vele, és jön, sziszegve, meg mutogatva a "fájós" testrészét, hogy áu, jaj, áuuu :D Ezekről felvétel kéne...

Szóval nem is tudom, hogy mire véljem. Nem baj. Neki az Activity-ben, majd az elmondós feladatokkal lesz baja, és azon drukkol, hogy mutogatnia kelljen. Mert abban profi.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

Szitya írta...

Szerintem ez teljesen rendben van és teljesen aranyos így. És abból tudhatod, hogy tudna ő ám jobban és szebben, hogy ha az indulatai elragadják, akkor már nem vigyáz és jobban beszél... :-) Erről mindig az a családi legenda jut az eszembe, amiben keresztfiam, aki akkor már bőven elmúlt kétéves és még mindig csak mutogatásból és grimaszolásból élt meg, egyszer, egy cukrászdában, amikor az anyja azt mondta neki, hogy "Danikám, te pedig kapsz egy Rigó Jancsit", a gyermek megérezte, hogy eljött az abszolút vészhelyzet és életében először megszólalt, egy teljes és kerek mondattal: "Nem egyet, anya, kettőt!"
Most már joghallgató a drágámés mindig Rigó jancsi tortát kap a szülinapjára!

kikocs írta...

:D ez jó történet! :D
A nem beszélésért is csak azért sóhajtozok, mert jelentősen javulna az egész család életminősége. De tudom, hogy fog hiányozni majd ez is...
Viszont ha már... Nekedszegezem a kérdést, nem játszol tesómmal (meg velem)? Itt vannak oldalt a képek...

Szitya írta...

Igen, ezt egyszer már kérdeztem... De nem jöttem rá, hogy ki a tesód!! Béna vagyok, mi?! Na, majd most!

Szitya írta...

Mármint: kérdezteD! A fene vinné a nagy egómat... már írni sem tudok rendesen tőle... :-)

kikocs írta...

idakeramia.blogspot.com :) szerintem értékelnéd, azért is kérdezem, ezek szerint már többedszer :)

Megjegyzés küldése