Iskolaérettség

Tegnap az iskolába menők szüleinek volt szülői értekezlet. Nem voltunk túl sokan, de elég érdekes volt. Voltak a tanító nénik, akiknél már voltam a nyílt napon, újat onnan nem hallottam.

Tartottak viszont egy kis prezentációt a csoportok pszichológusai az iskolaérettségről, ami nagyon jó volt. Megerősített abban, hogy nem követek el hibát, ha Réka iskolába megy szeptembertől, olyanokat mondtak, amiket én is gondoltam, csak nem voltam benne biztos, hogy igazam van.
Kimondták például, hogy az iskolaérettséget ahhoz az pedagógushoz is viszonyítani kell, akihez a gyerek kerül. Ha egy jó tanító nénihez kerül a gyerek, akkor nem baj a kis fegyelmezetlenség, hogy csapong a gyerek, mert odafigyeléssel, szeretettel szépen tudni fog haladni, fejlődni, hogyha amúgy pszichológiailag iskolaérett. De ha egy okatógyárba kerül be a csemete, akkor bizony lehet, hogy érdemes még egy évig hagyni játszani az oviban.
Személy szerint is biztosított róla a pszichológusnéni, hogy ha Eszti néni azt mondja Rékára, hogy mehet iskolába, akkor mehet, kivált, ha ezekhez a tanítónénikhez megy.
Elmondta, hogy továbbfordult a világ, a mai 6 éveseknek nem olyan érdekes az iskola, mint közösség, nem olyan érdekes a másik gyerek, a különbözőség, mert sokkal többet látnak. Ez az egyik oka annak, hogy nehezebben boldogulnak, nehezebb lekötni őket, és persze sokkal nagyobbak a terheik is, amit részben az iskola, részben a szülők tesznek rájuk a különórákkal, foglalkozásokkal, elvárásokkal. Ezekkel persze nincs baj, ha jó a pedagógus a különórán, de... Szóval túlterheltek a gyerekek, és nem olyan érdekes az iskola nekik.
Beszélt arról, hogy nyilván nem a gyerek dönt, azért kérdezzük meg. És ha vágyik az iskolába, és iskolaérettnek is mondják, kivált, ha az iskola, a tanító néni is jó, ne tartsuk vissza, csak azért, mert kételyeink vannak, meg mert mostanában sokan visszatartják, hogy ne ő legyen a legfiatalabb az osztályban. És ha nagyon nem akar menni, akkor sem kell erőltetni.  Mert ezekben az első években alapozódik meg nagyon sok minden.
Mutatott érdekes feladatokat, amiket a gyerekekkel csinálnak iskolaérettséget vizsgálva. Réka mindkét feladata példa volt a prezentációban :) Meg is kaptam, itt van:



Az elsőn az volt a feladat, hogy a négyzetet körbe kellett írni az alakzatokkal. Tartani kellett a sorrendet, még azt nézik, hogy záródjanak a körök,  hogy ne lógjon be  a négyszögbe a minta, és ne rajzoljanak bele a sormintába. Réka volt az, akinek összementek ugye a formák, és kegyetlenül megdolgozott, mire körbeért, de megcsinálta, és egy plusz kör hibával tartotta a sorrendet :) Nem ismertem meg, hogy az övé a rajz, amikor feltették (név nélkül ugye), jól meglepődtem rajta, mikor odaadták, nem néztem volna ki ezt a kitartást belőle... Nagyon nagyot változott az utóbbi időben. Volt egy ovistárs, akinek ugyan volt valami gond, nem záródtak jól a körök, vagy belerajzolt a formákba, de észrevette, hogy hibázott a sormintában, és áthúzva a rosszat, folytatta. És hogy ez sokkal pozitívabb dolog, mint az egyéb kisebb hibák.

A rajza azért volt minta, merthogy igaz, hogy nem olyan szép rajz, úgy fogalmaztak, hogy nem olyan jól sikerült, de a kidolgozottsága tökéletesen megfelel. És igaziból ez a lényeg. Mutattak szebb rajzot, ami felveti, hogy a gyerek még nem alkalmas az iskolára, mert amikor az a feladat, hogy egy embert rajzoljon, akkor nem kell tájat meg egyebeket hozzá rajzolni. Mert jelzi ugyan, hogy nagy a fantáziája a gyereknek, ami nagyon jó, de az iskolában feladatokat kell teljesíteni, és gond lehet az is, ha mást csinál a gyerek, hiába jól, neki talán jobb, ha marad még játszani egy kicsit. Mutattak képeket a kéztartásokról, beszéltek arról, hogy nem baj, ha nem jól fogja a ceruzát, soroltak kérdéseket, hogy mik azok, amikre lehetőleg igennel jó válaszolni, ha iskolába akarjuk küldeni a gyereket. És Rékára vonatkozólag egy nemet kellett csak mondanom.

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy Réka bizony iskolába megy, bizony abba az iskolába, amiről múltkor írtam. Örülök, hogy elmentem, sokat segített...

----------------------------

Update:
Meséltem ezt a rajzolós-sormintásat, Réka is ott volt. És mondta, hogy bizony ő is tévesztett egyet, de nem szólt :) Szóval észrevette ugyan a hibáját, de sumákolt :D

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Járok én erre, azért amiért nem hagyok kommentet, még itt vagyok! :)) Olvaslak, nézegetem nagyra nőtt gyermekeidet, ügyes dolgaitokat.
Idánál olyan szívesen játszanék, jó párszor jártam már az ő blogján is, sőt a picassan is csodáltam munkáit, de lehet, hogy butaság, de tényleg csak azért nem jelentkezztem mert, ha nyerek, Romániába kellene postázzni a csomagot... De mostmár jelentkezzni fogok! És nálad is! :))

Megjegyzés küldése