Mikulás és ami még eszembe jutott közben

Volt nálunk is Mikulás, és nagyon örülök, hogy idén is csak jelképes mennyiségű édességet tett a cipőkbe, kesudiót, mandulát, pisztáciát egy-egy csokimikit meg kártyákat kaptak. Viszont hétfőn volt az ovis Mikulás is, aki ugyan hozott ceruzát, radírt, de mégis az édességen volt a hangsúly. Altatni délben nem lehetett őket, Misi is beérte fél órával, és olyan szinten pörögtek fel a cukortól, hogy este hatra teljesen kikészültem. És persze ők is. Le is lettek fektetve, háromnegyed hétkor már aludtak mind, és én végre be tudtam fejezni a négy napja begyúrt mézeskalács megsütését. És így is egy ételtartódoboznyi csokitörmeléket szedtem össze mindenhonnan... De legalább túl vagyunk ezen az édességdömpingen is. Én annak a híve vagyok, hogy kapjon a gyerek minden nap, mert mikor, ha nem gyerekkorában, de ez igazán túlzás.

A tegnap délután azzal telt, hogy megpróbálták lenyomni egymást, erővel, lelki terrorral, hangerővel, kinek mi volt a leghatásosabb, mindegyik kizárólag magának akarta anyát, ez bárkinek könnyedén megoldható három gyerekkel. Gondolom kijött a feszkó is, hogy végre nem számít, hogy mit szól a Mikulás a viselkedésükhöz. Nem mintha különösebben lehetett volna hatni rájuk ezzel, de azért hallották sokat. Kivált előző este. Mert nagyon programdús hétvégénk volt, szerintem mindannyiunknak jó volt nagyon. Voltunk szombaton vendégségben névnapon, bábszínházban, vasárnap szinte egész nap születésnapon, kipróbáltuk, milyen, ha Misi nem alszik egész nap. Hát, mit mondjak... Misi nagyon jól bírta. Amikor viszont beszálltunk a kocsiba, kb. 2 perc alatt rongybabává aludta magát, és ez az állapota tartott is egészen reggel fél 5-ig. Ahogy hoztam fel, megállapítottam, hogy egész incifinci kora óta nem aludt ennyire magatehetetlenül. Pedig gyakran van, hogy viszem egyik helyről a másikra.
És a programdús hétvége úgy jön ide, hogy korán akartam őket lefektetni, ez lehetséges is lett volna, mert elfáradtak, és alhattak volna már hétkor, és tudtam, hogy korán is kelnek majd. De a Mikulásvárás miatt nem tudtak elaludni, és sűrűn hangoztattam, hogy pedig az ébren levő gyerekeknek nem tud a cipőbe tenni semmit. Így aztán végül elájultak.
Réka valamikor éjjel fel is ébredt, átrendezte a cipők tartalmát, és mindenkinek kiosztotta a cipőjét az ágy támlájára. Én ezzel hajnalban szembesültem, mikor Misi kéredzkedett át hozzánk. Már a kiosztással, mert az átrendezéssel csak akkor, mikor Réka közölte, hogy a Misiében nem volt kesudió, és kártya sem. Felmérte, hogy Misi még elég kicsi ahhoz, hogy tiltakozzon, Nándinak komolyabb hiányérzete lett volna, abba a konfliktusba azért nem ment bele. És azt is vágta, hogy én sem szólhatok bele, hiszen ők keltek előbb, én nem láttam, miben milyen ajándék van.
Okos, büszke vagyok rá, de azért jobb, ha nem ilyenben fifikás. Mondjuk pont hétvégén volt egy jó élményem is. Itt, mögöttünk a szántóföldön van egy nagy belvíz. Igazán nagy. Azt várjuk, hogy befagyjon alaposan, és akkor majd megyünk csúszkálni. Vasárnap Réka Dórival, aki 10 éves lesz, és nagyon hasonló természetűek, elmentek oda, Dóri ráment, Réka pedig nem. Aztán Dóri be is szakadt, de ez egy másik történet. És akkor is nagyon büszke voltam rá, hogy bár már nagyon régóta szeretett volna csúszkálni, eszébe jutott, hogy én azt mondtam, hogy még nem szabad rámenni. És aztán ő is nagyon örült neki, hogy a nagylánynál okosabb volt :)
(És nem hiszek a horoszkópban, de múltkor kiderítettük, hogy Dóri és Réka is vízöntők oroszlán aszcendenssel, mindkettejük anyukája skorpió, és az apukájuk halak jegyű, szóval ez alapján sem véletlen, hogy annyira jól megértik egymást a korkülönbség ellenére, és hogy olyan hasonlóak a konfliktusaink)

Najó, csapongtam mára eleget. A többit majd máskor.