Segítség! Dilemmázok

Már megint.
Torna illetve nem torna. A múltkor már túltettem magam az engem érintő nehézségeken, és miután Réka bemutatta, hogy milyen szépen kell járni, egyenesen és nem görbén, egészen torna-elkötelezett lettem. Aztán ma megint elbizonytalanodtam. A legnagyobb kételyeimet erősítette meg Réka azzal, hogy egyrészt panaszkodott, hogy nincs ideje játszani, másrészt pedig panaszkodott, hogy hiányoznak neki a barátai, Marci és Bálinték. Bálintékkal két hete nem tudunk összehozni egy órás közös játékot.

Mert hogy is néz ki egy tornázós nap (hetente kétszer):
Reggel fél7kor kelés, ovi, 1-negyed 2-kor hazaérünk, lefekvés, 2-4 között kb alvás, (de van, hogy Nándit az ágyban öltöztetem fel, és úgy teszem be a kocsiba, )utána egy fél óra játék, evés, veszekdéssel egybekötött öltözés, 5kor legkésőbb indulás, ott ugye megint hajtom őket, hogy öltözés, aztán 50 perc torna, öltözés, haza kb negyed8-fél8kor érünk, vacsi, fürdés, mese, villanyoltás legkésőbb fél9kor, mert másnap ovi.
Bonyolítja a barátokkal való találkozást, hogy úgy néz ki, Marcinak hétfőn és szerdán van foci.
Amikor kitaláltam, hogy torna, akkor még úgy volt, hogy fél5-fél6ig van, és a gyerekek azokon a napokon ott alszanak az oviban, onnan megyünk majd az edzésre. Ehhez képest fél6-fél7ig (gyakorlatban még ez is csúszik általában negyed órával), és ráadásul itthon, megcsúszva kell altatni őket. És minden borul, ha Misi máshogy alszik, vagy nem bírok Rékával. Fáradtan nem merem őket vinni ilyen későn.

Próbáltam azt is, hogy a pozitívumokat és negatívumokat sorakoztatom, és az alapján döntsek.
Pozitív, hogy mozognak, hogy fegyelmet tanulnak - fegyelmet a mozgásban -, hogy megtanulják irányítani a testüket, a helyes tartást. Hogy jól érzik magukat. Ha tehetségük van, akkor azt ki tudják bontakoztatni.
Ezzel szemben állnak az ellenérvek, hogy ezek valódi pozitívumok-e. Például szüksége van-e ekkora gyerekeknek külön mozgásra? Úgyis mindig mozognak. Állandóan mozognak, és lehetőségük is van rá. Sem az oviban, sem itthon nincsenek kényszerítve arra, hogy üljenek egész nap, és maguktól sem ezt teszik. Mennek, jönnek, szaladgálnak, bicikliznek, bukfenceznek egész nap.
Az oviban beirattam őket - saját kérésükre - manótáncra, ez délelőtt van, hetente egyszer. Nagyon lelkesek. Azt hiszem, a mozgáskoordinációban, fegyelmezett mozgásban ez, illetve a plusz heti egy ovis tornatermi nagymozgásos torna, meg a néptánc, ami szintén be van építve az ovis napirendbe éppen eléggé segíti őket.
Hogy jól érzik magukat? Azt hiszem, hogy ugyanolyan jól éreznék magukat Bálintékkal, vagy akár playmobilokkal játszva. Sőt, ha összevetem a kettőt, a torna 50 perc jólérzem magam, plusz két óra öltözés, készülődés és utazás.
Ami még marad függőben, a tehetség. Merthogy ügyesek. Itt jön egy másik dilemmám, akár ettől függetlenül, hogy mi jobb, ha támogatom a szupertehetséges gyerekemet abban, hogy elérje a lehető legtöbbet adott területen. Vagy az, ha normális gyerekkort biztosítok neki. (Én az utóbbi lehetőség felé hajlok)
Mert ugye ott van a rengeteg gyerek, aki haragszik a szüleire, mert mi lehetett volna belőle, ha a szülei annak idején jobban támogatták volna, vagy nem hagyták volna, hogy abbahagyja ezt vagy azt. Viszont ugyanezek a gyerekek (most már felnőttek) nem tudják, mi az, ami ezek mögött az eredmények mögött van. Mert ha belegondolok, hogy kiderül, hogy tehetségesek a gyerekek, és akkor még több edzésre kell járni. Akkor minden nap az lenne a menetrend, amit fentebb vázoltam. Megér ez akármit? Szabad elvenni a gyerektől ezeket a szabad játékidőket? Hajlok afelé, hogy nem. De mi van, ha nem lesz boldog amiatt, mert azzal a tudattal kell majd élnie,  akár a saját hülyesége miatt, hogy benne lett volna egy olimpiai aranyérem?

És még azt is gondolom, bár lehet, hogy nincs igazam, hogy ha szupertehetséges a gyerekem, akkor talán nem baj, ha csak iskolában derül ki róla. Akkor is lehet olimpiai bajnok, vagy nyelvzseni.

És persze, ha negatívum, ott van az állandó nagy parám, a betegség. Hogy ugye Misivel együtt kell menni, és tökéletes bacicserélő hely a 4fő/nm-es embereloszlás, ami az öltözésnél fennáll. A babamama-klubokból is emiatt maradtunk ki. Minden klub után betegség jött.

Igyekszem a döntésben teljesen elvonatkoztatni a szülői, mint közreműködő oldaltól. Gondolok itt a költség vonzatra, illetve a korábbi posztomra arról, hogy mennyire fárasztó a cipelés számomra. Gergő azt mondta, hogy ő szeretné, ha járnának, de ha neki kellene vinni őket, biztos nem mennének.

Most a héten nem megyünk. Bújkál is bennük valami betegség, Nándi is ugatva köhögött éjszaka, és Misi is sípolt reggel, meg taknyos is. És nagyon fáradtak. Inkább kihasználjuk a szép időt, és kint szaladgálunk majd. Adok magunknak egy hét haladékot a döntésre.
És nagyon megköszönném, ha kommentelnétek, és leírnátok, hogy ti hogy döntenétek, vagy olyan érveket, amiket én még nem gondoltam át. Vagy akár annyit, hogy gőzötök sincs, és akkor tudom, hogy nem hülye vagyok a dilemmámmal. Mert elég nehéz.