Torna

Csuda egy lelkizős napom van, így nem megyek bele egy csomó témába megint, hanem inkább írok a tornáról.

Szóval az van, hogy megyünk, hősiesen. Ez az én részemről hősiesség. Minden alkalommal megfogadom ugyanis, hogy nem, nem fogunk többet menni, nagyon komolyan gondolkoztam rajta, hogy nem kellene-e esetleg egy évvel később kezdeni ezt az egészet.

Nem azért, mert a gyerekeket hajtják, vagy kicsik hozzá, vagy ne élveznék. Nagyon élvezik, és nagyon szívesen mennek, bár nem igazán derül ki, hogy mit csinálnak. Nándi szerint mondókáznak. Réka szerint csinálnak spiccet és pipát. (külön csoportban vannak, csak ugyanabban a teremben) És ma sikerült a hídcsináláskor felemelni a fejét. Ja, és mindketten mondták ma, hogy szaladgáltak. De nem hiszem, hogy 50 perc ennyire lenne elég!!! Mindegy, szóval nem miattuk.

Én viszont teljesen kikészülök kedden és csütörtökön, és keresem az indokot, hogy blicceljük el az edzéseket. Az, hogy lefektessem őket délben csak a szokásos hajcihővel jár, viszont semmiképpen nem tekinthetek el tőle. Fél 6-tól van a torna, negyed 8 körül szoktunk hazaérni.
Általában már az is gondot okoz, hogy felöltöztessem őket alvás után, és beüljünk a kocsiba. A parkolást már megoldottam, igaz fizetek 600ft-ot egy hónapra, de ez megéri, hogy tuti legyen helyem, és ne féljek,  hogy összetöröm a kocsit, mert valami barom rámáll. (Vagy: ma jöttek a közterületesek büntetni)
Az igazi rossz azonban ez után következik, kb. 40 másik gyerek és anyuka társaságában egy fülledt, levegőtlen folyosón kell átöltöztetni a két higanyt, miközben a harmadik, a legkisebb kis higanycsepp hol fél a rámosolygó idegenektől, és az ölembe akar mászni, hol valami hülyeséget talál ki a középsővel. Vagy múlt héten pl. Réka a kulcsot dobálta el neki, és röhögött rajta, hogy visszahozza. Közben mindenki sír, kiabál, vinnyog, nyivákol és beszélget. Úgy értem, a többi 80 ember. És nekem van egy kisebb tömegiszonyom. És a gyerekzsivalyból mostanában elég a sajátoméké. Ezek után a gyerekeknek sorba kell állni, és megvárni Jutka nénit. Szülők szigorúan a bal oldalon, kicsik a 3 cicás képnél, nagyok az 1 cicás képnél. És itt már jönnek a konfliktusok, Réka neveli Nándit, Nándi a helyét keresi a gyerekek között, nem mindig jól, vannak konfliktusok, és vannak teljesítményorientált szupergyerekek anyukái. Nem szeretem. Mindeközben Misi mindent utál, és nagyon szeretne máshol lenni. Én is. Ott is hagyom őket, amíg felszaladok a társalgóba Misivel, és befizetem a részvételi díjat. Majd vissza, és a kezükbe nyomom a bizonylatot - el ne veszítsd - , hogy legyen majd mire nyomni a pecsétet.

Végre megjön Jutka néni, és szabadulok. Lehet, hogy még párszor elpróbálják azt, hogy kell lemenni a tornaterembe, de ehhez már nem asszisztálok. Következik egy órás csellengés a rendkívül lepukkant atlétikai központban, némi lebeszélése Misinek, hogy hagyja békén az atlétákat - az embereket persze, nem trikókat, valamint kandeláberek megtekintése. Némi hangos üvöltözés a folyosókon, mert visszhangzik, továbba udvari betontömbök és aknafedelek megmászása. Utána pedig várakozás, hogy mikor jönnek, Misi kordában tartása, és falhoz simulás, mikor megjönnek, kivadászás a tömegből, közben Misi óvása, hogy ne tapossák le a további vadászó szülők. Ha szerencsém van, ideér Gergő, sé segít öltöztetni, ami ebben az esetben sétagalopp, egyébként pedig nagyon rossz, hiszen mindenki fáradt. A további 80 ember is.

De Réka nagyon szeret menni. Ma kicsit könnyebb is volt a dolgom. Mondtam nekik, hogy nem fogunk járni, ha nem segítenek szótfogadással és egy kis egyedül öltözéssel. Én nem vagyok annak a híve, hogy ott állok a gyerek felett, és nógatom, és lerohadna a kezem, ha segítenék ráadni a cipőt. Gyorsabban végzünk, ha segítek. Csak közben ne rohangáljanak el, és segítsenek ők is öltözni, meg összeszedni a holmit. Réka annyira szeretne járni, hogy segít. Ma működött, ezért megyünk kedden is.

De nem veszek bérletet. Akármikor abbahagyhatjuk...