JÁTÉK! JÁTÉK! Kétszer is!



JÁTÉK 1:
Végre sikerül meghirdetni a már két hete beharangozott játékot :) Ami tulajdonképpen a húgommal közös. Hirdettünk egy játékot, amelyen az őáltala készített kerámiatárgyat lehet megnyerni. Amit kérünk cserébe, az az, hogy népszerűsítsétek a játékot, ami december 15-ig tart, és itt találjátok a részleteket.

JÁTÉK 2:
Azt gondoltam, hogy Ida játékával kapcsolatban én is teszek egy kis felajánlást: összeállítok saját készítésű finomságokból, sk. dolgokból egy kis csomagot, és azok között, akik az én olvasóim is, illetve Ida játékára is jelentkeznek, december 16-án kisorsolom, és karácsonyig elküldöm. Elkezdtem leírni, hogy mit teszek bele, de aztán rájöttem, hogy hiszen ajándék, és akkor milyen jó a meglepetés, szóval meglepi lesz és finom :)

Az én játékom feltétele tehát, hogy az Idakerámia oldalon meghirdetett játékon is részt vegyél, és itt is hagyj egy megjegyzést erről, ez után a poszt után. Ezt nem kell hirdetni, ez egy köszönet nektek, akik megtiszteltek azzal, hogy időről-időre benéztek hozzám, és közületek is azoknak, akik átérzik azt, hogy milyen fontos nekem az, hogy a tesóm alkotásait minél többen megismerjék, megvásárolják, hogy kis önbizalmat nyerjen.  Nem vagytok nagyon sokan, így nagy eséllyel lehet nyerni :)

Írtam egy regényt arról, hogy mit miért, de aztán kitöröltem, az a lényeg, hogy örülnék, ha sokan játszanának, mert ez fontos a húgomnak, és nekem is.  

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

21 megjegyzés:

Csipkerózsika írta...

Nagyon jó testvér vagy,örömmel jelentkezem játékotokra..:)

beo írta...

ez tényleg szép gesztus! én is jelentkezem!

Unknown írta...

Nagyon jó látni az összetartásotok :) Játszanék itt Nálad is. Kitettem a tesód linkjét a blogomra. A jobb oldali sávba pedig a halacskás szappantartókat, remélem nem bánjátok.
Köszönöm a lehetőséget! Kera

Ildi írta...

Jaj de jó :) Szeretnék én is játszani :) Iwiwen, facebookon kint van :)

Zsóka írta...

Én is szeretnék finomat kapni :) Meg a szép kerámiákat is.
Másrészt azért isörülök, hogy rátaláltam a tesódra, nekem pálinkás butella ötletem van/volt Karácsonyra, így remélem, lesz bolt...

kikocs írta...

Köszönöm mindenkinek, aki játszik! Velem is, meg tesómmal is! :)
Zsóka, külön öröm, hogy egymásra találtok butella-témában. :)

Unknown írta...

Szia!
Én is szeretnék játszani, mert játszani jó! Ha finommal és széppel, akkor még jobb! :)

Zsu írta...

Szia!

Szeretnék jelentkezni a játékra!:)

Lepkevár írta...

Akkor hát én is jelentkeznék, éljenek a játékok! :) A testvéred gyönyörű dolgokat alkot, ezt már korábban is észrevettem. :)

ilgya írta...

Én is én is...kicsit elcsúsztam,de jövök játszani ..nagyon szépségeseket alkot a tesód:)Gratulálok!!!!

Katy írta...

Hát akkor én is! Mert bármelyik lekvárodnak nagyon örülnék! ;)

Gabcsi írta...

Kedves Kikocs!
Mivel bármit mondom bármit megeszek amit főzöl, sütsz, készítesz, így én is nagyon szeretnék nyerni :)
Főképpen ha van benne lekvár.... :)

kikocs írta...

Van benne lekvár, üvegesen, nem valamibe beletéve. :) És nem csak lekvár :)

kikocs írta...

Sziranszki, tesómnál más néven futsz? Mert nem látlak...

Unknown írta...

Itt vagyok én is játszani és már megyek is tovább Idához! :)

rozandi írta...

Szeretnék én is csatlakozni! Felhívás a blogomon!

kikocs írta...

Üdvözlet az új résztvevőknek is! Örülök, hogy jöttetek!

Erzsébet írta...

Idánál már jelentkeztem régebben, és most nálad is jelentkeznék. Köszönöm a lehetőséget :-)

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Én is jelentkeztem már Idánál és most Nálad is szeretnék :)zsuzsihobby.blogspot.com

Monica írta...

Jöttem hozzád is!
Klassz tesó vagy!

norono írta...

Hát én hamarabb találtam meg Idát és csodálatos kerámiáit!Nagyon örülök, hogy hozzád is eljutottam és játszhatok veled is!
Jó "látni" ilyen szerető testvéreket!

Megjegyzés küldése