Testvérféltékenység kezelés nálunk 1.

Gergő rendesen tehermentesít most, így van időm agyalni, olvasni, és blogolni.
Szóval elkezdtem olvasni a Testvérek féltékenység nélkül című könyvet immáron harmadszor, hogy kiderítsem, mi a fenét is csinálok rosszul, hogy Nándi ennyire támadja Misit.
Az első pontot, miszerint fogadjuk el a gyerek érzelmeit, fogalmazzuk meg, segítsünk neki ebben, azt hiszem, jól veszem. Már, amikor nem durran el az agyam, és üvöltök, de ha tudatos tudok maradni, akkor ez megy. Tulajdonképpen gyakran üvöltöm azt is, hogy utálhatod a Misit, lehetsz rá mérges, de nem tűröm, hogy bántsad! Meg azt is, hogy meg kell tanulnod máshogy elmondani, hogy haragszol. Meg azt is, hogy megbeszéltük, hogy az a szabály, hogy szólsz, ha zavar a Misi! Meg azt is, hogy azért van a szátok, hogy megbeszéljétek, ha valami zavar! Ezek sem rosszak, mondjuk a hangnem is megengedett, de számomra nem annyira elfogadható :)
Meg hát, az látszik, hogy ez kevés. Mondják, hogy mérgesek, hogy dühösek, de nem lesz annyival jobb, hogy itt meg tudjanak állni.

Viszont.

Elég rossz vagyok alternatíva nyújtásból. A legnagyobb baj, ami esetleg esélyes lehet abban, hogy sikertelenek a kísérleteim a levezetésben, hogy nem megyek el Nándival labdát dobálni, párnát püfölni. Erre az az okom, hogy mivel bántotta a testvérét, nem akarom a figyelmemmel jutalmazni, inkább elküldöm, hogy dobáljon, püföljön, harapjon mást. Nem másik szobába, megyünk vele, csak nem veszek részt. Nem tudom, hogy itt akkor most mi a helyes, de lehet, hogy én tévedek, mivel nem vagyok hatásos. (Igaziból Nándinál semmivel) Én eddig inkább azt az iskolát követtem, hogy ne foglalkozzunk a delikvenssel, még büntetés erejéig sem, csak az áldozattal, hogy lássa, rosszalkodni sem érdemes. Tény, hogy ebben sem voltam igazi, hiszen csak kiabálok legalább a gyerekkel, néha büntetek is. Most ezt megpróbálom akkor, hogy elmegyek a Nándival, és megmutattatom vele a mérgét, dühét, csalódottságát, közreműködök jobban. Most, hogy belegondoltam, ez megelőző hadművelet. MIELŐTT  harap, azelőtt kell vinni. Ha nem vagyok elég gyors, marad az előző módszer.

A másik, ami megtetszett, a példamutatás: hogy ha dühös vagyok rájuk, akkor én se üvöltözzek, hiszen ezt nem vették át, hanem mondjuk rajzoljam, mit rajzoljam, firkáljam le, hogy milyen mérges vagyok. Ez példamutatás lenne, és talán beválna. Szóval azt hiszem, a nap folyamán a stratégiai pontokon el fogok helyezni ceruzákat és papírokat, és holnaptól igyekszem uralkodni magamon, és inkább rajzolni. Hátha.  Aztán berendezünk majd egy hangszigetelt sikítószobát, és ha túl sok feszkó felgyűlik a sok visszafojtott üvöltéstől, hát bemegyek sikítozni.

Borzasztóan tetszik, hogy leírjuk a sérelmeinket, de valahogy ehhez még kicsinek érzem, hiszen oké, hogy én leírom, de mihez kezd vele? Rékánál talán beválhat, őt már kezdi érdekelni az írás és az olvasás, csak ugye ő még jobban tudja, melyik milyen betű, és hogy mi is van oda írva. A rajzoláshoz meg magamat  érzem bénának (vajon kitől örökölte a lányom, hogy inkább nem rajzol, mert randa lesz úgyis? :) ) Talán ha nagyobbak lesznek. Vagy mégis ráveszem magam a rajzolásra.